A nyár végi esőzések miatt a Nagykörúton – hiába szivattyúzzák – újra és újra elönti a pincéket a víz. De miért áznak be folyton a Nagykörút pincéi?
A válaszhoz vissza kell mennünk abba az időbe, amikor még a Duna egyik mellékága folyt a Nagykörút mentén.
A Fossatum Magnum, vagyis “nagy árok” (másik nevén a Rákos-árok) Pest szennyvizét vezette el. A mellékág a középkor elején eliszaposodott, elapadt, de árokszerű mélyedése megmarad. S bár általában száraz volt, a Duna magas vízállása vagy árvizek esetén ismét megtelt vízzel.
(A fenti térkép a Pest-Buda 1737-es állapotát mutatja. Jól kivehető rajta az akkori Rákos-árok, a későbbi Nagykörút.)
Az árok sorsát végül az 1838-as nagy árvíz pecsételte meg. A magasabban lévő területek kivéve ugyanis egész Pestet elöntötte a jeges ár. Ennek egyik oka az alacsonyan fekvő meder volt. (Az árvíz idején itt a két és fél méteres mélységet is elérte a Duna vízszintje.) A pusztítás után ezért a mellékág feltöltése mellett döntöttek.
Érdekes tény, hogy 1868-ban felmerült az ötlet, hogy ismét elárasszák vízzel az egykori árkot, és csónakázó csatorna legyen a Nagykörút mentén. A Főváros szorgalmazta ugyanis egy városiasabb, jobban közlekedhető út megépítését. Reitter Ferenc fejéből ekkor pattant ki az ötlet, hogy ismét csatorna lehetne a Nagykörúton, és így hajózni is lehetne Pesten. Ez könnyen kivitelezhető lett volna, hiszen a Nagykörút a feltöltés ellenére is mélyebben fekszik, mint környezete. Azonban ahogy tapasztalhatjátok, tervéből nem lett semmi. Túl költséges lett volna a kivitelezés, így végül a Nagykörút most ismert változatát alakították ki.
(A csatorna látványterve)
Reitter elgondolásából is kiderül, hogy
a Nagykörút (a feltöltés ellenére) még mindig nincs elég magasan ahhoz, hogy elkerüljék az árvizek.
Alacsony fekvése miatt a magas talajvízszint a mai napig problémákat okoz. Éppen ezért a hétfői felhőszakadás után hiába szivattyúzták a nagykörút pincéit, a talajvíz újra meg újra betört. A szakértők szerint sincs mit tenni: meg kell várni, amíg magától leapad a víz.