Mit üzen a kibeszélő szoci megfegyelmezése?

Mit üzen a kibeszélő szoci megfegyelmezése?

A poszt szerzője a blog alapítója.

“Hívő keresztény nőként” mást képvisel a XV. kerületi MSZP-s képviselő kvótanépszavazás-ügyben, mint az anyapárt – számolt be róla a királyi televízió, majd a teljes országos média a napokban. Ha mindez nem lett volna elég a zavaros kommunikációval (részben okkal) vádolt szociknak, az ellenakciójuk – a hölgy párttagságának felfüggesztése – tovább tetézte a bajt, hiszen újabb félreértésre adott okot. De nézzük, mi miért történhetett!

509116_mszp_sajtotajekoztato_molnar_gyulaval.jpg

Az alapok

Tisztázzuk az elején: sem az MSZP, sem az országgyűlés, de még az istenadta nép sem akarja, hogy az EU kötelező betelepítési kvótákat írjon elő hazánk számára.

(Valójában maga az EU sem, de ez már egy másik történet, amiről többször írtunk mi is.)

Épeszű ember nem szavaz arra (vagy NEM-mel szavaz arra), hogy neki bármit is kötelezően előírhassanak. Épp ez az alaptétel világít rá a kvótanépszavazás-őrület értelmetlenségére. De a honi politika már megtanította nekünk – meglepődni nincs okunk -, hogy az értelmetlen sem értelmetlen igazán, ha a Fidesz fel tudja használni a közélet tematizálására, figyelemelterelésre, politikai haszonszerzésre.

A tények

Hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla, hogy a magyar országgyűlés, a benne ülő pártok és a civilek is nemet mondtak már a kvótákra, így

a népszavazás szükségtelen.

  1. Az országgyűlés 95%-a szavazta le, hogy bármilyen kvótát előírhassanak Magyarország számára.
  2. Az MSZP frakciója és elnöksége már hónapokkal ezelőtt határozatot hozott arról, hogy semmilyen körülmények között nem támogatnak semmiféle kötelező kvótát.
  3. A közvélemény-kutatók kérdéseire a megkérdezettek többsége azt válaszolta, hogy nem támogatja a kvótákat.
  4. Az EU előtt nincs javaslat kvótákról. Orbánék csak azt fújták fel, hogy “szó volt ilyen tervről”.

Akkor miért kell hangoskodni?

Jelen helyzetben joggal tehetnénk fel a kérdést az MSZP döntéshozóinak, hogy miért ugrottak neki a párt álláspontjától (maradj otthon) formailag eltérő, ám tartalmilag azonos (NEM a kvótákra) véleményt kifejtő helyi képviselőjüknek. Ha ezen az apróságon elgondolkozunk, az MSZP lépése még érthető is, ám optikailag mindenképpen szerencsétlen.

A kibeszélő képviselőnő párttagságának felfüggesztése befelé szóló üzenet volt. Nem azt jelenti, hogy az MSZP kvótákat akar, hanem azt, hogy végre gátat szab az ellenzéki erőkre jellemző kibeszélésnek.

Vezető MSZP-s informátoraink szerint nem az a baj, hogy “Gizi vagy Béla képviselő NEM-mel szavaz, hanem az hogy:

  1. ezzel szétzilálja a döntéshez igazodni próbáló szervezeti kommunikációt
  2. belső fórumok helyett a Fidesz-médiához szalad, ezzel erősíti azt a tévhitet, hogy az MSZP fele a Fidesznek dolgozik
  3. szereptévesztésben van”.

Véleményem szerint ez utóbbi hibát követik el legtöbbször az MSZP hierarchiájában alacsony szinten álló politikusok. Emlékszünk? Mondhatta azt Hunvald, hogy az ő politikai újjáéledése helyi ügy, ám egy profi tudja, hogy ez országosan úgyis ráég az anyapártra. A XV. kerületi képviselő hölgy pedig tudhatta volna, hogy a Fidesz-médiának az nem számít, hogy ő politikai befolyását tekintve egy lakókerületi közös képviselő szintjén mozog, csak az, hogy MSZP logót visel a neve mellett. Ez pedig tudatos károkozás, vagy bűnös rutintalanság. Bármelyik is, a fegyelmi eljárást megérdemli.

Az persze kérdés, hogy az MSZP miért nem ilyen következetes, és miért nem meri más legendás kibeszélők párttagságát felfüggeszteni (Kovács, Szanyi…), de mára elég a naiv kérdésekből.

Mindenesetre én remélem, hogy egyszer rendet rak valaki a kommunikációs kuplerájban, és igazat adok abban Molnár Gyulának, hogy ez a folyamat csak így indulhat be. Meglátjuk.

Facebook Comments