Négy és fél éve nagy port vert föl, hogy egy szombat hajnalban őrizetbe vették Szilvásy György korábbi kancellária- és titokminisztert, az államtitokká minősített ügy pere a napokban indult újra.
Nem ez az egyetlen eset, hogy a szocialista kormányok volt tagjai hatósági önkény áldozatául esnek. Maga Szilvásy például három ügyben is bíróság elé került, amelyből kettőben már jogerősen felmentették.
A bírósági döntések és az ügyek ismerete alapján aligha lehet kérdéses, hogy
politikai célzatú koncepciós eljárások áldozata lett.
Szilvásyt a Nemzeti Együttműködés Rendszerének ügyészsége három ügy miatt is bíróság elé hurcolta.
- Előbb az UD Zrt. ügyében, ahol lehallgatott telefonbeszélgetések felvételét osztotta ki az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának, majd árnyék-titkosszolgálatnak nevezte a fideszes biztonsági céget.
- Aztán egy kémkedési ügyben került bíróság elé; az ügyészség szerint a magyar gazdaságot akarta volna kiszolgáltatni az oroszoknak.
- És a kettő között még megvádolták azzal is, hogy nem fizetett ki 30 facsemetét, illetve hamisan tanúskodott erről.
Az utóbbi ügy, mint cseppben a tenger, mutatja meg leginkább, hogy politikai koncepciós ügyekről, pitiáner bosszúvágyról, hatósági-hatalmi önkényről volt szó. Ha ugyanis közköltségen jutott volna facsemetékhez, akkor vádlottként kellett volna megjelennie az ugyanebben az ügyben megvádolt Benedek Fülöp volt agrárállamtitkár perében, ám csak tanúként hallgatták meg.
Majd amikor azt vallotta, hogy kifizette az árut, akkor hamis tanúzással vádolták meg. Itt az ügyészség megfordította a bizonyítási terhet: nem ők bizonyították (próbálták bizonyítani), hogy Szilvásy nem fizetett, hanem a vádlottat szólították fel arra, hogy bizonyítson. Elítélni – működő jogrendszerben – akkor sem lehetett volna, ha ezt nem tudja megtenni. A vádat kellett volna bizonyítani, és ha ez nem történik meg, akkor legalább bizonyítottság hiányában kellett volna fölmenteni.
Az ügyészség különös dilettantizmusára utal, hogy a felmentés végül bűncselekmény hiányában történt. Szilvásy ugyanis nem követhetett el hamis tanúzást, ha megvásárolta a facsemetéket (mindösszesen 30 darabot), márpedig kifizette őket, amit
számlával, elismervénnyel és szállítólevéllel is igazolni tudott.
Az UD Zrt. ügye ennél azért egy nagyságrenddel súlyosabb volt, bár ott is csak felfüggesztett börtönt kértek a volt miniszterre azzal az indokkal, hogy
a politikai szálakat szükségtelenül hangsúlyozó, lejárató célzatú nyilatkozataival jelentős érdeksérelmet okozott az érintetteknek,
Világos, nem? Ha politikailag szüksége lett volna rá, akkor az ügyészség nem kifogásolta volna, hogy árnyék-titkosszolgálatnak nevezi az UD Zrt-t, mely polipszerűen szövi be a magyar államot. Egy politikai publicisztikában meg lehet ítélni a politikai szükségességet,
vádiratban azonban az ilyesmi példátlan a Nagy Imre-per óta.
Mivel hivatali visszaélést legföljebb akkor követhetett volna el, ha miniszterként nem tájékoztatja az ügyről a parlamenti bizottságot, a vád arra hegyezte ki állítását, hogy ártott Kövér Lászlónak és Demeter Ervinnek. Pedig nekik nem Szilvásy ártott, hanem a hangfelvételek tartalma, de az ügyészeket ez nem zavarta:
gyakorlatilag a fideszes politikusok személyes érdekképviselőiként léptek föl az ügyben,
noha Kövér és Demeter kapcsolatát a biztonsági céggel tagadni se lehetett. Az UD Zrt. végül 250 millió forintos kártérítést kapott, miután peren kívül megegyezett a magyar állammal – és egyik tulajdonosát a KBH-nál is vezető munkakörben alkalmazták egy ideig. Szilvásyt pedig a megismételt perben az év elején jogerősen is felmentették.
(Képek: MTI)
A Fidesznek tehát lehet saját titkosszolgálata, amit hatalmon az állammal fizettet meg, de másnak nem. És minden bizonnyal másnak nincs is, de a Fidesz azt gondolja, ha neki van, akkor másnak is.
Erről szólt az utóbbi évek legnagyobb horderejű ügye, a 2011 nyarán indult kémper, amiről már idejekorán lehetett tudni, hogy szimpla boszorkányüldözésről van szó.
- Nem is elsősorban abból, hogy államtitokká minősítették; hasonló ügyekben ez nem szokatlan.
