A 10 legalattomosabb középkori és ókori fegyver

A 10 legalattomosabb középkori és ókori fegyver

Úgy tűnik, a történelem során egyre kegyetlenebb fegyvereket és harci gépezeteket találunk ki. Meglepődnétek azonban, hogy milyen változatos és kreatív módszerekkel irtották egymást az ellenfelek már a középkori csatákban is.

Íme a 10 legalattomosabb ókori és középkori fegyver és taktika. Szerintetek melyik a legdurvább?

54_1.png

Királydinnye

163.png

Ez a fémből készült alattomos kis tüske a királydinnye szúrós termésétől kapta a nevét. A bringásoknak szokott sok bosszúságot okozni a defektek miatt. A középkori csatákban lényegében arra használták, hogy lassítsák az ellenfelet. Csak akkor persze nem a kerekekben tett kárt, hanem a lovak patáját sértette fel.

Rugós triplatőr

234.png

A középkorban igen nagy meglepetés lehetett az ellenfél számára, amikor a küzdelem során  az egyszerű tőrnek látszó fegyveren használója megnyomott egy gombot. A középső penge mellé ugyanis ekkor kiugrott két extra penge is, természetesen extra sebzéseket okozva az ellenfélnek.

Kaszáló szekér

193.png

A Ben Hurból lehet ismerős ez a harci taktika. Ott a fogatversenyen vetették be a kerekekre szerelt pengéket. A középkori csatákban pedig arra használták, hogy szélsebesen forgó kaszákkal utat törjenek az ellenség vonalaiban.

Elhullott állatok

203.png

A hajítógépek hatalmas kövei nagy pusztítást tudtak végezni a várfalon. Azonban előfordult, hogy az ostromgép kosarából pestisben vagy lépfenében elhullott állatokat lőttek az ellenség falai mögé, fertőzések és járványok kialakulását okozva ezzel.

Görögtűz

143.png

A görögtűz főleg a Bizánci Birodalom által használt égőfolyadék-fegyver volt. Többnyire tengeri csatákban alkalmazták nagy hatékonysággal. Az anyag összetétele folytán ugyanis a tüzét vízzel nem lehet eloltani.

Forró olaj

133_1.png

A mikor a támadók próbálták megmászni a várfalakat, a védők gyakran védekeztek úgy, hogy forró olajat vagy lúgot öntöttek az ellenség nyakába. Ha ez nem volt kéznél, akkor a vízzel leforrázás is remek módszer volt. Gondoljatok csak az egri nőkre.

Gyújtóhajó

73.png

A gyújtóhajót gyakorlatilag az első tömegpusztító fegyvereknek is tekinthetjük. Úszó bombaként funkcionált, és öngyilkos robbantók hozták működésbe.

Archimedes karma

54_1.png

Ezt a szerkezetet egy szicíliai görög város, Szirakuza védelmére építették. Ha a rómaiak túl közel mentek hozzá, a szerkezetet kiemelte a vízből, majd felborította a hajójukat.

Holttestek

28.png

Talán kíváncsiak vagytok, miért egy folyót és egy várat láttok a képen. Hol vannak a holttestek? Bizony ott előttetek, a folyóban. Az ellenség sok esetben ahelyett, hogy átmászott volna a vár falain, holttestekkel mérgezte meg a közeli folyókat, várárkokat, hogy akadályozzák az ellenfél vízellátását, és betegségeket idézzenek elő a falakon belül. 

Facebook Comments