Adott a napokban egy interjút Gyurcsány. Az anyag közepesen érdekes, elszántan tagadja például, hogy a DK célja az MSZP bedarálása volna. (Miközben tetszőleges felmérésből kitűnik, hogy a baloldali ellenzéki szavazók összege adott, egymás kárára tudnak csak bővülni: amennyivel Gyurcsányék nőnek, annyival csökkennek a szocialisták.)
De nem ez a lényeg.
Az interjú végén a kettővel korábbi miniszterelnök kimond egy érdekes dolgot:
“A Fidesz összetartozásában kimondhatatlan erős elem az antigyurcsányizmus. Ezt az ellenséget időről időre meg kell mutatni, különösen, amikor gyengül a tábor.”
És ezt ő mondja ki. Nem a riporter.
Ez komoly fejlemény. Eddig az volt az állítás, hogy “a karakteres politikus szükségszerűen megosztó”, meg az, hogy azért támadják, mert félnek tőle. Ehhez képest a Fidesz-tábort összetartó antigyurcsányizmus létének elismerése komoly nóvum.
De mi következne ebből? Ha elfogadjuk, amit amúgy Gyurcsány is állít, hogy
- a Fidesz-kormány végleg tönkrevágja Magyarországot,
- és emiatt Orbánnak távoznia kell,
- valamint, hogy a Fideszt csak választáson lehet leváltani,
- de eddig elegendő volt a hatalmon maradáukhoz a törzsszavazóik vakhite,
- ami amúgy az utóbbi hónapokban (a xenofób-kampány előtt) gyengülni látszott
abból nyilván az következik, hogy
nem kellene ezt az összetartást erősíteni.
Mi több, esetleg megpróbálni gyengíteni. Megszüntetni a kohéziós elemeket. Amit tudunk, és ahogy tudjuk. Például a kimondhatatlanul erőset. Elég nyilvánvaló, mi a teendő.
De nem. Szó sincs róla. Mindjárt a következő két mondatában azt mondja,
“A folytonos emlegetésemben nyilván szerepet játszik az is, hogy Orbán tudja: hosszabb távon kell velem számolnia. És ebben igaza is van.”
És mennyire sajnálhatja Orbán, hogy igaza van.
Számol is vele. De nemhogy félne tőle, bízik benne. Hiszen Gyurcsány éppen most ismerte el, már egyáltalán a politikai szerepvállalása is a Fideszt segíti, mert az így föl tud mutatni ellenségképet. Kimondhatatlanul erőset.
Gyurcsány a nyilvánvaló konklúziót nem hajlandó levonni.
Mintegy igazolja a régi brit empirikusokat, mint Hobbes vagy Hume, akik tagadták az etikai intellektualizmust, és az antropológiai pesszimizmus alapján az állították, az önérdek mindig fölülmúlja és legyőzi a racionalitást.
Van az a nárcizmus, ami túlmutat bármiféle észbeli megfontoláson. Nem is várható el, hogy vélt érdekei ellen cselekedjen. De miután kimondta, hogy ő segít összetartani a Fidesz-szavazóit, már nem hivatkozhat arra, hogy nem tudta.
És miután kimondta, magára vessen az is, aki még mindig az Orbánt egyedül legyőzni képes baloldali messiást látja benne.
(Kép: mandiner)