- De az őrizetbe vétel után az előzetes letartóztatást a nyomozati bíró már nem rendelte el: nem tartotta megalapozottnak és alátámasztottnak az ügyészségi gyanút.
- Ha valóban kémkedésről lett volna szó, akkor az hazaárulás, aminek a büntetési tétele az életfogytiglanig terjed. Az ügy súlyát jól jelzi, hogy az első fok csak két évre ítélte a vádlottakat (illetve egyet felfüggesztettre, egyet felmentett).
- És még ezt is úgy érte el, hogy meghamisította a bírósági jegyzőkönyveket: hangfelvételről se tudta pontosan idézni a vallomásokat, azokból valahogy éppen azok a mondatok maradtak ki, amelyek romba döntötték az ügyészségi vádakat.
A titkosítás miatt az ügy érdeméről kevés biztosat lehet tudni. Értesülések szerint 2007-ben az NBH akkori főigazgatója, Galambos Lajos a szervezettől való kiszivárogtatások megakadályozására hazugságvizsgálattal világította át a cég tucatnyi vezető munkatársát. Amikor néhány hónappal később leváltották, az utóda, Laborc Sándor jelentette az ügyet, de bűncselekmény gyanúja nem merült fel, eljárás nem indult. A dologban az volt a szokatlan, hogy az átvilágítást egy orosz cég végezte – vélhetően Galambos jó ottani kapcsolatai miatt.
A miniszter érintettségét az ügyben semmivel nem lehetett igazolni,
pedig a Fidesz és az ügyészség próbálkozott szorgalmasan, hogy indítékot találjon arra, hogy Szilvásy a MOL-t akarta volna átjátszani az oroszoknak, ehhez kellett volna a titkosszolgálat, és ehhez kellett volna a munkatársak megbízhatóságát tesztelni.
Különösebb titkosszolgálati vagy jogi szakértelem nélkül is nyilvánvaló, hogy az indíték (ha lett is volna ilyen) önmagában még nem elegendő a cselekmény elkövetéséhez:
bizonyíték nélkül a vád nem több, mint puszta összeesküvés-elmélet.
Márpedig a vád semmilyen bizonyítékkal nem tudta alátámasztani a feltételezését; ennek eredménye volt, hogy Szilvásynak nem kellett hónapokat vagy éveket börtönben töltenie. (A nyomozati bírót, Varga Bélát persze azóta kirúgták, nem parírozott egy ekkora ügyben, eljárás indult ellene, és bár szeptemberben jogerősen felmentették, ennyit a bírói függetlenségről a magyar jogállamban.)
A Fidesz harci sajtója nem is titkolta, hogy politikai eljárásról van szó, amikor arról cikkezett, hogy
A kémbotrány bírája már lelepleződött.
Mivel Boross miniszterelnök szerint akit kémkedéssel vádolnak, azt biztosan el is követte, nem lehet tehát elengedni. Világos, nem?
Ez nem a vád, ez az ítélet.
Az akkor még orbánista lapban olyanokat írtak, hogy
Egyértelmű, de legalábbis valószínű, hogy Varga Béla bíró úrnak az egykori állam-, a jelenlegi utódpárt képviselőihez húz a szíve.
Miközben Varga dandártábornok volt az, aki bizonyítottság hiányában – nagyon helyesen – felmentette Képíró Sándort például. Ilyeneket Magyarországon utoljára az 50-es években lehetett olvasni:
harci sajtó + politikailag motivált ügyészség = orbáni hatalomgyakorlás.
Mindezek után nem volt meglepő, hogy a bíróságon is találtak olyan embereket, akik bármilyen ténybeli alátámasztás nélkül képesek voltak elítélni a vádlottakat. Persze könnyű dolguk volt, mert tudták, hogy
- a titkosítás miatt nem lesznek felelősségre vonva vagy nyilvánosan kiröhögve,
- valamint meg is kapták érte a jutalmukat.
Az egyik ülnök, Böröndi Gábor dandártábornok például a Bocskai lövészdandár éléről a teljes magyar szárazföldi haderő élére került. (Azért jó tudni, hogy ilyen képzett, elkötelezetlen és független szakemberek védik Magyarországot, mint Böröndi, meg Hajdu János.)
A röhögést azért így is megkapták, amikor képtelen voltak egy rendes jegyzőkönyvet írni, és meg kell ismételni a teljes eljárást.
Az eddigiekből azért eléggé nyilvánvaló, hogy az Orbán-kormánynak önigazolásként nagy szüksége volna már egy durva elmarasztaló ítéletre a tőle elvileg független bíróságoktól, de eddig egyet sem kapott meg jogerősen. Eddig nagy kudarc volt a Fidesz büntetőpolitikája: még nem ül börtönben senki a kipécézett nagyvadak közül.
Eddig még mindig akadt olyan bíró, aki úgy tett, mintha jogállamban élne, és úgy ítélt, ahogy az elé tárt tények és állítások lehetővé teszik.
A kérdés, meddig.