Az orbáni rezsim két vezérmotívuma a szuverén Magyarország álma és az erős vezető szükségessége. Ezt a magyar miniszterelnök soha nem mulasztja el fejtegetni. Az előbbivel indokolható az utóbbi: mivel Magyarország folyton veszélyben van, nem csoda, hogy a haza nem lehet ellenzékben, a haza vezetője pedig minden extra hatalmat megérdemel.
Arról majd talán máskor, hogy a nemzetállami szuverenitás miért illúzió a globális gazdaság korában, és pláne katonai erő hiányában, most foglalkozzunk az utóbbival.
A nagyközönségnek alig-alig tűnt föl, mivel a kormányzati kommunikáció rövidre zárta a vitát, és mi, politikai hírfogyasztók hagytuk ezt neki, de
Orbán személyes nimbusza a héten akkora pofont kapott, hogy a mórahalmi kerítés adta a másikat.
Mert ugyanis Giró-Szász András hazudik. (Persze, kinek meglepetés ez?) A milliárdos expolitológus most azt hazudta, hogy Orbán elfogadta Vida Ildikó lemondását. Nem akkor, amikor azt benyújtotta (ti. május 20-án), és nem szakmai (bármit is jelentsen ez), hanem családi és személyes okok miatt.
Giró-Szásznak ez a megszólalása gyakorlatilag le is zárta a kaotikus, “ki tudott Vida lemondásáról, és mit tudott” diskurzust. Hiszen a NAV-elnök benyújtotta, a miniszterelnök némi spéttel elfogadta. Tiszta sor, nincs itt semmi látnivaló. Kérem távozzanak, és nézegessenek működő reformokat!
De Giró-Szász hazudott, Orbán nem fogadott el semmit,
a lemondást tudniillik nem kell elfogadni.
Legfeljebb tudomásul venni. (Persze akkor sincs semmi, ha nem veszik tudomásul, mert az olyan, mintha mégiscsak tudomásul vennék, mert nem lehet nem tudomásul venni.)
Ez benne van a törvényben, a Fidesz saját (2011. évi CXCIX.) törvényében. Eszerint
- 60. § (2) A kormányzati szolgálati jogviszony megszüntethető: c) lemondással;
- 61. § (1) A kormánytisztviselő a kormányzati szolgálati jogviszonyról bármikor lemondhat. (2) A kormánytisztviselő lemondási ideje két hónap. A felek ennél rövidebb időben is megállapodhatnak.
Nincs itt semmiféle elfogadási kritérium, ellenjegyzési feltétel, vétójog. Valaki lemond a kormánytisztviselői jogviszonyról, és azzal kész.
Van ellenben felmentési kérelem, amit a fölöttes szerv vagy elfogad, vagy nem. Ha ő kezdeményezi a felmentést, azt köteles indokolni. Ha a kormánytisztviselő maga mond le, akkor azt indoklás nélkül teszi.
Itt nyilvánvalóan az utóbbi történt: a képzett és gyakorlott jogász Vida nem a lemondás szót használná levelében, ha nem ő mondott volna le, hanem elfogadják a felmentési kérelmét. A kettőt az is megkülönbözteti egymástól, hogy felmentés esetén (némely kivétellel) jár végkielégítés, míg lemondás esetén nem. Vida viszont könnyen lemondott erről a két-három havi extrabérről is, csak hogy menekülhessen.
És még oda is írta, hogy
a Miniszterelnök Úr kérése ellenére.
Amikor Giró-Szász és Lázár arról beszélt, hogy Vida tavaly ősz óta többször is fölajánlotta a lemondását, akkor azon informális vagy formális felmentési kérelmet értettek, amit Orbán nem fogadott el. (Már persze akkor, ha föltesszük, hogy Dr. Lázár és Dr. Giró-Szász tudja egyáltalán, hogy mit beszél.) Ezzel viszont azt sejtették, hogy most sem történt más, mint eddig, kivéve, hogy ezúttal a miniszterelnök nagykegyesen beleegyzett a beosztott távozásába.
Pedig dehogy. Eddig nem fogadta el a felmentési kérelmet, ezúttal viszont Vida nem fölajánlotta a lemondását, hanem lemondott.
Mert a lemondást nem kell fölajánlani.
És mostanra egyszerűen leketyegett a törvénybe foglalt két hónap.
Tavaly októberben botor ésszel arra gondolhattunk, hogy Orbán közeles időben belül kirúgja Vidát, mert
- az amerikai kitiltási-korrupciós ügyben kompromittálódott,
- és amúgyis a tőle (khm) elhidegült Simicska embere.
