Le kell szögeznem, hogy valószínűleg az átlagnál többet járok múzeumokba. Ennek ellenére tegnap estig soha nem voltam még a Múzeumok Éjszakáján. Azt hittem ugyanis, hogy ilyenkor mindenhol iszonyatos tömeg van, és mindenhol hosszú sorokat kell kiállni.
Jól hittem.
Első helyszínként a Várkert Bazár Csók István kiállításának tárlatvezetésére mentünk. Azt hittem, okos vagyok, hogy előre regisztráltam a vezetésre. Eleinte így is tűnt, mert a hat órás kezdésnél külön tereltek bennünket. Ám a tárlatvezetés megkezdésekor nem csak a mi csoportunk, hanem a többi látogató is ellepte a termeket. A tárlatvezető hölgy szavait alig lehetett érteni a nyüzsgéstől.
Ez nem is volt egyébként olyan nagy baj, mert nagyjából ugyanaz hangzott el, mint ami az információs táblákra is ki van írva.
Hangzavar és pipiskedés
Annak érdekében, hogy lássak valamit a képekből, mindig egy teremmel előbb jártam, mint a csoport. Ha pedig mégis meg akartam nézni a festményt, amiről éppen szó volt, pipiskednem kellett, vagy beállnom valaki elé, két centire az alkotástól.
A kiállítóterekben azonban olyan zavaró volt a hangzavar, hogy a “Meghitt családi beszélgetésre Csók István hozzátartozóival” már nem is maradtunk.
Mint a heringek
Innen átbékávéztunk a Deák téri földalatti BKV Múzeumba. Ezen a helyszínen hamisítatlan metróélményben lehetett részünk: a szűk kis múzeumban heringként sorakoztak a látogatók. Mint egy zsúfolt körmenet, úgy haladtunk a vitrinek és régi szerelvények mellett. Mondanom sem kell, sem időm, sem energiám nem maradt igazán az itt lévő érdekességek alapos áttanulmányozására.
A BKV-múzeumban töltött nyomorgás után úgy döntöttünk lazább programmal folytatjuk: Csodák Palotája, vagy Fővárosi Nagycirkusz. Mivel cirkuszban régebben voltunk, végül emellett döntöttünk. Az egész éjszakán át tartó produkciók kecsegtetőbbnek tűntek számunkra, mint a CsoPa húsz éve ugyanolyan játékai.
Sor sor és sor
A Cirkusz előtt úgy harminc méteres sor állt mikor tíz óra után néhány perccel odaértünk. Éppen előttünk engedtek be kb. tizenöt főt, majd néhány perc múlva újabb tizenöt embert. Úgy gondoltuk, ha ez így halad, akkor gyorsan sorra kerülünk mi is. Aztán eltelt fél óra, de semmi nem történt. Azt leszámítva, hogy az előttünk álló kisgyerekes családhoz bekapcsolódott egy másik kisgyerekes család is. Ekkor kérdeztük meg a biztonsági őrt, hogy mégis mire számíthatunk. Bár előbb tettük volna. Közölte, hogy a következő előadásra tizenegykor engedik be a várakozókat. Erre aztán több szülő is ijedten felkapta a fejét, mi pedig úgy döntöttünk, inkább kiállunk a sorból.
Nem mentünk messzire. Lazább kikapcsolódásra megfelelőnek tűnt a régi vidámpark, vagyis a Holnemvolt Park is. Már amúgy is régóta szerettük volna kipróbálni az éjszakai hullámvasutazást. Aztán bejutottunk és megláttuk az irdatlanul hosszú sorokat. A hullámvasútra egyszerűen esélytelennek tűnt a feljutás.
Jobb híján megnéztük az alvó vaddisznókat, megetettük a még éber őzeket, miközben a rikácsoló flamingók hangját elnyomta a gyerekzsivaj.
Végül felültünk a szellemvasútból lett Dzsungel Vasútra. Mondjuk, itt a mi hülyeségünk volt, hogy kétszer álltuk ki a sort, mert a kasszánál szembesültünk vele, hogy zsetont csak automatából lehet venni. Mert persze csak a bejutás volt ingyenes a karszalaggal. A játékok használatáért ugyanúgy fizetni kellett, mint rendes nyitvatartási időben.
Szerencsére azt még idejében észrevettük, hogy az automata nem ad vissza. Valószínűleg reggelig sem használtuk volna el a zsetonokat, ha véletlenül egy tízezrest nyomok a gépbe.
Lejárt lábak és megfázás
Fotók: Tóth Tamás
Persze nem a szervezés tehet róla, de a nyárhoz képest szokatlanul hűvös idő sem emelte az élmény faktort. Már rendesen fáztunk, mikor tizenegy körül utolsó állomásként belőttük a Vajdahunyad várát. Szerettünk volna felmenni a nemrég megnyitott tornyokba. Végül a Kaputorony ötvenhat lépcsőjét sikerült megmászni kisebb fennakadásokkal. Túl szűk a hely ahhoz, hogy egyszerre két irányból is közlekedhessenek rajta. Az érdekesebb és magasabb Apostolok tornyába viszont csak újabb sorbanállás és regisztráció után juthattunk volna fel.
Valahol itt adtuk fel az éjszakai kulturálódást.
Én a továbbiakban is maradnék inkább a hétköznapok múzeumlátogatója. Egyrészt a tömeg elkerülése végett, másrészt azért, mert ilyen rövid idő alatt egyszerűen képtelen vagyok rendesen befogadni több múzeumnyi élmény.
Kinek ajánlom?
A negatív élmények ellenére mindenképp szeretném kiemelni, hogy a kezdeményezést jó ötletnek tartom. Egyrészt a rendhagyó éjszakai időpont azokat is elcsalhatja a kiállításokra, akik amúgy nem nyitottak a múzeumok felé. Másrészt egy-egy érdekes, ám zsúfolt kiállítás felkeltheti az igényt egy későbbi visszalátogatásra is. Mindenképpen ajánlom továbbá a Múzeumok Éjszakáját a családoknak is. Hiszen egy gyerek számára nincs is izgalmasabb, mint fent maradni késő estig a nyüzsgő Budapest legérdekesebb helyszínein.