Gimnáziumban tanít történelmet a kurucinfós holokauszttagadó

Gimnáziumban tanít történelmet a kurucinfós holokauszttagadó


Egy civil szervezet azonosította a Kurucinfón álnév mögé rejtőzködő, holokauszttagadó cikkeinek szerzőjét.

A magyar hatóságok hosszú ideje tehetetlenek a szélsőségesen rasszista Kurucinfóval szemben. Meg sem próbáltak eljárni például azon szerzők ellen, akik elég egyértelműen holokauszttagadó cikkeket írtak, miközben

a holokauszttagadás évek óta bűncselekmény Magyarországon.

Kétségtelen, a szerzők álnév mögé rejtőznek, miközben egy hatósági eljárás során talán lehetőség lenne kinyomozni, ki vagy kik bújnak meg, és uszítanak folyamatosan, ám arról sincs tudomásunk, hogy egyáltalán megpróbáltak-e mindennek utánajárni.

Eddig elmaradt az Orbán által megígért Horthy-féle két pofon és a nyilasok hazazavarása.

zaborilaszlo.jpgMost viszont egy civil szervezet leleplezett egy kurucos szerzőt. A Hatmillió Lélek Hangja nevű csoport derítette ki, és az Egyenlítő blog információi szerint közölte a Belügyminisztériummal is, hogy valójában kicsoda a szélsőjobbos Kurucinfó egyik

  1. legvéresebb szájú,
  2. holokauszttagadó,
  3. antiszemita
  4. és rasszista

cikkeket jegyző szerzője, Perge Ottó.

A Hatmillió Lélek Hangja szerint Perge valójában

Zábori László tanár, történész, levéltáros.

Zábori egyébként valódi nevén is jegyzett meglehetősen szélsőséges cikkeket például a szintén Jobbik-közeli Alfahír-oldalon is (korábban Barikád). A Kurucinfón primitíven holokauszttagadó cikkek egész sorát publikálta.

Példának elég legyen most csak egy.

Zábori a budapesti Leövey Klára Gimnáziumban tanít vagy tanított magyar és történelem tárgyakat. Közösségi oldala szerint az Evangélikus Levéltárban is dolgozik.

A Hatmillió Lélek Hangja az Egyenlítő bloggal azt közölte: az információt több mint egy hónappal ezelőtt megosztotta a magyar hatóságokkal, így már

nincs akadálya egy esetleges eljárásnak sem Zábori ellen

A Kurucinfónak volt már egy történelemtanár szerzője, a néhány hete meghalt Lipusz Zsolt, akit – miután kiderültek szélsőjobboldali vonzalmai – elbocsátották állásából.

Facebook Comments