A hallgatásával Kubatov beismeri, hogy ő állt a kopaszok mögött

A hallgatásával Kubatov beismeri, hogy ő állt a kopaszok mögött

kubatov.jpgElőször is szögezzük le: a Fidesz hazudott. Ezúttal akkor hazudott, amikor azt mondták, Kubatov Gábort nem lehet elérni se telefonon, se emailen.

Magunktól is tudtuk persze, hogy hazudnak (mert olyan hely, ahol se telefon, se internet, a Himalája tetején, az amazonasi esőerdőkön, meg Pápua Új-Guinea felföldjein kívül nem nagyon van ezen a bolygón), de most Kubatov maga erősítette meg.

Útban az Egyesült Államokból hazafelé, a müncheni repülőtéren érték el, hogy a kilenc napja, az Nemzeti Választás Irodánál történtetekről kérdezzék.

Arra a kérdésre, hogy hallotta-e, mi történt múlt hét kedden az NVI épületénél, azt válaszolta, hogy az Egyesült Államokban tartózkodva értesült a történtekről. “A videofelvételek alapján méltatlannak ítélem meg, ami ott lezajlott” – mondta a politikus. “Bízom benne, hogy az érintett szervek módosítják az ide vonatkozó jogszabályokat” – tette hozzá.

“Parlamenti képviselőként minden olyan törvénymódosítást támogatni fogok, ami ahhoz szükséges, hogy az ehhez hasonló helyzetek elkerülhetőek legyenek a jövőben” – közölte az MTI-vel Kubatov Gábor.

Ebből kiderült, hogy az Egyesült Államokban van internet. És semmi több.

Nem derült ki például, hogy maga Kubatov mit válaszolt arra a kérdésre, hogy

miért küldte a kopaszokat az NVI-hez.

Mert ha van internet, akkor biztosan tudja, hogy Csepreghy államtitkáron, meg Kocsis Máté kívül mindenki más őt magát, azaz Kubatovot véli a történtek mögött.

Az nem lehet, hogy ezt ne tudná.

Ha ártatlan volna, ha egyszerűen magyarázható volna a szerepe a kopaszok népszavazási vétója mögött, akkor nyilván annak már hangot is adott volna. Nem is kellett volna ezzel 9 napot várni. Máskor se várt, és ahol van internet, ott van Facebook is, Kubatovnak meg van FB-oldala.

Senkit se lehet elítélni anélkül, hogy ne kapott volna lehetőséget a védekezésre. Kubatovnak most megvolt a lehetősége.

Kubatov bűnössége a napnál világosabban látszik abból, hogy még csak nem is reagált a vádakra. Még csak ártatlannak se vallotta magát, nemhogy életszerű magyarázatot adott volna arra, miként lehet, hogy

az általa vezetett klub verőemberei egy olyan népszavazási kezdeményezést akadályoztak meg jogellenesen, ami megvétózta volna a Fidesz-KDNP-kormány politikájának egyik szimbolikus elemét.

Még ha a közmédiának csúfolt kormánypropaganda embere lett volna olyan inkompetens, hogy erre nem kérdez rá, ha nem teszi fel a releváns kérdést, akkor is reagálnia kellett volna a gyanúsításokra.

A hallgatás még nem feltétlenül jelent beismerést. Például eddig nem tudhattuk, hogy

  • nem a Himalájában túrázik-e éppen.
  • Vagy esetleg kómában fekszik.

Mert akkor kétségtelenül nem tudhatott arról, hogy egyelőre elkerülhetetlennek látszik az a következtetés, ő szervezte rá a kopaszokat, meg Erdősinét a szocik kezdeményezésére.

De azzal, hogy elismerte, tudott a történtekről, egyszersmind elismerte, tud a vádakról is. És azzal, hogy ezeket megválaszolatlanul hagyta, azt is elismerte, hogy nem is tudja megválaszolni. Nincs alternatív magyarázat: ő volt a méltatlan helyzet előállítója.

Eddig ezt nem vehettük biztosra. Mostantól igen. És bár nem méltatlan helyzet volt, hanem szimpla bűncselekmény, ha még szerinte is méltatlan volt, és nincs jobb magyarázat annál, minthogy ő állította elő, akkor

nincs keresnivalója a közéletben.

Ha Orbán a helyén hagyja, ha nem szólítja fel lemondásra, ha továbbra is vezető posztot tölthet be  a Fideszben, akkor ő azzal meg azt ismeri el, nemhogy rossznak tartaná, amit művelt, hanem egyenesen ez volt az elvárás.

Facebook Comments