Festmények az első nővé operált férfiról

Festmények az első nővé operált férfiról

Mikor Elinart megkérte felesége, hogy álljon neki modellt festményéhez női ruhában, még nem sejtette, hogy ő lesz az első férfi 1930-ban, akin nemátalakító műtétet hajtanak végre. A férfit felszabadította, hogy női ruhákba bújhat, a róla készült festményekért, pedig egész Párizs rajongott.

tumblr_nkozsrhron1rsitbio1_1280.jpg

Einar Mogens Wegener 1882-ben született Dániában, és hímneműként regisztrálták az anyakönyvvezetők. A férfi már fiatalon sikeres festőművész lett, és a koppenhágai művészeti iskolában ismerkedett meg Gerda Gottliebbel. 22 évesen össze is házasodtak, és együtt utazták be Európát.

Mindketten művészként tevékenykedtek, így nem meglepő, hogy végül a művészek fővárosában, Párizsban telepedtek le. Einar főleg tájképeket festett, Gerda pedig könyveket és divatlapokat illusztrált, de portrékat is készített.

lili_elbe_c1920.jpg

Egy nap Gerda modellje nem tudott eljönni a megbeszélt időpontra, a festőnő ezért

viccből férjét kérte meg arra, hogy női ruhába bújva helyettesítse a modellt.

Einarnak azonban nagyon is tetszett az ötlet, sőt meglepően jól érezte magát harisnyában és magassarkú cipőben. Innentől fogva Einar lett Gerda fő modellje, aki elkezdte felfedezni a benne lakó nőt.

lili_elbe_by_gerda_wegener.jpg

Gerda egyre híresebb festő lett azoknak a képeinek köszönhetően, melyeket a “varázslatos mandulavágásű szemű nőkről”, vagyis férjéről mintázott.

Kiállításain és városszerte ismert partijain rengetegen részt vettek. Ezeken az eseményeken Elinar is gyakran megjelent nőnek öltözve, a barátoknak pedig Lili Elbe néven, Gerda nővéreként mutatkozott be.

Elinar ekkorra már szinte gyakrabban hordott női, mint férfi ruhát. Érdekes módon Gerda is jobban szerette férjét Liliként. A visszahúzódó, depresszív férfi ugyanis a női ruhákba bújva nyitott, sziporkázó személyiséggé változott. Szinte leszbikus párként élték párizsi hétköznapjaikat.

gerda_lili_470.jpg

Nem sejtette senki, hogy a képek modellje valójában férfi. Amikor tehát kiderült, hogy Lili és Einar ugyanaz a személy, a hír sokkolta Párizst. Valószínűleg már ekkor

elkezdett érni Liliben az elhatározás, hogy testileg is nővé szeretne válni.

lili_elbe_1926.jpg

A speciális nemátalakító műtétsorozatra azonban még két évtizedet kellett várnia.

1930-ban utazott Németországba, ahol ötször is megoperálták.

Első alkalommal a férfi nemi szerveit távolította el Dr. Magnus Hirschfeld. A további műtéteket Dr. Warnekros végezte: petefészkeket ültetett be a testébe, ám komplikációk miatt később ezeket két életmentő beavatkozással el kellett távolítani. Ezt követően az utolsó műtét a méh beültetése volt.

Idő közben Elinarból hivatalosan is nő lett. A dán állam engedélyezte a neve, illetve neme megváltoztatását is. Elvált Gerdától, és annak ellenére, hogy saját bevallása szerint a nőkhöz vonzódott, igent mondott egyik titokzatos férfinak, aki megkérte a kezét. Az esküvőre azonban nem akart sort keríteni addig, míg nem képes gyermekszülésre.  

A nemátalakító műtétek ekkoriban azonban még elég kezdetleges, kísérleti fázisban tartottak. Az ötvenéves férfiból nem tudtak igazi anyát csinálni. Szervezete kilökte a női szerveket. Három hónappal utolsó műtétje után Lili belehalt az operációk szövődményeibe.

einar_lili_sml.jpg

Lili Elbe életéről film is készül. Jövő év januárjában mutatják be a mozik – a híres festményhez hasonlóan – „The Danish Girl” (A dán lány) című filmet. Nézzétek meg az előzetesét:

Források: Wikipédia, Femina.hu, Pajzantörtenelem.blog.hu

Facebook Comments