Rohanunk az újfasizmusba

Rohanunk az újfasizmusba

Brüsszelben november óta rendkívüli biztonsági készültség van. Ennek ellenére dzsihádista terroristák két merényletben megölnek 34 ártatlan embert.

Mit tesz erre Magyarország?lisztferi.jpeg

Terrorkészültséget rendel el, illetve emel a biztonsági fokozaton. Beveti a parasztvakítás csodafegyverét.

Közismert, hogy egy terrorista merénylet (illetve bármilyen irreguláris hadviselés) kulcseleme a logisztika és a helyismeret. Tehát egy merényletet megtervezni és megszervezni csak helyiek tudnak.

Hogyan reagál tehát a brüsszeli merényletekre a magyar kormánypárt frakcióvezetője?

A napnál világosabban kiderült: fokozza a terrorveszélyt az a folyamat, hogy illegális bevándorlók ellenőrizetlenül, tömegével áramlanak be az Európai Unió területére.

Most nagyvonalúan tekintsünk el attól, hogy az ellenőrizetlen tömegekhez Magyarország (illetve dehogyis: a magyar kormány) 400 ezer emberrel járult hozzá.

  • 200 ezret ellenőrizetlenül engedtek át, ahelyett, hogy regisztrálták és szűrték volna őket, mint ahogy a schengeni szerződés szerint kötelességük lett volna.
  • Másik 200 ezret vonatokkal kifejezetten ők maguk szállítottak át az osztrák határra Horvátországból.

De hadd emlékeztessünk: egy merénylethez logisztika és helyismeret kell, a menekültek ilyennel nem rendelkeznek, tehát nem is lehetett közük a robbantásokhoz. Néhánynak közülük esetleg mint katonáknak, akik semmit nem tudtak volna elérni, ha nincs szervezés, tervezés és felszerelés.

Persze van olyan, hogy a szervezők és a tervezők is szír területekről jönnek. Mint a Belgiumban született és felnőtt Salah Abdesalam, a párizsi merényletek stratégája, aki többször megfordult tavaly ősszel Magyarországon. Jelezve egyúttal, hogy ennyit ér a fokozott biztonsági készenlét.

Egy terrorista merényletre nem lehet felkészülni, nem lehet ellene védekezni, mert kiszámíthatatlan, véletlenszerű célpontokat támadnak.

Viszont nincs stratégiai céljuk. Nem tudnak elfoglalni semmit, nem tudják megszerezni a hatalmat. Az egyetlen eredmény, amit elérnek (persze a halottakon kívül), hogy félelmet keltenek. Egyedüli fegyverük a

félelemkeltés.

Ha nem veszünk róluk tudomást, ha nem félünk, akkor még ezt is elveszítik. Akkor végleg veszítenek.

De mit érdekli ez a magyar kormány éceszgéberét, Habony emberét? Ő már háborút hirdet. Pedig

háború nincs stratégiai célok nélkül. 

Az nem stratégiai cél, hogy néhány holdkóros vallási fanatikus úgy gondolja, majd egyenként kiirtanak bennünket. Az csak néhány ellenkező oldali megszállottat és fajvédőt, meg a hasznos idiótákat és a tömegek félelmét kihasználó hatalomtechnikust késztet arra, hogy az aránytalan túlreagálás legyen a megoldási javaslatuk.

Nincs háború. Egy 500 milliós politikai közösség számára egyszerűen nem lehet ellenfél egy néhány ezres vagy tízezres szekta.

Elfoglalni nem tudnak minket, mi viszont be tudunk hódolni nekik.

Ahelyett, hogy ezt mutatnánk (illetve mutatnák kormányaik, különös tekintettel a magyarra), hogy bennünket nem lehet megfélemlíteni, minket nem érdekel néhány merénylet, mi még a szokásainkon se vagyunk hajlandók változtatni, nemhogy kijönnénk a sodrunkból, ahelyett pánik és morális pánik, a terrorveszély hangoztatása és uszítás.

parl.jpg A fokozott készenlét, meg a migránsok okolása nem több mint

politikai termék.

  • A fokozott készenlét rövidtávra szól, hogy megnyugtassa a tömegeket: a kormány erős és a helyén van.
  • A migránsozás már középtávra, a morális pánik fenntartására, belpolitikai haszonra, szavazatszerzésre tekint.
  • Ha meg újfent előkerül megint a kormánynak a rendkívüli állapotra is korlátlan felhatalmazást adó alkotmánymódosítás terve, annak hosszútávú kihatása lehet.

