A rendőrség vizsgálja a kurucinfós történész ügyét

A rendőrség vizsgálja a kurucinfós történész ügyét

A rendőrség hivatalosan is megkezdte azt a nyomozást „a nemzetiszocialista és kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása büntette”, azaz a holokauszt tagadása miatt, azon holokauszttagadó cikkek miatt, amelyek sorozatban, elsősorban a Kurucinfón jelentek meg.

Az ügyről a Hatmillió Lélek Hangja nevű civil szervezet információi alapján az Egyenlítő blogon többször is beszámoltunk, s

feljelentésünk nyomán a rendőrség tanúként már meg is hallgatta főszerkesztőnket.

A Hatmillió Lélek Hangja szervezet – miután mind mostanáig a magyar hatóságok szemernyit sem jutottak előre – kiderítette, hogy a Perge Ottó aláírással megjelent cikkeket valójában Zábori László középiskolai történelem tanár, volt levéltáros írta.

feljelentes_zabori.jpg

Minderről a szervezet bizonyítékokat is szerzett, amelyeket most átadtunk a rendőrségnek is. (Ezeket mi már korábbi cikkeink megjelentetése előtt megkaptuk, ám mindezidáig nem kívántuk teljes részletességgel nyilvánosságra hozni.)

Amint arról már beszámoltunk, Zábori/Perge mohósága miatt bukott le. Ugyanis kapott egy levelet, amely szerint egy öreg, külföldön élő egykori nyilas házaspár Perge Ottóra – a mai nyilasra – hagyná a vagyonát.

A levélre Zábori válaszolt.

 

„Subject:adomány 

Tisztelt Hölgyem és Uram!

Nagy meglepetéssel olvastam az üzenetet, amit a Kuruc.info útján megkaptam. Nagy-nagy megtiszteltetés a számomra a lehetőség, amit felajánlottak. Annyit szeretnék magamról mondani, hogy középiskolai tanárként dolgozom, ezen kívül régóta igykszem írásaim révén felnyitni a szemeket, és tenni valamit a magyarságért. 

Mivel ez nem veszélytelen ténykedés, mióta a kuruc.infóba írok (immár 7 éve), kénytelen vagyok álnéven írni. Még a szűkebb környezetemben sem tudják, hogy én vagyok az a bizonyos szerző. 

A valóságos nevem: Zábori László.

Szül. dátum: 1964. július 3.

Édesanyám neve: XXXXXXXXX

Lakcím: XXXXXXX

Őszinte tisztelettel és köszönettel, jó egészséget kívánva

Zábori László”

 

Később, egy újabb érdeklődő levél után minden bizonnyal gyanút fogott, és azt írta, nem ő Perge, csak Perge megbízásából, vele megegyezve jelentkezett az örökségért.

Mindez azonban egyáltalán nem cáfolja

azt, hogy ő lenne a Perge Ottó néven holokauszttagadó cikkeket író szerző. Már csak azért sem egyezhetett meg „Perge Ottóval” arról, hogy az ő nevében veszi át az örökséget, mert Perge Ottó nem létező személy. Így aztán megegyezni sem lehet vele semmiről.

Mint arról szintén beszámoltunk, Zábori/Perge kettős énjének a nyilvánosságra kerülése után addigi egyik munkahelye, a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Levéltára eltávolította állásából.

Másik munkahelye a Leövey Klára gimnázium. Érdeklődtünk eddig az iskola igazgatójánál, a felnőttoktatási igazgató-helyettesnél, a KLIKK-nél és az oktatási államtitkárságnál. Mondjuk az iskola és a hivatalok válaszra sem méltattak minket, de sebaj, most, hogy elindult az eljárás, újra megkérdezzük őket.

Itt tartunk most. A rendelkezésünkre álló információkat átadtuk a hatóságoknak, ügyvédünk részletesen elemezte, hol s hogyan sértett törvényt Perge/Zábori.

Ezenkívül rendelkezünk Zábori saját nyilatkozatával, amely szerint ő Perge.

Mindezek vélhetően elégségesek lesznek egy vádemeléshez.

Ja, és még valami. Amióta nyilvánosságra hoztuk, hogy a Perge Ottó néven megjelenő holokauszttagadó cikkek szerzője Zábori,

Perge írásai eltűntek a Kurucinfóról.

Ellenben megfélemlítésül a minap a neonyilas lap megpróbálkozott „leleplezni” az Egyenlítő blog főszerkesztőjét. Más kérdés, hogy egy sokszor cáfolt, alaptalan váddal akartak előjönni – ám kétségtelen, ez is azt jelenti, hogy találva érzik magukat.

A többit meg majd meglátjuk.

Facebook Comments