Mindig nagyon jó érzés, ha külföldön belebotlok egy magyar vonatkozású alkotásba. Így volt ez Máltán is, ahol teljesen véletlenül vettem észre ezt az 56-os emléktáblát. Nagyon meglepődtem, hiszen mégsem egy szomszédos ország. Joggal merült fel bennem a kérdés, hogy mégis hogy került oda?
Kicsit utánaolvastam, és kiderült, hogy a tábla avatásának apropója az volt, hogy Máltán megemlékeztek az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójáról és a magyar nagykövet átadta a máltai köztársasági elnöknek “A szabadság hőse” emlékérmet is. Ugyanis mint írják:
“Több ezer magyart meggyilkoltak a forradalom alatt, és ezrek menekültek el az országból. Sok magyar gyereket európai családok fogadtak örökbe, és néhányat közülük máltai családok.”
Vajon milyen lett volna, ha ezek az európai országok ahelyett, hogy befogadtak volna minket, ugyanúgy álltak volna hozzánk, mint a mi kormányunk a bombázások és kegyetlenkedések elől menekülő szírekhez?
Ha tárt karok helyett kerítések fogadtak volna minket?
Orbán Viktor visszautasította a jelenlegi menekültügy és az 1956-os magyarok helyzete közötti párhuzamot. Indoka szerint “1956-ban sem úgy volt, hogy a magyar menekültek Bécsben szabadon „kóricáltak”, hanem létrehoztak egy befogadóállomást, ahová beengedték a magyarokat – vagy befogadó családoknál szállásolták el őket –, akik ezt követően leadták az igényüket, hogy hova szeretnének menni, majd az illetékes állam hatóságai vagy engedélyezték ezt nekik, vagy nem.”
De kérdem én, hol vannak a mi befogadó állomásaink? Bicskén, ahová úgy vitték el a menekülteket, hogy közben átverték őket? Ahol erőszakkal próbálták ott tartani őket, holott nem is akartak az országunkban maradni?
Hol vannak a befogadó családok? Vagy Orbán azokra a magyar civilekre gondol, akik önszerveződő módon segítették élelemmel és segélycsomagokkal a menekülteket, sőt látták vendégül őket saját otthonukban? Mindeközben a kormányunk hagyta volna ott rohadni szerencsétleneket a Keletiben.
Lehet itt érvelni törvényekkel, meg egy ország jogaival, de álljunk már meg egy pillanatra, és gondolkodjunk már el annak a szónak a jelentésén, hogy “emberség”. Sajnos nem kell túl messzire visszamennünk az időben ahhoz, hogy beleképzeljük magunkat egy hasonló szituációban. 1956-ban mi is számíthattunk segítségre, miért tagadjuk meg akkor most ugyanezt?