Néhány merénylet, és máris önként rohanunk az újfasizmusba.

Az újfasizmushoz ellenségkép is kell. Úgyszólván nélkülözhetetlen. De még jó, hogy kéznél vannak az arabok. És az nem zavarja az uszítókat,

  1. hogy a merényleteket bennszülöttek követik el,
  2. hogy a mostani bevándorlók 99 százaléka még a legpesszimistább becslések szerint se potenciális terrorista,
  3. hogy a merényleteknek az évtizedek óta itt élő közel-keletiek, észak-afrikaiak és dél-ázsiaiak is áldozatul esnek.

Magyarországon meg különösen nem zavar senkit, hogy nem vagyunk célpontország. Itt aztán pláne fölösleges és értelmetlen terrorveszélyt hirdetni.

Mert az ténylegesen igaz, hogy a mostani európai terrorizmus az iszlámhoz, és így az arabokhoz, tehát a korábbi bevándorlókhoz kötődik. De ez a differenciálatlan megközelítés teljesen félrevezető. Bár lehet, hogy valóban arab volt az öngyilkos merénylő, de nem minden arab öngyilkos merénylő.

Az ellenkezőjét állítani egyszerű logikai hiba. Azt nem gondolnánk, hogy bárki, aki józan és rendelkezik ismeretekkel a világról, ezt ne volna képes belátni. De aki nemhogy terroristát, hanem még arabot se látott soha, az nem tud mit tenni, elfogadni, amit a tévé mutat, meg amit fontos emberek mondanak.

A legveszélyeztetettebb helyzetben a falusiak vannak (Magyarországon is), akik rettegnek a migránsoktól, meg a terroristáktól. Nekik nehéz elmagyarázni, hogy a migránsok nem jönnek, soha nem is akartak Magyarországra jönni; hogy abban a nem valószínű – de előre nem látható – esetben, ha mégis történne merénylet Magyarországon, az Budapestet fogja majd érinteni, nem az ő kis falujukat.

Nekik van a legkevesebb félnivalójuk, mégis ők félnek leginkább. Ők Habonyék elsődleges célcsoportja.

A mindenrendű uszítók logikája szerint ha a terroristák az arabok közül kerülnek ki, meg az arabok között húzzák meg magukat, akkor mi sem természetesebb, hogy az 50-60 éve itt (Nyugat-Európában) élő muszlim vagy muszlim eredetű közösséget differenciálatlanul büntessük. Mit számít, hogy a potenciális bűnelkövetők büntetése a hitleri meg a sztálini rezsimeken kívül soha sehol nem számított elfogadottnak. (És még ott is letagadták.) De hát a zsidókon már kipróbáltuk a dolgot; menni fog ez megint.

A mostani merényletek okai azonban nem etnikai, de még csak nem is szociális természetűek: egy misztikus szektához és a vallásos tévképzetekhez köthetők. Nekik, hogy ártatlanokat öljenek céltalanul, azt

Isten parancsolta meg.

Mégse gondolja senki, emiatt be kellene tiltani a vallásokat Európában. (Bár némi felvilágosító kampány a transzcendenciáról meg az azt hirdető misztikus-ezoterikus vezetőkről, akik állításuk szerint beszélnek Istennel, és közvetítik az utasításait, talán nem ártana.)

Figyelem, ez nem migrisimogatás! Abból, hogy nem egyszerűen bevándorlók (mostaniak vagy a korábbiak utódai), hanem tévképzetektől szenvedő fanatikusok gyilkoltak ártatlanokat, egyszerűen semmi nem következik a menekültválságot tekintve. A nemzetközi jogi vagy erkölcsi kötelezettségeket, meg a gazdasági teherbírást, a kulturális identitást és a demográfiai helyzetet érintő diskurzus egy másik vita.

Ha valaki háborút vív Európa ellen, azok nem a bevándorlók vagy a korábbi bevándorlók utódai, hanem egy vallási szekta. Meg néhány kormányposzton lévő uszító, aki morális pánikot kelt, és kihasználja a tömegek félelmét.

Az előbbivel elbír Európa, ha felszámolja a sötét tudatlanság maradványait.

Az utóbbiaktól sokkal nehezebb lesz megszabadulni, ha oktalan félelmünkben hagyjuk, hogy bebútorozzanak.

Akkor majd tényleg háború lesz.

(Képek: MTI)

Facebook Comments