Szekulárisként, materialistaként, mi több, szkeptikusként vagy ateistaként nem feltétlenül kell hogy érdekeljen bárkit, mit gondolnak katolikus szerzetesek és apácák a magyarországi menekülthelyzetről és a kormány gyűlöletkampányáról.
Tudniillik ezt:
„Együttérzésre képes szív” – úgy hisszük, erre van ma a legnagyobb szükség. Hogy együttérzők tudjunk lenni, hogy meg tudjuk nyitni szívünket a másik felé; a másik felé, aki idegen; a másik felé, aki különbözik tőlem, tőlünk. (…)
Csak annak az embernek és annak az országnak van jövője, aki és amely képes az együttérzésre, képes átlépni a bizalom küszöbét, aki meg tudja osztani a sajátját, s képes odalépni irgalmas szamaritánusként testvére testéhez és sebéhez, hogy ott titokzatos módon találkozzék Jézus testével és sebével. (…)
Mi, szerzetesek, ki szeretnénk fejezni mélységes hálánkat és köszönetünket mindazok iránt, akik együttérző szívvel fordultak az utóbbi időkben a hazánkba érkező menekültek felé: önkéntes segítők, adományozók és adományosztók, orvosok és mentális, pszichológiai segítséget nyújtók. Lelkünk jobbik feléről tettek ők tanúságot, s mindannyiunkat kihívnak zárkózottságunkból, félelmeinkből. Köszönet és hála nekik. (…)
Idehaza, magyar egyházunkban és hazánkban ne a gyűlöletnek, félelemnek, hanem a szeretetnek, ne az elzárkózásnak, hanem az együttérzésnek, ne a másiktól való elfordulásnak, hanem a másik arca szemlélésének és az ő elfogadásának tudjunk elsőbbséget adni.
De ha magunkat keresztényként definiáló kormány lennénk,
- amelyiknek formálisan tagja egy nevében keresztény párt is,
- amelyik bevezeti a kötelező hittant az iskolákban,
- amelyik még az alkotmányba is beleírja a vallásosságot,
- amelyik a szándékai szerint a keresztény Európát, és úgy általában a keresztény kultúrát akarja védeni,
akkor mégiscsak gondolkodóba kellene hogy ejtsen bennünket, hogy
Ferenc pápa után már a magyarországi szerzetesrendek is markánsan szembefordultak
az emberek legmélyebb félelmeit előhívő, félreinformálással elért tudatlanságán és személyes hátrányokkal való fenyegetésen alapuló rasszista gyűlöletkampányunkkal.
A pápára még lehet azt mondani, hogy messziről jött, és nem ismeri az itteni viszonyainkat. A magyarországi katolikus szerzetesekre, apácákra és egynémely püspökre viszont már nemigen.
Ha ateistaként, szkeptikusként, materialistaként, szekulárisként figyelmen kívül hagyjuk, amit mondanak, sőt, azzal szöges ellentétben cselekszünk, akkor nincs semmi baj. Nem kötelező megfogadni az egyház és tagjai véleményét.
Ha keresztények vagyunk, vagy legalábbis annak nevezzük magunkat, akkor viszont már igen. Legalábbis úgy illik.
Hiszen, ha valaki, hát a papok és szerzetesek ismerik a legjobban a keresztény tanításokat – ez a szakmájuk tudniillik.
Ha egy magát keresztényként definiáló kormányként figyelmen kívül hagyjuk, amit mondanak, sőt, azzal szöges ellentétben cselekszünk, abból az az egyszerű következtetés adódik, hogy nem is vagyunk igazi keresztények,
még kereszténynek is csak hazudjuk magunkat.
És ezen az sem változtat, ha keresztényvédő államtitkárságot állítunk fel. Az csak pót- és látszatcselekvés, ha közben folytatjuk a rasszista uszítást.
(Kép: Magyar Kurír)