10 dolog, ami megkérdőjelezi Handó Tünde OBH-úrnő pártatlanságát

10 dolog, ami megkérdőjelezi Handó Tünde OBH-úrnő pártatlanságát

Joggal várhatnánk el, hogy Magyarországon a bírák és legfőképpen az Országos Bírósági Hivatal elnöke független és pártatlan legyen. Sajnos, ez azonban nincs így. Íme 10 dolog, ami megkérdőjelezi Handó Tünde pártatlanságát …és még 7 tulajdonság, ami vezető képességeit is kétségbe vonja.

tt.jpg

  • Házastársa a Fidesz egyik alapító tagja. Szájer József a második Orbán-kormány által levezényelt közjogi átalakulás egyik kulcsfigurája volt. Jelenleg is az Európai Parlament fideszes képviselője.
  • Handó saját maga ismerte el, hogy az Orbán család jó barátja, – sőt, a kormányfővel való elfogult kapcsolatát nem is szégyelli.
  • Nem számított, hogy alkotmányos alapjogokba ütközik – példátlan gyorsasággal élt a peráthelyezés lehetőségével. Így helyezte egy szintén elfogult bíróságra a politikailag kényes BKV-ügyet.
  • A bíróság kijelölésének joga miatt az OBH szabályozását és Handó Tündét sok bírálat érte. Ám mikor ez ügyben zárt ajtók mögött hallgatta ki az Alkotmánybíróság, a tiltakozás ellenére a meghallgatásról készült felvételt végül 10 évre titkosították. Nyilván nem azért, hogy mi is tisztán lássunk.
  • Az AB végül (másodszorra is) megállapította, a peráthelyezések alkotmányellenességét. Ezzel szemben Handó úgy értelmezte a döntést, hogy az a folyamatban lévő ügyekre nem vonatkozik.
  • Handó a látszatra sem adva jelenik meg a kiválasztott jobboldaliak nyilvános rendezvényén. Ezt egyik elődje sem engedett meg magának.
  • Saját képére és hasonlatosságára formálja a bírósági rendszert. Nem szakmai lojalitást vár el, hanem személyi függőségi rendszert épít ki. Ezt mi sem példázza jobban, mint a Gyulai Törvényszék új elnökének, Bagdi Árpádnak a megválasztása.

Mindezek ellenére Handó mégis előszeretettel hangoztatja a bíróság függetlenségét, sőt, fel is háborodik, ha bárki kétségbe vonja:

  • Képmutató módon arra szólította fel a bírókat, hogy ha – az Index információi szerint – valóban konzultált velük a konkrét ügyekről, akkor jelentsék fel őt.
  • Pofátlan dolog az is, hogy egy olyan bírói etikai kódex kiadására büszke, amelyet ő maga nem tart be. Különösen az elfogulatlanságra vonatkozó “parancsolatot”.

Ráadásként itt van 7 ok, ami Handó pártatlanságán túl a vezetői képességeit is megkérdőjelezi. Kétség sem fér az OBH-elnök alkalmatlanságához, miután elolvastuk a Magyar Rádió volt elnökének indokait. Kondor Katalin szerint Handó 

  • Egyénisége miatt alkalmatlan a kontroll nélküli teljhatalomra.
  • Alatta a Hivatal fluktuációja eddig nem látott méreteket öltött, s ez a működését nehezíti
  • Éjjel küld munkatársainak emailben utasítást reggeli teljesítésre.
  • Konfliktushelyzetben vagy csupán nemtetszésétől indíttatva hisztérikusan viselkedik, a munkahelyi környezetet elviselhetetlenné teszi.
  • Vele szemben a társszervek vezetői a fentiek miatt fenntartással vannak, és ennek következtében az egész rendszerre hátrányosan hat a működése.
  • Az idősebb generációt negligálja, eltávolításukon munkálkodik, és ezzel kárt okoz a szakmának.
  • Korábban azért nem neveztek ki pályázati kérelme ellenére OIT-vezetőnek, mert alkalmatlannak tartották.

Handó Tündének tehát nem csak a pártatlansága, de a vezetői szerepe kérdőjeles, arról nem beszélve, hogy arroganciája is vérlázító. Ha tehetnénk, azonnal a leváltását követelnénk. Arra azonban még várnunk kell 2021-ig. Orbánék kétharmadának köszönhetően Handó megbízatása ugyanis 2012. január 1-től kilenc évre szól.

Facebook Comments