Rendet bontanék egy angol menekülttáborban, ha
– ha a hazámban, Magyarországon háború törne ki és egy szál hátizsákkal kellene menekülnöm, hogy ne öljenek meg
– ha a háborúban elveszteném egy pár családtagom
– ha a hazámban üldöznének, kínoznának és emiatt kellene menekülnöm
– ha a háborúban elveszteném a lakásom, házam és minden vagyonom
– ha a hazámban ért traumák hatására elvesztettem volna a maradék józan eszem
– ha napok óta gyalogolnék anélkül, hogy enni tudtam volna, vagy a velem lévő családtagjaimnak enni tudtam volna adni (köztük a gyerekeimnek)
– ha az utazás során minden pénzemet elvették volna az embercsempészek
– ha napokig kellett volna hányódnom egy bárkában, vagy egy kamion hátuljában, összezsúfolva étlen-szomjan, vécé és fürdés nélkül több hasonló sorsú szerencsétlennel (vesd össze: marhavagon – zsidók – koncentrációs tábor)
– ha érezkezésemkor Angliába neonáci faszagyerekek, felülve egy náci kormány náci gyűlöletpolitikájának, kopaszra borotválva és felfújva a rengeteg fehérjétől ki akarnának nyírni
– ha érkezésemkor a 800 fős menekülttáborban 1800 másik emberrel zárnának össze, ahol szintén nincsenek “kellemes körülmények”
Őszintén szólva, én is kerítenék valami fegyvert a kezembe és nekiugranék az első embernek, aki csúnyán néz rám. El tudom magamról képzelni.
Sosem gondoltam volna, hogy Alfonso Cuarón filmje, az “Ember gyermeke” ennyire plasztikusan válik valóra. Nagyon vicces, ahogy az átlag suttyó magyar reagál, amikor a globális problémák bekopogtatnak a határon.
(Kép: MTI)