Az agitprop az első számú kormánytevékenységgé vált

Az agitprop az első számú kormánytevékenységgé vált

Kemény egy nyár volt. Némiképp ráolvadt a Harry Potter a Fineszre, Voldemort nagyurat majdnem lekapcsolta korábban a NAV, de még nem érett be a gyümölcs valami oknál fogva. Úgyhogy csak most kaptuk az arcunkba az első korrupciós ügyet, amit “feltárni szándékozik” az ügyészség, meg az állampárt.

Míg Rogán kezét úgy látszik nem engedik el, addig egy komolyabb pártmúlt nélküli vidéki erős embert beáldozni látszanak. Persze lehet bővül majd a gang, ha a a népszavazási kampány után kidőlnek Simonka György ügyei is a csontváztartó szekrényből.
kover-laszlo-20-hpgy-1024x683.jpg

De addig még egy hét, és az utóbbi napok kampányendezvényei láttán addig három atomháborút zavarunk le a beözönlő migráncsok beláthatatlan tömegével. Kétszer győzünk, egy pedig szoros döntetlen lesz, de azt is csak bírói (Brüsszel) segédlettel hozzák ki x-re.

Azt már tudni véljük a királyi csatornát nézve, hogy egyes baloldali városok csak megérdemelnének néhány migrást, ha már nem oda szavaztak, ahová kellett. Ha így haladunk előbb-utóbb kiderül az ellenzék politikusaikról, hogy titkon leboltolták Brüsszellel “kisvárosnyi” migráns betelepítését, sőt, már évekkel ezelőtt ezen dolgoztak a gazok. Az összeesküvés szálai beláthatatlanok, a háttérhatalom, meg a Soros ellen nagy kék plakátokon dúl a háború.

Mondjuk abban mindig jók voltak, a pénz, a paripa meg a fegyver most bőségesebb, mint valaha. A Pasa park forrásai kiapadhatatlanok, az agitprop az első számú kormánytevékenységgé vált. Keríts egy ellenséget, azt uccu plakátot ezerrel, légyen ez a mottónk! És így milliárdokat lehet elsíbolni. Nem milliókat, milliárdokat, bakker. A politikai haszon meg a százszorosa, ha nem több.

Miért hagynák abba? Semmiért.

Miért ne derülhetne ki a következő két hétben, hogy létezik kontinuitás a már nem egyszer kiplakátolt politikai ellenfelek, illetve a jelenlegi válságos állapotok között. A kedvencem volt 2014-ben a gyurcsányos-hagyós-bajnais-mesterházys plakát a bohóccal.

  • Bajnai egyértelműen háttérhatalom (mi lehetne más),
  • Gyurcsány ugye Brüsszel szekerét tolja,
  • detto a volt szoci elnök,
  • a Hagyó meg már a nokiadoboznyi dellát is a Sorosnak akarta kijuttatni, ha már háttérhatalom, akkor legyen kövér alapon.  

Ha már Kövér. Na, őrá kell figyelni, a bajusz igazán tudja az ütemet. Ha kell, német világbajnok focistának üzen hadat, és ha kell ő lesz az, aki az előbb utóbb megtalálja az összefüggést az Aszad-rendszer, a kurdok, az “elmúltnyolcév”, a libás bajnai meg a 15 milla között abban a dobozban.

Előbb-utóbb kiegyenesített kaszával felszerelt roma hadak fogják óvni a kormány segélyezési rendszerét a déli határokon az áradattal szemben. Csak plakátok kérdése az egész.

Facebook Comments