A magyar emberek két dolgot mondtak ki világosan vasárnap:
- nem szeretik az idegeneket,
- nem szeretik Orbán Viktort, és még akkor se szavaznak rá, ha amúgy egyetértenek vele.
Az előbbit 3,2 millióan mondták. Az utóbbit 5 millióan. Melyik a több?
Sok-e a 3 millió? Attól függ, honnan nézzük. De leginkább nem sok. Sőt, meglepően kevés.
(Olyan ez mint a fönti kép: sokan tömörülnek Orbán mögött, úgy tűnik, egymás lábán is állnak, mert annyian vannak mellettük, hogy össze kell szorulniuk. De a kormány saját fényképésze kicsit nagyobb kivágással dolgozott, és így már látszik, hogy ez csak illúzió. Szinte üres a hatalmas terem, csak azért tömörültek össze, hogy soknak tűnjenek.)
Ha onnan nézzük, hogy egy pártra (meg annak szatelitjére, meg kormányára) szavaztak ennyien, akkor sok. Ha viszont onnan, hogy egy olyan kérdésre adtak választ, amelyben a a többségi álláspont (a nem) borítékolható volt, akkor viszont nem sok. Sőt, nagyon kevés.
Sikerként ünneplik, hogy szavazókat szereztek (mi korántsem biztos, de ez most mellékszál), miközben az Apokalipszissel kampányoltak, azzal, hogy veszélyben van már nemcsak a haza, de a mi életünk is, személyesen, mindannyiunké.
Képzeljük csak el, mennyien szavaztak volna igennel az örök életre. Az ingyen sörre. A korai és megemelt nyugdíjra. Hogy ne kelljen fizetni az orvosnál és az egyetemen. Hogy ne öljék meg őket arab terroristák már a héten.
Nem történt más, mint 2008-ban: Orbán és a Fidesz ráült egy többségi, népszerű, általános álláspontra. Nem a saját álláspontjához, bármi is legyen az, szerzett támogatást, hanem – jó populista módjára – kiszagolta, minek van elsöprő többsége, és a magává tette.
(Csak közbevetőleg. Lehet szeretni, vagy nem szeretni, de az emberek általános véleménye szerint az idegen rossz. Főleg, mert ismeretlen, ezért bármilyen rosszat el lehet róla képzelni.
- Ezen a berögződésen lehet változtatni, ha adatokat közlünk az ismeretlenről, mert akkor már nem lesz ismeretlen.
- Ezt az álláspontot le is lehet szólni, nézni, vagy megvetni.
- Be is lehet tiltani. Akkor az emberek nem hangoztatják a nézeteiket, de nem változtatnak rajta.
Két dolgot nem lehet csinálni ezzel:
- nem lehet nem tudomásul venni,
- nem lehet morális érvekkel, bűntudat keltésével megsemmisíteni.
Egyik se működik, ezért értelmetlen.)
Szóval, hogy emberek véleménye ilyen, az már legkésőbb májustól, az első nyilvános közvélemény-kutatásoktól ismert, de sejteni lehetett már abból, hogy egy évtizede milyen magas volt a pirézek utálata.
A pártpolitikán túlmutatott, olyan értelemben mindenképpen, hogy minden párt szavazói között jelentős volt a kvóta elutasítottsága.
Ez többről szólt, mint Orbán szuverenitásáról, többről, mint Brüsszel, többről mint a pénz. Ez az életükről szólt, ami veszélybe kerülhet. Legalábbis azt hitték, hogy veszélybe kerülhet, mert azt mondták nekik, hogy veszélybe kerülhet.
Ha tekintetbe vesszük, hogy a kvóta elutasítottsága, az idegenek betelepítésének lehetőségétől való félelem 80-90 százalékos a magyar választók között, beleértve a Fidesz-KDNP és a Jobbik szavazóinak csaknem egészét, a baloldali támogatók felét-harmadát, azaz kb. összesen vagy 6-7 millió embert, akkor a 3,2 millió egyáltalán nem sok.
6-7 millióból csinált Orbán kevesebb mint felét, a 8 millióból meg alig 40 százalékot.
Az emberek egy jelentős része a lábával szavazott.
