Polt Péter kiemelkedő sikere

Polt Péter kiemelkedő sikere

mengyiorbanhernadi.jpgMengyi Roland mentelmi jogának felfüggesztéséről szóló ügyészségi indítvány „a korrupció elleni harc kiemelkedő sikere”. 

Ízlelgessük kicsit a legfőbb ügyészség közleményének állítását.

A korrupció elleni harc kiemelkedő sikere.

Forgassuk meg szájunkban, szürcsöljük, öblögessünk vele, keressük benne a strukturált avarízt, a markáns savgerincet, a kerekded taninokat, a gyümölcsös lecsengést.

Aztán köpjük ki.

Lenyelése semmiképp nem javallott. Már egyszeri fogyasztása is súlyos mellékhatásokat eredményezhet – idegi alapon szíves–cukros –, tartós fogyasztás esetén visszafordíthatatlan agykárosodással kell számolni. Túladagolásnál agyhalállal, vagy – ami tán még rosszabb – Fidesz-szavazóvá változás is előfordulhat.

Mert miben is áll e „kiemelkedő siker”?

  • Először is abban, hogy a nyomozók tétlenül nézték végig, amint Mengyi átveszi egy szatyorban a neki járó, 5 millió forintos alkotmányos költséget a pályázóktól.
  • A siker talán csak akkor lett volna még „kiemelkedőbb”, ha ahelyt kattan is a bilincs – tetten érés esetén ugyanis még a méltóságos képviselő urat sem védi a mentelmi jog. Nem úgy a narancsos párttagkönyv – a rendőrök főnökei hogy, s hogy nem,

nem engedélyezték a rajtaütést.

Talán az is kurblizott volna egyet a sikerfaktoron, ha a megbundázott pályázatot hagyták volna tovább futni, így esetleg azt a kiterjedt céghálót is felderíthették volna, ahol az uniós támogatás 90 százalékát akarták narancslévé változtatni. Bár ez bizonyára igen fárasztó nyomozati cselekmények folyamatba tételét vonta volna maga után, így aztán jobb is ezzel nem bíbelődni.

Ahogy azzal sem, ki volt az a cukipofa, aki – amúgy haverilag – megsúgta Mengyinek, hogy nyomozati cselekmények látókörébe talált kerülni kicsiny kompániájával egyetemben.

  • Tette volna ezt a nyomozók által támogatott Balog Zoltán emberminiszter?
  • Avagy a NAV trónjára készülő Tállai András, akit hivatalból úgyszintén értesítettek?

Melyikükkel szemben állna meg az államtitoksértés alapos gyanúja? Netán az összejátszás egy bűnszövetkezettel? Bűnrészesség? Ezt volna csak „kiemelkedő siker” megtudni!

De ne legyünk telhetetlenek. Önmérséklet, kedves barátaim, önmérséklet! Elégedjünk meg azzal a „kiemelkedő sikerrel”, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség nem is akárhogy, hanem

„soron kívül eljárva” elolvasott egy évnyi nyomozati anyagot röpke 38 nap alatt.

Azt a sok telefonlehallgatást, jegyzőkönyvet meghiúsult akciókról, gyanúsítotti teljes beismerő vallomásokat. Nehéz kenyér ám a „soron kívüli” olvasás.

Másnak se menne sokkal gyorsabban.

Azt pedig kizárólag a véletlen könyvelheti el  a maga „kiemelkedő sikerének”, hogy épp egy tényfeltáró cikksorozat harmadik – védhetetlen állításokat tartalmazó – részének megjelenésével egy időben fejezték be az ügyészek az olvasást és csaptak a homlokukra, hogy: nini, kérjük ki ezt a Mengyit, üstöllést!

Már csak arra vagyunk kiemelkedően kíváncsiak, hogy jövő csütörtökön, amikor a 168 óra esetleg újabb részleteket közöl az ügyről, milyen „kiemelkedő sikerrel” örvendeztet meg bennünket Polt Péter legfőbb ügyész, úgy is mint a Fidesz egykori képviselőjelöltje.

ashwood

Facebook Comments