Rogánék keményen megküzdöttek a logikával, de nagy csatában alulmaradtak

Rogánék keményen megküzdöttek a logikával, de nagy csatában alulmaradtak

rog.jpeg

Ennél jobb bizonyíték nem kell, hogy mennyire veszi komolyan a Fidesz a saját akcióját.

Jószerivel könyörögnek az ellenzéknek, hogy az szavazza meg Orbán számára a felhatalmazási törvényt, ti. hogy alkotmányos jogköre legyen a rendkívüli állapot kihirdetésére, amikor csak jónak látja vagy úri kedve úgy diktálja.

Amikor viszont egy másik ügyben szívességet tenne neki az ellenzék egyik pártja, akkor a Fidesz igyekszik úgy tenni, mintha meg se hallotta volna. Ha az Index nem veri ki belőlük, akkor még mindig nem reagálták volna le a Jobbik ajánlatát, amivel az alaptörvénybe lehetne emelni, hogy Magyarország sehonnan nem hajlandó befogadni menekülteket.

Mert ez teljesen okafogyottá tenné Orbán népszavazási kezdeményezését a kötelező kvótáról.

Népszavazást akkor érdemes kezdeményezni, ha az Országgyűlés többsége magától nem hajlandó támogatni, amit a nép elvárna tőle. Már maga a népszavazási törvény is ezt tartalmazza.

Ha a Fidesz népszavazása sikeres volna, akkor a parlamenti többségnek törvényt kellene alkotnia arról, hogy a kormány milyen irányvonalat kövessen az uniós testületekben.

  • Ezt a kormány saját döntésével is követhetné (eddig követte is).
  • A Fidesz-KDNP népszavazás nélkül is el tudná fogadni a törvényt.

De mégse hoznak törvényt, és nem fogadják el a Jobbik ajánlatát se az alkotmánymódosításra. A visszautasítás persze érthető, mivel Rogánnak kiemelten fontos, hogy

  • a szomszédja is tudjon élni valamiből,
  • a közbeszédet is le tudják kötni a nemlétező problémával,
  • és azt is tudják, hogy semmi értelme nincs.

Azt nyilván a Fideszben is jól tudják, még ha kifelé mást is mondanak, hogy a kvóta népszavazásnak semmilyen relevanciája nincs, ennek eredménye nem tudná fölülírni a majdani (esetleges) uniós szabályozást. És ugyanígy egy esetleges törvényi, sőt alaptörvényi passzusok se állnának az uniós jog fölött.

Innen nézve a Jobbik alkotmánymódosításának sincs sok értelme, legfeljebb annyi, hogy ezek után

nem lehetne közpénzen milliárdokból kampányolni egy olyan dologért, aminek semmilyen hatása nincs semmire.

Rogánék indoklása azonban egészen formabontó. Ez már valami új és nagyon szürreális. Új szintre emeli a magyarországi politikai élet irracionalitását:

A bevándorláspárti Brüsszel nem akarja, hogy Magyarországon népszavazás legyen az uniós kötelező betelepítési kvótáról. Úgy tűnik tehát, hogy már a Jobbik is Brüsszel megrendelését teljesíti, amikor saját korábbi nyilatkozataihoz képest pálfordulást hajt végre és a bevándorláspárti baloldalhoz hasonlóan a kvótáról szóló népszavazás ellen fordul.

Amivel azt mondják, hogy mivel a Jobbik bele akarja írni az alaptörvénybe, hogy ne legyen kvóta, tehát kvótaellenes, ezért bevándorláspárti.

Bevándorláspárti, mert ellenzi a bevándorlást.

Az Orbán-rezsim eddigi 6 évének legfontosabb hozadéka, hogy Magyarországon mára nemcsak a gazdaság, meg a politika, de a logika is unortodoxszá lett.

Facebook Comments