Egy “nemzeti” ügyből, csak mert ők mondták, még nem lett nemzeti ügy. És még az is lehet, hogy pont azért nem lett.
- A nemszavazók egy része semmilyen választáson nem vesz részt.
- Egy másik része nem osztozott a csaknem össznépi xenofóbiában.
- További hányad biztos volt abban, hogy úgyis győznek a nemek, és nincs tétje a dolognak.
- Egy újabb részhalmaz meg nem hitt a kampány uszításának, nem fogadta el, hogy a veszély akut.
- A távolmaradók, az érvénytelenül vagy az igennel szavazók maradék része meg egyszerűen nem akarta Orbán és a Fidesz álláspontját támogatni, még akkor se ha esetleg egyetértett vele.
Az nyilvánvalóan hazugság, hogy soha ennyien nem szavaztak még a kormányra (mert szavaztak, a 97-es Nato-népszavazáson), és az az, hogy soha ennyien nem támogatták még a Fidesz álláspontját (mert a 2008-as vizitdíjas referendumon még ennél is többen).
De azért az sokat elárul, hogy a Fidesz kármentő kommunikációjában a pártok fölött álló, “nemzeti”, történelmi jelentőségű ügyből hirtelen már az Orbán-kormány melletti szimpátiaszavazás lett.
Voltaképp egy újabb Békemenet.
De a Békemenet már 2012-ben is defenzív akció volt: az általuk puccsnak nevezett nyomásgyakorlás ellen tüntettek, Orbánék hatalmának megtartása érdekében.
Ezúttal viszont más volt a cél:
- Orbán nem azért akart erőt demonstrálni, hogy megtartsa a hatalmát. Azt nem fenyegeti veszély. Amíg fenn tudja tartani a “centrális erőteret”, a protestszavazatok megosztottságát két, egymással nem kompatibilis politikai tábor között, addig nyugodtan alhat.
- Nem volt szüksége támogatásra vagy legitimációra a közjogi következményekhez sem. Feles törvényt bármikor hozhat, megvan hozzá a többsége. A Jobbik pedig már tavasszal fölajánlotta, sőt, be is terjesztette az alkotmánymódosítást.
- Nem kellett felmérni a választói hangulatot sem: az mindenki ismerte, aki kicsit is akarta.
Az a baj, hogy nem hiszünk Orbánnak. Pedig már idejekorán, és elég világosan megmondta: Brüsszel felé szeretett volna erőt demonstrálni.
Hogy megmutassa, vele számolni kell. Hogy ne csak egy legyen a kb. 100 különböző mértékben fajsúlyos európai politikus közül. Mert őt nem lehet simán csak leszavazni. Meg akarta mutatni, hogy mögötte 4-5 millió ember áll közvetlenül. Hogy őt támogatja a magyarok többsége. Még akkor is, ha ezt a támogatottságot hazugságok millióival, az uszítás hónapjaival éri el.
De nem érte el. Nem sikerült neki. Nagyon nem. A célját nem érte el.
Európa megmentéséből az lett, hogy legalább a hatalmat nem bukták el.
A hódítás helyett átálltak túlélési üzemmódba. És ennek nagyon ürülni látszanak. Hogy ezt elsöprő sikerként kommunikálják, ahhoz még talán Göbbels dr. is tapsolna. Pedig ő aztán tudott egyet s mást arról, miként kell a fejveszett menekülést rugalmas elszakadásnak beállítani.
Az érvényesség önmagában nem számít sokat. Az csak kötelezte volna a Parlamentet a törvényalkotásra. De azt kötelezettségalkotás nélkül is megtehette volna. (És akkor se lett volna sok értelme.) És ezt érvénytelen népszavazás után is megteheti.
Az érvénytelenség viszont rámutatott arra, hogy még csak el sem ment a magyarok többsége szavazni, nemhogy támogatta volna Orbán álláspontját. Még akkor se, ha esetleg tartott az idegenektől, és egyetértett Orbánnal.
És innen már azért jól látszik talán, hogy miért kudarc a népszavazás a Fidesznek. Hogy miért kell letagadni az érvénytelenséget. Mert az azt jelzi, hogy Orbán össze tudja ugyan hozni a magyarok többségét, de azok éppen ellene állnak össze.