„Menedzserszemlélet”, „hatékony gazdálkodás”, „felelős költekezés”, „fokozatváltás az oktatásban”– hasonló kifejezések repkednek a levegőben, amikor az Emberminisztérium (még a neve is borzalmas) kincstári optimizmussal megírt szövegeit olvashatjuk az újságokban a kancellárokról.
A valóság pontosan ennek az ellentéte.
2014 végén nevezték ki a kancellárokat a magyar egyetemek élére. A valóság messze nem olyan szívderítő, mint amilyennek ezek a gyönyörűen megírt sajtóközlemények leírják.
A kancellárok ugyanis teljesen véget vetettek az egyetemi autonómiának, és az egyetemek fejlődési lehetőségeit is alaposan korlátozzák.
A kancellári posztra ugyanis a minisztérium és Orbán Viktor nevezi ki a jelöltet, aki azonnal vétójogot kap minden, az egyetemet érintő pénzügyi-gazdasági kérdésben.
Az egyetemek ezen túl nem dönthetnek olyan kérdésekben, mint
- vesznek-e az oktatóknak laptopot, vagy bármilyen felszerelést, fénymásolóba papírt;
- felvesznek, vagy elbocsájtanak-e oktatót;
- küldenek-e oktató külföldi konferenciára, vagy sem (lásd: tudás alapú európai társadalom);
- van, ahol a takarítás kérdése is problémás, mert az egyes egyetemi részlegek nem köthetnek szerződést takarító cégekkel, ehhez is a kancelláriára van szükség.
Nézzük, mi történik például az egyik legrangosabb budapesti egyetemen:
Létszámstop lépett életbe: nem szabad új embert felvenni – akkor se, ha valaki felmond, megbetegszik, szülni megy és nincs, aki pótolja. Azok, akik az egyetemen dolgoznak, mások helyett is tartanak órákat. Plusz félállást, plusz állást kapnak az oktatók – ugyanannyi pénzért. Ráadásul úgy, hogy nem is feltétlenül értenek az adott tantárgyhoz.
Senki ne mondja, hogy ez növeli a felsőoktatás minőségét.
Nem lehet 100 ezer forint felett semmire sem költeni, azaz egy laptopot nem lehet megvenni. Minden közbeszerzés hónapokig tart – ha egyáltalán lehetséges, hiszen számítógépet nem engednek venni, csak például alkatrészt. Egy fénymásoló javítása beláthatatlan ideig tart. Azok a gépek, amiken jó minőségű prezentációt kellene tartani, egyszerűen leállnak. Nem lehet újakat venni, a régieket lassan és esetlegesen javítják.
A külföldi konferenciákat is a kancellárián keresztül kell megszervezni, azaz a kancellária központilag szerzi be repülőkegyet és a szállodát, sőt, magára a konferenciára való regisztrációt is. Ehhez fel kell venni újabb embereket, akik újabb költséget jelentenek, ráadásul a közbeszerzési eljárás lassúsága és rugalmatlansága miatt a repülőjegyekhez és a szállodai szobákhoz is sokkal drágábban jutnak hozzá a tanárok, mintha maguknak intéznénk.
Ez nem csak a tudományos életet vágja tönkre, de az oktatók autonómiáját is csorbítja. Hiszen még azt se dönthetik el, hogy a konferencia közelében kapnak szobát, vagy a város másik végében. Ennek általában az az eredménye, hogy az oktatók vagy a saját, minimális fizetésükből fizetik ki maguknak a konferenciát, vagy egyszerűen nem mennek el. Miközben ez kötelező számukra, hiszen ez kell a tudományos pályán való előrehaladáshoz.
Van olyan egyetem, ahol a vonatjegyet is közbeszereztetik, így sokkal drágább, mintha az oktató megvenné saját magának.
A kancellár fizetése tízszerese egy egyetemi oktató fizetésének. Egy egyetemi adjunktus 150 ezer nettót kap, míg egy kancellár 1,5 -2,2 milliót. Mivel az egyetemi oktatók nincsenek benne a pedagógus-életpályamodellben sem, így előfordul, hogy egy általános iskolai tanár, vagy a PhD-s diák többet keres egy egyetemi oktatónál. Ha pedig csak gazdag férjek unatkozó feleségei vagy éppen gazdag nők unatkozó férjei mennek a felsőoktatásba tanítani, akkor hamarosan megnézheti magát a tudásalapú magyar társadalom.
Mit jelent mindez?
Gyakorlatilag mostanra sikerült a kancellária rendszerét amolyan igazi magyar rendszerré átalakítani: nőtt egy adminisztratív vízfej az egyetemekre, amely mindenről dönt, mindent vétóz, mindent lassít és megnehezít; amely teljesen leblokkolta az egyetemi költéseket, viszont cserébe irgalmatlanul sok pénzbe kerül.
És még csak nem is az egyetemnek felelősek, nem az egyetem felé referálnak, hanem a minisztérium és a kormányzat felé –azaz vakon teljesítik a központi hatalom óhajait.
A legszomorúbb az egészben, hogy mindezt a hallgatók és a tanárok egyszerűen eltűrik – mintha teljesen normális lenne, hogy a Fidesz bedarálta a felsőoktatást.