7 olvasóterem, ahol palotában érezheted magad

7 olvasóterem, ahol palotában érezheted magad

A Fővárosi Szabó Ervin könyvtár néhány olvasótermében biztos mindannyian jártatok már. Van azonban itt néhány igazán különleges terem, ami eltér a többitől. Ebben a hét teremben úgy érezhetitek, mintha nem is könyvtárban, hanem palotában lennétek. Tulajdonképpen így is van, hiszen a mai könyvtár annak idején a Wenckheim-palotába költözött beAz átalakítás négy évig tartott, ám hét teremben is meghagyták a palota gyönyörű barokk díszítését.

Megmutatjuk a Szabó Ervin hét legszebb olvasótermét, és

eláruljuk, mire használta egykor a grófi család ezeket a különleges termeket. 

Az is könnyen előfordulhat, hogy olvasás közben pont a grófné lélegzetelállító budoárjában, vagy a gróf hangulatos dohányzószobájában foglaltok helyet. 

Fogadóterem

Az egykori fogadóterem közvetlenül az előcsarnok felett helyezkedik el. Amikor épp nem hétköznapi olvasóteremként működik, akkor ma is reprezentatív események színhelyéül szolgál, felolvasásokat és díjátadókat is tartanak itt.

img_2552.jpg

Arany budoár (Madaras terem)

A fogadóteremből nyílik az arany budoár vagy más néven a Madaras terem, ami eredetileg Krisztina szobája volt. Ha szemfülesek vagytok, ti is megszámolhatjátok a mennyezet közelében “repkedő” arany madarakat.

img_2540.jpg

img_2543.jpg

Dohányzószoba

Az eddigi termektől sötét tónusával, tölgyfa burkolatával teljesen eltér a dohányzószoba stílusa. A karzat, a fából készült csigalépcső és a könyvtárszekrények – noha jól illeszkednek a berendezéshez -, nem eredetiek, hanem már a könyvtár idején építették.

img_2542.jpg

img_2537.jpg

Ezüstszalon

Az ezüstszalon Wenckheim Frigyes gróf társalkodó szobája volt. Kinézetében az arany budoár párja, ezüst díszítésű tükörképe, leszámítva, hogy itt nincsenek madarak. Érdekesség, hogy általában a férfi színe az arany, és a nőé az ezüst, Wenckheiméknél azonban szokatlan módon Frigyes valamiért átengedte feleségének az arany színt.

img_2555.jpg

Kis táncterem

A kis táncterm falán lant alakú tükröket láthattok, amik egy nagyobb, plafonig érő tükröt fognak közre. A nagy tükröződő felület nem csak a térhatást növelte, hanem arra is jó volt, hogy a gróf ezen keresztül jelezzen a kis táncterem és a nagy táncterem közti karzaton helyetfoglaló zenekarnak. A szép barok díszítés ellenére egyébként nem barokk zenészeket hívtak. A Wenckheim-bálokon magyaros dalokat előadó cigányzenészek húzták a talpalávalót.

img_2558.jpg

img_2560.jpg

Nagy táncterem

A nagy táncterem teljes egészében XV. Lajos stílusát idézi, az ornamentika mindent elborít. A tánctermekben állítólag egyszerre ötszázan is elfértek. Tágassága és gazdag díszítettsége udvarképessé tette, volt, hogy az uralkodó is megfordult e báltermekben.

img_2561.jpg

Ebédlő

A mai művészeti olvasóterem eredetileg ebédlőként funkcionált. A szomszédos termek fehér-arany színvilágával ellentétben itt is a dohányzószobához hasonló sötét színek és faburkolatok dominálnak. Ez az egyetlen terem, ahol eredeti helyén maradt meg a hatalmas és díszes csillár.

img_2566.jpg

img_2569.jpg

Facebook Comments