Bizonyos szempontból a menekültválság egészen jól jött a kis vezetőnek, aki imádja, ha van valami ellenség kéznél. A filozófusok, a hajléktalanok, a korengedményes nyugdíjasok és a nyugdíjpénztárak elfogytak. OK, itt vannak a cigányok, a zsidók és a biciklisták mindig – de az azért mostanában taktikai okokból csak mérsékelten használhatóak, ezért nagyon gyorsan importellenség után kellett nézni. És ahol a szükség, ott a segítség.
A kormány, a bölcs Orbán vezetésével, meg is kezdte a felkészülést.
Plakátokat gyártatott röpke párszáz millióból, magyar nyelven, amely szerint a menekültek tartsák tiszteletben a kultúránkat. Ez a kívánsága a miniszterelnöknek elég jól teljesült. Ugyanis azt még a legelvetemültebb jobber/rasszista médium sem merte állítani, hogy kukákat gyújtogattak volna, rendőrökre támadtak volna, autókat borogattak volna – ami pedig a magyar kultúra integráns része.
Igen, a fociról beszélek. A foci ma a legjobban állami pénzekkel kitömött, a nagyvállalatok által leginkább támogatott pénznyelő kulturális vállalkozás.
A mi legfőbb kultúránk.
Aztán kiplakátoztatta a derék Orbán, hogy ne vegyék el a munkánkat. Kérése értő fülekre talált. Annyira nem veszik el, hogy Németországba vágyik a többségük, ahol bizony munkához fognak jutni, pénzhez, keresethez, adót fognak fizetni, fogyasztanak és a többi. Ez is meglenne.
Kétségtelenül akadtak azért fennakadások a programban. A menekülteket igyekeztek így-úgy provokálni, hátha megelégelik a dolgot és rendeznek valami nagyobb svédtorna jellegű megmozdulást a városban – és akkor alaposan rájuk támadhatna, mondjuk, a szuperegység, a pretoriánus testőrség, a TEK. De sajnos, még a legnagyobb Orbán számításaiba is csúszhat apró hiba, és ez a kis vezető legnagyobb bánatára elmaradt.
Sebaj, így is azért ki lehet találni, hogy
a menekültekre hivatkozva szükségállapotot lehet elrendelni a kormány által.
Ez minden diktátor nagy kedvence, ezt imádják. Téli estéken a diktátor klubban összegyűlve gyakran szóbahozzák, ki milyen trükkel tud szükségállapotig eljutni. S bizony még az öreg rókák is elégedetten csettintenek, kezükben a szűzleányvéres serleggel, hogy ez a Viktor gyerek, ez nem is teljesen tehetségtelen, tényleg, lassan be kellene venni a klubba. Egy ajánlója, a Putyinka már van. Ki vállalja még?
És ráadásul még a mellékhadszíntereken is hány, de hány győzelem szegélyezi a vezénylő tábornok útját.
Itt van mindjárt a katolikus egyház skalpja, amely vezetője által maga bizonyított be, hogy mennyire is respektálja a főkegyúri jogot. A magyar katolikus egyház feje inkább igazodik a kis vezetőhöz, mint a pápához. Na ja, Róma messze van. És a della sem onnan jön.
Akadtak azért veszteségek is.
- Egyrészt, kiderült, hogy honfitársaink egy része megtartja normális, józan eszét akkor is, amikor pedig a hatalom nagy erőkkel nyomul. Igen. Adományt gyűjt, segít. Úgy tesz, ahogy kell.
- Másrészt, az is érdekes, hogy azok a menekültek értek el valamit, akik nem hajtották önként járomba a fejüket. Akik küzdöttek, akik közösen, együtt képesek voltak cselekedni. Nos, ők már nagyjából Ausztriába értek.
(Hogy ez tanulság lenne mindazoknak, akik itthon oly előszeretettel törődnek bele, hogy nem lehet. Semmit sem lehet. Meg különben is félünk. És ugye, semmit nem lehet. Félünk. Orbán bácsi mi jók vagyunk, adnál két lukas garast? Hát, ezt magam sem tudom.)
Természetesen, a menekültválság java még csak most jön.
Nem olyan nagyon egyszerű ügy ez valóban. Különösen itt, Magyarországon, ahol egy pöttöm ember (jellemileg értve) próbálkozik valami kis belpolitikai hasznot húzni mások szenvedéséből.
Mondjuk „mi” választottuk meg. Talán ideje lenne nekünk elküldeni, mielőtt még nagyobb bajt csinál.
Dési János
(Kép: hirado.hu)