Kubatov végre előállt a magyarázattal!

Kubatov végre előállt a magyarázattal!

kubatov-g.jpgMég három hét se telt el a választási irodánál történtek óta, és csak alig egy hete van ismét Magyarországon, máris előállt a dolgok helyes értelmezésével az Az Ember, Aki Washingtonban Nem Talált Se Működő Telefont, Se Internetet.

Ha jól értjük, akkor az a helyzet, hogy

a szocialisták tudják, hogy elveszítenék a vasárnapi boltbezárásról szóló népszavazást, ezért nem is állt érdekükben, hogy érvényes kezdeményezést nyújtsanak be.

Ezért aztán maguk szerveztek az NVI-hez a börtönviselt bűnözőket, mert a botránykeltés, na, az aztán érdekükben állt.

Kubatov ezt – miután szembesült vele, hogy Magyarország mennyivel fejlettebb a hanyatló nyugatnál, mert itt aztán van internet és mobiltelefon is – a Magyar Időknek nyilatkozta. A legszebb persze, hogy mindezt maga nevezi

összeesküvés-elméletnek.

Amibe persze nem akar belemenni. De neki aztán a világon semmi köze nincs a történtekhez, mert 

nem ismer senkit sem.

  • Még látásból sem ismeri a kopaszokat, mert ők a biztonsági cég alvállalkozójához tartoznak. Bár azt elismeri, hogy akár ismerhetné is, mert 

Ezeknek az embereknek lehet kapcsolatuk a mérkőzések biztosításához.

  • Nem ismeri Erdősinét; még a férjét sem, mert a Fidesznek rengeteg jelöltje volt 2010-ben, és különben is “terhelt a viszonya” a helyi Fidesszel.
  • Különösen nem ismeri személyi titkára volt osztálytársát, akivel a titkár se találkozott hosszú ideje. (Persze saját bevallása szerint.)

Azt, hogy a baloldal mindig botrányt akar, mindössze annyival indokolja, hogy tavaly nyáron az NVI szocialista delegáltja belépőkártyájával bemenve megelőzte a Fidesz emberét. És ennyi. Ez a botrány.

Minden létező nyilvános kutatással szemben (melyek azt állítják, hogy 70% körüli a boltbezárás elutasítottsága), Kubatov közelebbről meg nem nevezett felmérésekre hivatkozik, amelyek szerint csak megoszlik az emberek véleménye. Tehát a Fidesz egy jó kampánnyal megnyerhetné az ügyet. Következésképpen a baloldal elveszítené. Pláne – és ez a döntő érv -, mert

a szomszéd kisboltban is ezt mondták neki.

Mi következik mindebből?

  • Egyfelől az, hogy már a Fidesznek is kínos volt a hallgatás, hogy nem álltak elő magyarázó elmélettel. (És mit számít az, hogy összeesküvés-elmélet; arra vevők a népek, azt használják ki migránsügyben is.)
  • Másfelől viszont az, hogy Kubatov biztosan tudja, ezt is meg fogja úszni.

Ez részben valóban következmények nélküli ország: ha magasrangú fideszes vagy, akkor semminek nincs következménye. Se jogilag: tehetsz akármilyen törvénysértő dolgot. Se politikailag: mondhatsz akármilyen velőtrázó ökörséget.

Lesznek, akik megvédenek, és lesznek, akik elhiszik neked.

Facebook Comments