Bolondfalva, hülyekert. Én nem tudom, hogy van ez más falvakban, de nálunk senki se normális. Már eleve, hogy a Semjén avatott itt országzászlót, az vagy harminccal rögtön lehúzta az átlag IQ-t, pedig az se tegnap volt. Nem értettek az emberek semmit, főleg azt nem, hogy az mérnem faluzászló, merhogy nincsen Monoszlóország, azt akkor még tudták.

Persze ez a halvány kis tudás már régen elkopott. Gondolhatnák (ha lenne mivel), hogy talán a sajtó teljes és abszolút hiánya is közrejátszhatott közben az általános és egyenértékes agyi elrenyhülésben, de ez sem stimmel, hiszen azelőtt is csak Kiskegyed volt, kézről kézre adták az asszonyok és a lányok, de férfiember a fejlett kádárizmus óta itt nyomdafestéket legfeljebb az alfelével illetett.

Nem tudni ma még egzaktul, mér’ buta a monoszlói polgár, de tény, hogy nagyon az.

Hogy nincs kocsma, na, az biztosan közrejátszik. Mert volt itt korábban vendéglátás, akkoriban talán még kugliztak is jókedvükben vagy unalmukban az emberek, s a suhancok kétforintért állíthattak. Mindenki tanulhatott valamicskét, legalább egymástól, legalább kocsmai kultúrát.

De mi van ma?

Műanyag feles a kisboltban, rendkívül bután néz ki, és belül is olyan, na, meg bolt sincs mindig, még a nyári hosszabbított nyitva tartás is fél nyolctól tízig tart, kivéve szombaton, amikor pont fordítva. Kedden meg vasárnap hivatalos szünnap, olyankor egy kis folyékony észhez jutni nagyon körülményes.

Aztán meg nincs autóforgalom, csak másfélóránként egy traktor, ettől nemcsak az ember, de még a macska, a kis sün és minden más állat is törvényszerűen elbutul. Ott fekszenek keresztbe az úton, jöhet akár tank is, el nem mozdulnának, mintha minden tehenet Indiából importáltak volna. Persze ma már az ember sem ugrik el a géperejű jármű elöl, akárha rájuktülkölhet is,

egyszerűen nincs hozzá elég eszük.

Könyvtár persze van, hogyne lenne, meg Magyarország szeretlek @-pont (nincs olyan e-m), néha nyitva is találhatnánk, bár négy hónapja nem volt ilyen szerencsém. A sok gyüttment turistaszalámi azér’ odaül néha elé a lépcsőre, jön a térerő az ajtó mögül ezerrel, nehogy már úgy maradjanak, íméletlenül. Telefonja amúgy senkinek sincs itt, leszoktak róla. Már élőbeszélni sem nagyon szoktak, ha valaki valamely részeg hóbortból mégis szavakat formálna, csak torzontorz brekegés, torokhang, sivítás jön a szájából. Ebben a völgyben a térerő szót sem ismerik, legfeljebb passzív, tagadó formában.

Rádióadást fogni semmilyen szerkezettel nem lehet, nem mintha lenne olyan bárkinek is, mert minek. Van ugyan egy Dankó Rádió, de az csak szűk körben fogható, amikor este lejön a szőlőből, és keserűen üvölt. Még így is ő itt a legoptimistább.

Nem tudom, említettem-e már, hogy itt mindenki milyen buta. Már nem is csak az átlag, bár az nagyon. Viszont az egyes emberek is rákaptak ma már a butaságra, ez régebben azért jóval ritkább volt. Nem egyszer látom, hogy a tűzhelyen, lobogó lángon próbálják hűteni a vajat, a kávéfőzőt meg jól megtömik, és beteszik a mélyhűtőbe. legfeljebb annyi esze van még mutatóba némelyiknek, hogy vizet elfelejt bele tenni, s akkor nem fagy szét neki, az is valami.

A cigarettát sokan maguk sodorják ebből-abból, amit találnak a munkásruha zsebében, de fordítva, az égő felével teszik a szájukba, s persze a fülükön jön ki a füst. De még így is élvezik, nagyon.

A polgármester meg, aki néha nyáladzik is, újabban dögólnak képzeli magát,

s mint ilyen, bűzlik is rettenetesen.

De a legrosszabb a határhelyzet. Mint minden falunak, Monoszlónak is van határa, csakhogy másutt az nyílik már, esetleg átlépik vagy marhacsorda legelészik rajta. Hát itt nem.

Itt a határra szögesdrótot húznak, éles kis pengékkel sűrűn megspékelve, nem magasat, mert azt nyilván nem érnék fel ésszel, de olyan 150 centiset. Augusztus végére el akarnak készülni vele, s utána se ki, se be.

Hacsak meg nem feledkeznek időközben az egészről, ami simán belefér.

Tardos János