Magyar hírszerzők bebizonyították: szoros összefüggés van aközött, hogy valaki kormánypropagandista és eközben teljesen hülye

Magyar hírszerzők bebizonyították: szoros összefüggés van aközött, hogy valaki kormánypropagandista és eközben teljesen hülye

Földi László magyar-történelem szakos tanári diplomával rendelkezik, tehát nem buta ember. A volt hírszerző, műveleti igazgató, aki érintett volt a Nyírfa-ügyben és a Defend-sztoriban, sokszor szerepel a médiában, mint a biztonság, a hírszerzés, a külpolitika állítólagos szakértője. Most a Kossuth Rádióban fejtette ki nézeteit:

  1. Európa háborúban áll, Angela Merkel német kancellárnak pedig le kellene mondania;
  2. Európát meg kell védeni, mert Európát megtámadták”, egy válsághelyzetben pedig “egészen más rendtartást kell kialakítani“;
  3. Európa jelenlegi vezetője Angela Merkel német kancellár, és teljesen alkalmas is a kontinens vezetésére, de – kérdezte – “mikor nyert meg háborút egy nő?” Szerinte ilyen helyzetekben, mint a mostani, lehetőleg érzelmektől mentes, kristálytiszta logikájú válaszokat kell adni.

szeged_menekult.jpeg

(A képen az Európával háborúzó menekültek láthatók. Képünk illusztráció.)

Lehetséges-e a hasonlóság Földi László és a Lehel téren piacozó kisnyugdíjas között?

Két hete éppen a Lehel téri piacon vásároltam, amikor a sorban meghallottam az előttem álló, szerény külsejű nyugdíjasok politikai elemzését. Az alábbi mondatokat – a teljesség igénye nélkül – válogattam ki a színvonalas világpolitikai elemzésből:

  1. Nem igaz, hogy Merkel nem látja, hogy háború van“;
  2. az amcsik elfoglaltatják Európát a menekültekkel“;
  3. a menekültek gyerekek az éces kezükkel megfogdossák a vonat kapaszkodóját, mi lesz, ha a magyar gyerekek elkapják tőlük az écet?!

Adódik a kérdés:

  1. Földi László süllyedt-e le a lehel téri piacon vásárló kisnyugdíjasok péntek délelőtti csevejének szintjére?
  2. Vagy újabban volt titkosszolgákkal és szakértőkkel együtt vásárolok, akik szegény kisnyugdíjasnak álcázzák magukat?
  3. Mit keres Földi László a médiában, ha folyton hülyeségeket beszél?
  4. Nem érzi, hogy hülyét csinál magából?

Az MLP gyorsan meg is szégyenítette Földi László történelemtanárt a nyilatkozata miatt: összeszedték, hány alkalommal győzött nő háborúban az utóbbi pár száz évben.

angelamerkel.jpg

(Angela Merkel most fontolgatja lemondását Földi nyilatkozata után, nyilván. Képünk illusztráció.)

Azt a lehetőséget, hogy történelemből segítsük ki Földit, tehát elhappolták előlünk, mi akkor szemezgessünk pszichológiai kutatásokból. Nem árt, ha egy hírszerző tudja, hogy az emberek hogyan és miért döntenek. 

1. Soha, egyetlen pszichológiai kutatás sem tudta bizonyítani, hogy a nők döntési helyzetben jobban, vagy rosszabbul teljesítenének.

Eleve a kérdés feltevése – hogy egy nő azért dönt rosszul, mert nő – szexizmus és tudománytalan. Vagyis valakit azzal bélyegzett meg, hogy azért hülye, mert nő.

A legtöbb területen a tudomány nem tudta kimutatni a nők és a férfiak közti különbségeket. (Azt hozzá kell tennünk, hogy az a nő, aki vezető, sokkal jobban “férfiként” viselkedik, mint az a férfi, aki otthon marad a gyerekével pelenkázni – a társadalmi szerepük sokkal jobban behatárolja a viselkedésüket.)

Nyilvánvaló tény, hogy

semmi összefüggés nincs a nem, az észbeli képességek és a jó helyzetfelismerés között.

2. A döntési helyzetekben, stressz (pl. a földilászlói értelemben vett és kedvelt háború), vagy pl. időnyomás alatt az emberek képtelenek kristálytiszta logika alapján dönteni.

A döntéseik nagy részét – mivel korlátozott az információ, rövid az idő, nagy a kockázat – érzelmi alapon hozzák meg.

Az érzelmi képességeknek nagyon nagy szerepe van ilyenkor a jó döntések meghozatalában: az érzelmeknek – a legújabb pszichológiai kutatások szerint – nagyon fontos hatása van a döntési helyzetekre, segítenek felméri a kockázatot, segítenek a jó döntések meghozatalában. Érzelmek nélkül az emberek katasztrofális döntéseket hoznak. (Vö. pl. Szervezet és pszichológia, szerk. Faragó Klára, ELTE Eötvös Kiadó, 2013, 133. oldaltól.) 

foldilaszlo.jpg

(Földi László az ATV-nek nyilatkozik.)

3. Minden háborúhoz két dolog kell: képesség és szándék. Fel kell fedeznünk ezek teljes hiányát a menekültek esetében. 

Ha háborúban állunk és Európát elfoglalják, akkor mutatni kell legalább egyvalakit, aki

  • fegyveres, fegyverrel tör be Magyarországra, Európába;
  • ellenséges szándékkal érkezett Magyarországra, tehát akar valamit a magyaroktól, azon kívül, hogy engedjék őt tovább.

Hagyjuk a szélsőjobbos portálok álhíreit, meg a kisnyugdíjasok zagyvaságait. Földi jól tájékozott, hiszen hírszerző volt. Valószínűleg megvannak a hírforrásai még mindig. Minden arról szól, hogy a menekülteket

  1. pofánlövik vízágyúval,
  2. belefulladnak a Földközi-tengerbe,
  3. lelövik őket a bolgár határon. 

Hogy ez helyes-e, humanista dolog-e, azt majd a történelem és az utókor eldönti. Erről lehet vitatkozni. (Szerintem nem helyes.)

De olyan hadsereg nem létezik, aminek egy szál puskája sincs. Amelyik nem akar semmit.

Valamijük csak kellene legyen – de ezeknek az embereknek semmijük nincs, mindenüket lebombázták, pont ezért menekülnek.

Válsághelyzet, az viszont van, valóban: senki sem tudja, hogy mit kellene velük kezdeni. A földilászlói kristálytiszta logika is csak addig jutott el, hogy Merkelnek le kell mondania, mert nő.

Ez aztán a csattanós válasz a menekülthelyzetre!

Facebook Comments