Négy évvel ezelőtt komoly ellenérzéseket váltott ki – ha az utcai tüntetések sorozatát annak nevezhetjük –, hogy a tehetségtelen, szélsőjobbos, csurkista Dörner Györgyöt nevezte ki a Tarlós István vezette főváros az Új Színház vezetőjévé.

Most Dörner megbízatását meghosszabbították. Kis morgolódás, néhány cikkecske, pár értetlenkedő írás – és a többi néma csönd.

Próbáljuk meg ennek, legalább részben, az okait összeszedni.

• Bizonyára benne van a mind nagyobb fásultság. Az egyre másra sorakozó kínos ügyek, a rombolás mindennapivá válása.
• A kisíbolt milliárdok. Mészáros gazda és a kis Rogán csodás meggazdagodása.
• A tehetetlenség, az ellenzék teljes felmorzsolódása, és annak az érzése, hogy nyilván azt csinálnak, amit csak akarnak és efféléket akarnak.
• Ha bírálják a kisvasutat, meghosszabbítjuk. Ha Dörnerről kiderül az, amit egyébként rögtön sejtettünk, hogy alkalmatlan tehetségtelenség, akkor meghosszabbítjuk őt is.

De ennél összetettebb ez a történet.

És még csak nem is az a baj vele, hogy rossz színházat csinál. Hát édes istenem, nem lehet mindig remekműveket alkotni, van ilyen.

(Bár eljátszhatnánk a gondolattal, mi lenne, ha Budapest éppen a színes, izgalmas értékes kultúrájával próbálna kitörni a részeges angol fiatalok legénybúcsúnak használt italozó és huggyozó helye fílingből. Csak ahhoz nem a Fesztiválzenekart kellene ütni és nem tehetségtelen – Andrassew  Iván  barátom szép kifejezésével szólva – nyilaskás kurzuslovagoknak sok közpénzt juttatni, elverés céljából, hanem a valódi értéket teremtőknek.)

Tudjuk, Dörner Györgyöt nem művészi kvalitásaiért nevezték ki. Hanem annak a programnak a keretében, amelyben

a Fidesz jobbról előzi a Jobbikot.

Az elmúlt években kiderült, amit persze tudtunk előre, művészetileg értékelhetetlen, ami az Újszínházban történt – és ez nyilván nem számít.

A másik tapasztalat ennél sokkal rémisztőbb.

Az, hogy tulajdonképpen nem dől össze a világ akkor sem, ha egy nyilvánvalóan tehetségtelen szélsőjobber kerül egy közpénzből fenntartott intézmény élére.

• Hiszen nincs neki ugye patája, kénkőszaga.
• Nem esznek elevenen cigánygyerekeket.
• És nem feltétlenül a Cion bölcsei musical változatát adják elő (bár erre azért lenne igény).

Szóval, vigasztalhatjuk magunkat azzal, hogy simán együtt lehet ezekkel a dolgokkal élni, meg amúgy sincs mit tenni, szépen húzódjanak vissza a hülye színházukba, aztán náculjanak, ha akarnak.

Csakhogy a fasizálódásban éppen ez a legveszélyesebb, a legrémesebb. Ahogy napról napra szövi be az életünket a gyűlölködés, az ellenségkeresés.

A vezérkultusz – amiből csak a legkevesebb, ha a kis vezető ma már tananyagként lopja be magát az állami tankönyvbe –, amely azt jelenti, van egy legfelsőbb hatalom, az dönt mindenben és nincs apelláta, annak csak örvendezni lehet.

Ha minden észérvvel szemben ezt az embert nevezik ki, akkor jól van az így. Ma az Újszínház, holnap az egész orbáni világ.

Sötétség délben.

És a másik, hogy ez megint a dörnerek kora.

El akarsz érni valamit, pozíciót, pénzt, lehetőséget szeretnél? Vagy csak egyszerűen alkotnál és szeretnéd, ha az eljutna a közönséghez? Akkor csatlakozz a hadhoz. Gyűlölködj, fröcsögj, játszd újra a magyar történelem sötét lapjain szereplő történetet.

Hogy egy olyan darabból idézzünk, amit itt nyilván nem fognak egyhamar előadni:  

Az ég ővele büntetett. Minden  gaztettünknek, vétkünknek  s ostoba gyengeségünknek ő az ostora.

(Brecht: állítsátok meg Arturo Uit!)