Az nyilvánvaló volt, hogy a kirúgás nem történhet meg azonnal, mivel a politikában a dolgok kifutása többhónapos, a követekezményekre sokat kell várni, és ha azonnal meneszti, akkor elismeri az amerikai gyanúsítás igazát. Az azonban merész föltételezésnek tűnt volna, hogy
egyáltalán nem is akarja kirúgni.
Pedig ez történt, mert
- nehogy már az amerikaiak beavatkozanak Magyarország szuverenitásába.
- Meg az ellenzék is követeli.
- Valamint ez a nő sokat tud.
Csak APEH- és NAV-elnökként összesen 8 évet húzott le, felsővezetőként eggyel többet, illetve 13 éven át volt a Simicska-birodalom vezető jogásza, még azokban az időkben, amikor Simicska tartotta el a Fideszt.
Tartsd közel barátaidat, és még közelebb az ellenségeidet. A potenciális ellenségeidet pláne. Orbán számára rosszabb dolog nem is történhetett volna, mint hogy a diadokhoszok nem értik meg ezt, összekapnak a medve bőrén, mire Vida megsértődik, és távozik. Rácsapja az ajtót Orbánra.
Azóta eltelt több mint két hónap, és nem történt semmi. Se új NAV-elnök, se új struktúra, se új adóstratégia, se bármilyen narratíva. Semmi.
Mintha Orbán nem lett volna hajlandó tudomásul venni, hogy neki nemet mondhatnak, őt elhagyhatják, egyszerűen lemondhatnak. Talán a június eleji Varga-féle puccskísérlet értelmezhető úgy, mint reakció helyzetre. Ebben az esetben a gazdasági miniszter nem is a Lázárral folytatott hatalmi harcban akarta magához vonni a NAV-elnök kinevezésének jogkörét, hanem mert akkor ő menthette volna föl Vidát. De valami Fidesz-közeli jogász (már úgy értjük, valódi jogász) fölhívhatta a figyelmüket arra, hogy a kinevezési jog delegálása
nem teszi semmissé Vida már megtörtént lemondását.
Ez egy életszerű magyarázat a helyzetre, mert az nehezen képzelhető el,
- hogy Varga önálló akcióba kezdjen a főnök tudta nélkül vagy döntése előtt (ilyesmire még nem volt precedens az Orbán-érában)
- hogy épp a gazdasági miniszter ne tudta volna, hogy Vida akkora már lemondott,
- valamint az sem, hogy Gulyás alelnök házszabály-ellenesnek minősítse a főnök kívánságát (megkockáztatjuk, ilyesmire nem is lesz).
Azt ellenben elmondhatta nekik, hogy ettől még Vida lemondott, bármi is következzen ebből a miniszterelnöki presztízsre nézve.
És akkor már értelmet nyer az a kuszaság, ami a kormánytagok nyilatkozataiból következett Vida távozásának mikéntjéről. Mert tudták ugyan, hogy megy; tudták azt is, hogy önként; hogy lemondott. De azt nem tudták, miként fogja kommunikálni az agytröszt, hogy a főnök jól jöjjön ki belőle. És ez lett belőle: azt mondják, Orbán nagylelkűen (persze utólag, és így más kontextusba kerül Vida levele) elfogadta azt, amit eleve nem is kell elfogadni.
Láttunk már olyan miniszterelnököt ebben az évezredben, aki nem engedte lemondani a szóvivőjét, inkább maga rúgta ki, mert
az erős vezetőt elhagyni nem lehet, csak ő dönthet arról, kivel dolgozik együtt.
Egy másik kormányfő kifejezett hisztirohamokat rendezett, ha a lapok arról írtak, hogy sorra elhagyják szűkebb stábjának munkatársai.
Földi halandók ezt nem érthetik, de ott fönn ennél fontosabb dolog nem is létezik: saját gyengeséged tudatában is erősnek látszani. Erősebbnek, mint bárki más. Legalább a környezetednél erősebbnek.
Ez a látszat rendült most meg Orbánnál. Volt valaki, aki erősebb volt nála, és nemet mert mondani. Kilencéves regnálása alatt nem emlékszünk másra, aki biztosan önként távozott (sőt, a főnök kérése, utasítása dacára), és nem megkérték rá finoman, vagy kevésbé finoman. Ha egyetlen ember megteheti, hogy nem áll be a sorba, hanem egyszerűen lemond, akkor bárki megteheti.
Hát hogy lehet kivezetni Magyarországot a permanens krízisből, ha az emberek nem respektálják az erős vezető utasítását? Hát hogy lesz itt rend, ha mindenki azt csinál, amit akar?