Géppuskázzunk menekültet!

Géppuskázzunk menekültet!

Én azt szeretem, ha a Vezér mond valamit, azonnal megjelennek a bércsahosok, és máris megmegyarázzák a dolgot.

  1. Elárasztanak bennünket az idegenek.
  2. A ballibsik minden koszos jöttmentet csak úgy befogadnának.

És ekkortól, mintegy varázsütésre, sorra jönnek a hírek a kollektív agitátor és propagandistáktól, hogy Svédországban halálra erőszakolják tömegével a szőke, árja kislányokat, Magyarországon letapossák a vetést, különben is, egész Európa ezt akarja, csak gyávák, még jó, hogy

nekünk van egy fél/egész istenünk, a Kis Vezetőnk, aki ki meri mondani.

Hihetetlen összhang támad egy pillanat alatt. Megvan az eheti ellenség. Lehet gyűlölködni megint egy kicsinyt, mert az olyan jó a szívnek és a májnak. Gyűlöltük már a libsi-bolsikat, filozófusokat,  hajléktalanokat, a Gyurcsányt, a rendészeti dolgozókat, a bankárokat (felkészülnek: cigányok, zsidók, biciklisták) – és most itt vannak nekünk a bevándorlók.

kerites.jpg

Akik ugyan azzal a lendülettel ki is vándorolnak Magyarországról, de sebaj. Most már azt is tudjuk, hogy százezrével fognak visszajönni ide.

Magyarország feketélleni fog, kivéve, ha a Kis Vezető meg nem ment minket.

Az igazán nagy kedvenceim azok, akik újra és újra azzal jönnek elő, hogy csak ne védd őket addig, amíg te is be ne fogadsz pár menekülőt a lakásodba! És akkor itt gúnyosan, diadalittasan felkacagnak – azt nagyon tudnak -, hogy hahaha, mert nyilván nem fogadtál be, tehát kussolj. Micsoda remek érvet sikerült találni, de tényleg. És boldogan írják és osztják és mondják, hogy na most aztán jól megfeleltünk nekik, na erre varrjanak gombot.

Ilyenkor szinte érzik a Kis Vezető sugárzó, hálás tekintetét a tarkójukon, hogy na tessék, mi ilyen jól visszavágtunk nekik, mert mi olyan de olyan hűségesek vagyunk ami Kis Vezetőnkhöz, hogy még. Tessék adni nehezebb feladatot, hogy bizonyíthassuk hűségünket és szolgalelküségünket.

Én ezeknek a túlbuzgó strébereknek csak annyit üzenek, hogy legközelebb, akkor kérdezzék ezt meg tőlem, ha ők például a lakásukban működtetnek egy kis kórházat, ahol minimum egy vakbelet ki lehet venni. Mert akinek nincs otthon kórháza, az nehogy már orvoshoz akarjon menni. És legyen a spájzukban egy óvoda, a kisszobában egy pici népi kohó és a nappaliban egy börtön. Mert ugye a modern ember mindent otthon a lakásában old meg.

Már csak ilyen világ ez. Nem ám az adónkból közösen, hanem mindenki maga.

A kerítés is – hát ez a Viktor egy mekkora király. Tessék hangosan lelkesedni és tapsikolni, kis zsebcsahosaim.

Tényleg. De még mekkora Mondjuk, hogy annyi pénzből hány embert lehetne hosszú ideig jól tartani, mint amennyibe ez van nekünk az mindegy is. Lényeg, hogy ellenség legyen, akit legyőzhetünk.

Jó, az első napokban hülye érzés lesz, amikor kicsit

azok közé kell majd géppuskázni, akik megkerülik, átmásznak, netán lukat vágnak a kerítésen.

Nyilván pár belvárosi jogvédő majd mutogatja a kifordult belő kisgyereket, a letépett fejű anyát és a fennakadt szemű apát ábrázoló fotókat. De ezek csak kussoljanak, mert egyetlen menekültet sem fogadtak be a lakásukba, különben is, külföldől pénzelik őket a tudjukkik és a Soros.

De szerencsére akad majd jelentkező a feladatra, mert mindig akad mindenre. És akkor megint mi leszünk Nyugat Védőbástyája, és őfelsége megint hátradőlhet, hogy megy ez, csak akarni kell.

Közben persze a menekültügy a modern világ egyik legtragikusabb humanitárius válsága, de erről itt már nem lehet beszélni, mert egy gátlástalan csirkefogó és az ő haszonlesői ezt is lehetetlenné teszi.

Talán holnap vagy holnapután a Napi Gazdaság címen megjelenő Magyar Nemzet már

aknazárat fog követelni a határra, őrtornyokat és farkaskutyákat.

Szépen haladunk. De szerencsére elég sokaknak tetszik ez, van akinek csak a gyűlölködés öröméért, van – ők a  vérprofi politológusok, újságírók, pártlakájok , akiknek némi baksisért.

Arturo Ui-t egyelőre nem lehet megállítani a gonoszság és a hazaárulás útján.

(A T. fizetett és önkéntes zsidózó kommentelőket megkérdezem, nem akarnak ma egy szabadnapot tartani? Már tudjuk, hogy ki tehet mindenről, bátran pihenhetnek egy kicsit. A Vezér attól még holnap is szeretni fogja őket, nyugi.)

Dési János

Facebook Comments