Teljesen belezavarodott az ügyészség a nokiás dobozokba

Teljesen belezavarodott az ügyészség a nokiás dobozokba

Nincs többé nokiásdobozos vád, Visszavonta az ügyészség a Nokia-dobozos vádat – ilyen és ehhez hasonló címek jelentek meg a sajtóban nemrég a BKV-per fejleményei kapcsán. Nos, lényegét tekintve tényleg erről van szó, van azonban az ügyben egy elég orbitális ellentmondás. Hiába derült ki ugyanis, hogy az egész vád hazugságon alapul, az ügyészség a kétszer 15 milliós pénzátadásból

csak az egyiket vette ki a vádból.
nokha3_1.jpg

Hogy is voltak azok a “nokiás dobozok”?

Balogh Zsolt – azóta visszavont – vallomása szerint összesen kétszer kellett évi 15 millió forintot átadnia Hagyónak.

  1. 2008-ban az első 15 millióval közvetlenül Hagyóhoz küldte a cégvezetőt, akitől az állítólagos pénz származott. Ennek kézhez viételét gazolta vissza Balogh szerint Hagyó a Hévízi-tó közepén. 
  2. 2009-ben a második 15 milliót személyesen Balogh adta át egy nokiás dobozban. 

Valójában tehát csak  egy nokiás doboz szerepelt a történetben. A kétszer 15 milió miatt azonban gyakran többesszámba emlegetik a nokiás dobozokat, annak ellenére, hogy a 2008-as 15 millió kapcsán nem merült fel, hogy nokiás dobozban szállították volna.

Mint az közismert, kizárólag Balogh Zsolt ellentmondásos vallomásai alapján emeltek vádat Hagyó ellen, és zárták kilenc hónapra előzetesbe. (Ez idő alatt sem Hagyót, sem a pénzt átadó cégvezetőt nem kérdezték a 15 millió forintokról.) Már javában tartott a per tárgyalása, amikor egyáltalán nyomozni kezdtek az állítólagos kenőpénz eredetét illetően. Az ügyészség csak azután indított nyomozást, miután 2012 októberében Balogh visszavonta a pénzátadással kapcsolatos korábbi vallomásait. A nyomozás ez ügyben meglepően sok ideig tartott (pláne ahhoz képest, hogy ennek már az ügy nyomozati szakaszában le kellett volna futnia).

2015 februárjában az ügyészség is elismerte, hogy bizonyíthatatlan a kenőpénz átadásáról szóló állítás: 

a nyomozás adatai alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése, és az eljárás folytatásától sem várható eredmény.

Joggal vártuk, hogy a vádiratot ez alapján módosítsák, azonban nem ez történt. A legutóbbi vádmódosításkor az ügyészség kivette azt az állítást a vádból, miszerint Balogh Zsolt 2008-ban 15 millió forintot juttatott el Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes részére. (A vádirat tehát már nem gyanúsítja Hagyót a 2008-as “Hévizi tóban visszaigazolt 15 millióval”.) Viszont

benne hagyták a vádiratban a 2009-es nokiás dobozos másik 15 milliós vádat.

Gyakorlatilag tehát kétszer 15 millió helyett (ha úgy tetszik: “két nokiás doboz” helyett) már csak eggyel vádolják Hagyót. Az viszont az a bizonyos nokiás dobozos.

Ezzel viszont az ügység súlyos ellentmondásba keveredett, leginkább önmagával.

  1. Miért hitte el az ügyészség 2010-ben Balogh Zsolt ellentmondásos meséit a kétszer 15 millió forintról?
  2. Ha azóta kiderült, hogy Balogh hazudta az egészet, az ügyészség miért hisz még mindig az egyik 15 millióban?
  3. Ha az egyik 15 millióban nem hisz, a másikban miért igen?

A BKV-per vádja már akkor szétesett, amikor 2012-ben Balogh Zsolt visszavonta a vád gerincét adó nokiás dobozos állításait. (Számtalanszor leírtuk már, hogy azért tett csak hamis terhelő vallomásokat felettesére, mert kényszervallatásnak vetették alá.)

Ha persze jobban az ügy mögé nézünk, és látjuk, hogyan dolgoztak össze a nyomozók, bírák és ügyészek, hogy szervezetten elkaszálják Tarlós politikai riválisait, rögtön megértjük, miért ragaszkodnak foggal-körömmel az ügyészek a nokiás dobozos vádpont. Ha a nokiás dobozos vádpontot is kiveszik, a végén még kiderül, hogy feleslegesen hurcolták meg a volt főpolgármester-helyettest és beosztottait.

Facebook Comments