Mráz Ágoston már nem is látszik ki a miniszterelnöki fenékből

Mráz Ágoston már nem is látszik ki a miniszterelnöki fenékből

mraz.jpg

A kormányfőre az átlagválasztó, szerintem nem alaptalanul, a luxust vagy a rongyrázást kifejezetten kerülő politikusként gondol. Márpedig a vagyonosodás vádjával plebejusokat nem lehet sarokba szorítani.

Ezt Mráz Ágoston Sámuel, a “Nézőpont Csoport vezérigazgatója, valamint a Nézőpont Intézet vezető elemzője” bírta mondani a Heti Válaszban Orbán Viktor vagyonosodási ügyei kapcsán.

Mindezt azok után, hogy Orbán nem tudott válaszolni a kérdésekre, hogy

  • miképpen lakhat egy olyan ingatlanban, amit másvalaki bérel az apjától.
  • Vagy, ha nem lakik ott, akkor miképpen kerül oda a kutyája?

Ha más nem, ez mindenképpen erősíti azért a gyanút, hogy Mészáros polgármester egyszerű stróman, gazdatiszt, az Orbán-család vagyonkezelője.

Amely Orbán-család puritán életmódjáról meg Ráhel 15 millió forintos tandíja árul el sokat. (Ha már a Cinege utcai villa nem volna elég.) Persze ezt nem az Orbán-család maga, hanem az adófizetők finanszírozták az önkormányzati közvilágítási projekteken keresztül.

Orbán maga amúgy annyira kerüli a rongyrázást, hogy a személyes hobbijára százmilliárdos nagyságrendű közpénzt költött el. Emellett a luxus olyan távol áll tőle, hogy 

20 milliárdba fáj a magyaroknak összesen, hogy felköltözhessen a királyi várba, amit már olyan régen szeretne.

És erre Mráz Ágoston azt bírja mondani, hogy plebejusokat vagyonosodás vádjával nem lehet sarokba szorítani.

Plebejusokat tényleg nem. De Gucci-táskásokat, Rolex-órásokat, Burberry-kabátosokat, Ibizára, meg Új-Zélandra járókat, folyton növő lakásokkal, meg eltitkolt haciendákkal rendelkezőket azért már mégiscsak könnyebb,

Mráz vagy nem ezen a világon él, vagy nem olvasott híreket az utóbbi években. Persze az is lehet, hogy már nem lát ki Orbán fenekéből. Akit nevezett már az új De Gaulle-nak is.

Talán őt meg nem véletlenül nevezték már a

magyar seggnyalás lobogó fáklyájának.

Politikai éleslátása legendás (a Schmitt-ügyben például egész biztosra vette, hogy Schmitt doktor is marad, meg államfő is), kb. mindent, amit mond, legalábbis a reciprokértékén kell kezelni. Ha nem éppen a negatívján.

De mindent, amit mond, alárendel a Fidesz- és Orbán-apológiának. Amit mond, az nem van, hanem azt szeretnék elérni, hogy majd legyen.

Ilyenformán nagyon hasznos mindenkinek, aki szeretné megérteni az orbáni aula működését: a dolgok állása egyszerűen kikalkulálható a mrázológiából.

Például intézete, az Nézőpont legutóbb már nem közölt a teljes népességre vonatkozó adatokat, noha két évvel a választás előtt, a ciklus félidejében a biztos szavazó pártválasztók aránya még csaknem teljesen érdektelen. Ezt valószínűleg Mráz is tudja, de mi mást tudott tenni?

  • Decemberben 34,
  • januárban 32,
  • februárban 31

százalékra mérték a Fideszt. Ha a márciusi mérés további, már statisztikailag is releváns csökkenést mutatott, akkor nem tudtak volna olyan címet adni, hogy 

FÉLIDŐBEN IS VÁLTOZATLANUL VEZET A FIDESZ-KDNP.

Azt meg csak nem írhatták le, hogy egyre csökken a Fidesz előnye, vagy hogy a kormánnyal szemben állóké már jelentősen meghaladja a kormánypárti szavazók számát.

Akkor leszünk egyszer bajban, ha Mráz majd elkezd igazat is mondani. Mondjuk véletlenszerűen. Csak, hogy összezavarja az ellenséget.

Azzal nagyon meglepne mindenkit.

(Kép: Abcúg)

Facebook Comments