8 kővé vált sárkány Magyarországon

8 kővé vált sárkány Magyarországon

Nemcsak a mesekönyvekben vannak sárkányok. Ha figyelmesek vagytok Magyarországon is találkozhattok velük. Sőt,

ezektől a sárkányoktól nem kell félnetek, ugyanis kőbe, fémbe és fába zárva alusszák örök álmukat. 

A sárkányokat nem csak a szájról szájra terjedő legendák tették naggyá és halhatatlanná. Szobrászművészeink is megörökítették a mesekönyvek és mítoszok e félelmetes hőseit.

210ca4eb6a9c03c79e68199a6033c10e_1.jpg

Három vassárkány testvér (Budapest)

Ez a három vassárkány eredetileg a Lánchíd pesti hídfőjénél, a Duna Gőzhajózási Társaság kapujánál őrködött. A rakpart átépítésekor menekültek a Városliget szélére.

Az 50-es évek végén azonban végérvényesen elváltak egymástól. Egyikük a Kiscelli Múzeum kapuja előtt teljesít szolgálatot azóta is, a másik két példány pedig a Vidám Parkba, az Elvarázsolt kastély elé került. Ők ketten 2010-ben továbbvándoroltak az Állatkertbe, ahol azóta is a Varázshegyet őrzik. (Feszl Frigyes alkotásai – Göröntsér Vera, Ády, Ocsovai Lilla, Neszták Béla fotói)

ady_1.jpg

nesztak_bela.jpg

ocsovai_lilla.jpg

A könyvtár őrei (Budapest)

A Fővárosi Szabó Ervin Könytár belső udvarán fekvő hatalmas sárkányok a 2001-es felújítás óta őrzik a épületet. Sok gyereknek és egyetemistának teszik vidámabbá a könyvtárban eltöltött időt, hiszen az épületszárny otthonos olvasóterméből is rálátni ezekre a békés kőteremtményekre.

Teljesen szürreális élmény (pozitív értelemben) a mesebeli sárkányok jelenléte itt, hiszen egy könyvtárban általában komoly és komor hangulatra számítanak az emberek. A sárkányoknak (is) köszönhetően itt azonban kellemesen telik a kutatómunkával töltött idő. (Pusztai Ágoston alkotása – Mirror fotója)

d0d5d8fad73464f58bd50dd4df9d73f4_1.jpg

0cfc7463e2ebec03d9e489bcbf5225b3_1.jpg

A kút sárkánya (Szombathely)

A Szombathelyi Fedett Uszoda és Termálfürdő előtt egy betonból kitekeredő sárkány meseszerű látványa fogad benneteket. 2008 óta ihattok gyógyvizet a mindig szomjas sárkány kútjából. Bár nehéz eldönteni, hogy a sárkány valóban a gyógyvízre szomjazik-e, vagy inkább a kedves vízköpő bárányra fáj a foga. (Veres Gábor alkotása – Köztérkép, Vódli József fotója)

930f562f0233fbfd0ff892697abe4062_1.jpg

cd2ecb8d76bc8bd136ecb228418d03fd_1.jpg

Hétfejű sárkánybébi (Szombathely)

Szintén Szombathelyen áll ez a hétfejű sárkánybébi. Meglehetősen fiatalon válhatott kővé, hiszen egy hajdani óvoda kertjében találhattatok rá. A Domonkos úti óvoda időközben átadta a helyét a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatnak, így a fenyőfák árnyékából figyelő kis sárkány azóta is láthatja embergyerek kortársait. (Miró Eszter alkotása – Köztérkép, Vódli József fotója)

0e5c766694579f806679c56bc71ea9b7_1.jpg

210ca4eb6a9c03c79e68199a6033c10e_1.jpg

Kínai fasárkány (Kazincbarcika)

A kazincbarcikai vegyi üzem évekkel ezelőtt kínai többségi tulajdonba került. Ennek a kínai-magyar együttműködésnek a jegyében érkezett Szőke Gábor Miklós fasárkánya a város főterére. A Kínai Süsünek is becézett sárkány türkizkék árnyalatai a kínai hagyomány szerint felerősítik a pozitív energiákat a munkahelyen és a családban. Valamit pedig tényleg tudhat a sárkány, hiszen rengeteg rajongói fotó bizonyítja, hogy megszerették a városlakók. (Szőke Gábor Miklós alkotása – Köztérkép, Röghegyiné Anita fotója)

67ac62a6bde974aa912eb040ebe9cf90_1.jpg

dc7aebaa1f61ca532d37ac529338e48c_1.jpg

Facebook Comments