Semjén Zsolt alulról: így néz ki a vasárnapi boltbezárás a Balatonon

Semjén Zsolt alulról: így néz ki a vasárnapi boltbezárás a Balatonon

A hét végét egy balatoni kis településen töltöttem, ahogy már évek óta mindig. Annyira évek óta, hogy még emlékszem, a szocializmus óloméveiben micsoda kalandokat jelentett a beszerzés. Ha nem hoztál magaddal kaját, akkor megjárhattad.

Aztán jött a rendszerváltás, amelyiknek akadt egy-két kézzel fogható eredménye. Így kibővült kedvenc vendéglátóipari egységem, a Csücsök, ahol ráadásul már Unicum és tequila is vételezhető. Valamit megjelentek a kisebb-nagyobb boltok, amelyekben be lehetett szerezni a nyaraláshoz szükséges dolgokat. Ezek egy része néha tönkrement, néha újranyitott, de

valami mindig volt.

Tulajdonképpen egyetlen nagyobb bolt dacolt az idővel, június közepétől augusztus végéig nagyjából kiszolgálta az igényeket.

Az első változás akkor állt be, amikor Lázár János és néhány barátja hazavitte a trafikengedélyeket. Ekkortól, aki cigarettát akart venni, az vagy hozott magával, vagy bebumlizott valahogy Siófokra. De mivel nem dohányoztam ez nagyjából engem nem is érdekelt.

Na és akkor jött ez a vasárnapi cucc. (Igaz, nem vagyok egy vasárnap,de azért ez már érdekelt.) Most akkor ez úgy néz ki, hogy a nagy boltban

már szombaton nincs semmi.

(Jó, sör, bor, pálinka akad.) Mert ugye, ami nem fogy el szombaton, az ottrohad, és akkor meg minek. Vasárnap zárva. Ugyan van egy kis bolt, de az azért kicsi, hogy alig legyen benne valami. És ami mégis, az meg persze drágább.

semjened.jpg

A nagy bolt persze lehetne piac is. Ugyan nem CBA, de sebaj. Ám – mondja a tulaj – már az sem érné meg, mert mostantól vasárnap 100 százalékos pótdíjat kell a dolgozóknak fizetni. Ennyit neki ez már nem ér meg. Elvinné a nyereséget.

Korábban a vasárnapért 50 százalék járt, rövidebb volt ugyan a nyitvatartás, de mindenkinek megérte. A dolgozóknak – diákok, GYES-es anyukák és a többi – a tulajnak és a vevőknek is.

Most ugye a dolgozók elesnek a vasárnapi pénztől,

ráadásul pár embert ki is kellet rúgni, mert minek. A tulaj elesik a bevétel egy fontos részétől. A vevők meg boldogan éneklik a bezárt ajtók előtt, hogy Baszódjál meg, KDNP. És már pénteken bevásárolnak valamelyik pesti Tescóban, ha kocsival jönnek le. Így ugye ezt a bevételt is elbukják az itteni boltosok, kicsik és nagyok.

Ja, és hogy a vendéglő jobban mennek? Csakhogy, akinek volt pénze arra, hogy beüljön az itteni helyekre – és nagyszerűek is akadnak közte, mint a már emlegetett Csücsök, örök kedvencem a Sárgaház vagy éppen a Piazza Attila –, azok már eddig is megtették. A többiek inkább akkor sütnek a kertben, vagy bográcsban rottyintanak valamit, alapanyag persze nem innen, mert itt ugye megint nem lehet

Vagy ők is csatlakoznak az alkalmi kórushoz „benne Semjén Zsolt”.

Amúgy nincs semmi baj. Régen sem volt bolt, akkor is nagyszerű bulik voltak itt.

Most kicsit vacakabb mindenkinek, de annyi baj legyen.

És, hogy a két közértpénztáros a családjával van-e vasárnap? Mondjuk, tíz hónapjuk akad arra, hogy minden nap otthon legyenek, mert amúgy nem nagyon kapnak munkát, de ez a KDNP frakciójából nem látszik. Úgyhogy ez is mindegy.

Éljen az erőszakos, tőrőlmetszett hülyeség. A fundamentalizmus.

Aztán csak ennek is vége lesz egyszer.

D. J.

Facebook Comments