Mészáros Lőrincnek nem kell a Népszabadság

Mészáros Lőrincnek nem kell a Népszabadság

mlovi.jpgFelszámolták a Népszabadságot. Csak így. Egyik percről a másikra. Szó szerint. Pénteken, lapzárta után hazaballagtak a kollégák, szombat reggel már nem volt hova munkába menniük. Ne legyenek illúzióink: a lapot bedarálta a NER.

Három dolog köthető az elmúlt hetekben a Népszabadsághoz:

  • Matolcsy György jógaoktató barátnője, akit az adófizetők havi milliós fizetéssel tartanak a jegybankelnök mellett (valamint a hölgy nem apró méretű családját)
  • Rogán Antall helikopteres kiruccanásai, amelyekbe féldiktatúrákban is illik belebukni,
  • És a legfrissebb: „Népszabadság kiadása valamennyi formájában (beleértve a nyomtatott és az on-line kiadást is) a mai nappal, az új koncepció kialakításáig illetve megvalósításáig, felfüggesztésre kerül.” – ez fogad a nol.hu felületén.

Az újságíróknak motoros futár vitte ki a felfüggesztésükről vagy kirúgásukról szóló levelet. A szerkesztőségi email-rendszert lekapcsolták, a belépőkártyákat érvénytelenítették. Persze logikus(nak tűnő) magyarázat mindig van:

A Népszabadság példányszáma az elmúlt tíz évben 74 %-kal, azaz 100.000 példányt meghaladó mértékben csökkent. Ennek következtében a lap 2007 óta több mint 5 milliárd forint veszteséget termelt, és az idei évben ez idáig szintén jelentős veszteséget halmozott fel.

Vagyis tisztán gazdasági indokok miatt szüntették meg, bocsánat, függesztették fel a lapot.

Hát persze.

Kétségtelen, hogy a nyomtatott média vergődik, nehezen vagy egyáltalán nem találja meg a netes hírpiac okozta válságból a kiutat. Néhány mégis vakmerőn belevágnak a print médiába: Magyar Idők, Lokál és társaik. Biztosak lehetünk abban, hogy amíg a kedves vezető dönti az állami milliárdokat a Habony-lapokba, nem lesz veszteség.

Azzal viszont legyünk tisztában: sokkal nagyobb veszteséget okoz egy „felfüggesztés”, amíg ki nem találják az új koncepciót, mint menet közben fordítani a kormányon. Egy kiadó ugyanis:

  • legalább egy, de inkább három hónapra előre leköti a laphoz szükséges papírmennyiséget, ami nem csekély összeg,
  • a hirdetői szerződések ugyancsak hosszabb távra szólnak, szinte biztos, hogy a karácsonyi szezonra már rengeteg reklámhelyet eladott a Népszabadság,
  • az új iroda bérlése ugyancsak hosszú távú szerződés, vagyis most üresen álló termekért fog fizetni a tulajdonos,
  •  az előfizetők felé ugyancsak szerződést szegett a kiadó.

Ezek összességében sokkal nagyobb károk, mint az a veszteség, amit egy-három hónapnyi koncepciógyártás alatt a lap termelt volna.

Ne legyünk naív nihilisták! Nem üzleti döntés született, hanem politikai.

„Mészáros Lőrinc” rég szemet vetett a kiadóra, de a portfólió ékköve és zászlóshajója nem a nagy múltú, politikai lap. Nem. Sokkal inkább az országot lefedő, megyei lapok hálózata. Akit nem ér el véletlenül a közmédia agymosása, vagy a Vajna-Habony duó bármelyik szellemi végterméke, azt most megtalálják majd a helyi újsággal.

Egy éve még finomabban ment a játék: csorogtak az állami hirdetések a kiadóhoz, cserébe napra lebontott listák keringtek a szerkesztőségekben arról, hogy aznap épp kiről kell jókat írni. (A nyugat.hu tudni véli: pénteken „Mészáros” egyik szállodájában magyarázták el, miként is akarnak dönteni a kiadó vezetői, a kiadó vezetőinek.)

Elvesztették a türelmüket.

Persze, minek is a Népszabadság? Nem tudnák használni.

Márpedig a média az ő kezükben nem más, mint fegyver, kard, nagy erő. Nincs őrkutya szerep, nem a hatalmat hivatott számon kérni, kontrollálni. Farpofák közül kandikálnak ki udvari írnokaik, és a kedves vezető bélgázaival töltik meg a hasábokat. Amiről pedig a kedves vezető nem szeret olvasni, az nincs.

  • Rogán a helikopteren?
  • Matolcsy a jógamatracon?
  • Érvénytelen népszavazás?

Meg sem történt.

Amit nem enyves mancsukkal irányítanak közvetlenül, az nem is kell. Csak zavart kelt. Félreértést. Csak megzavarná az országot a valóság. A Fidesz-szavazó egyenesen szomjazza az (át)verést.

Nem történt más, mint NER-kompatibilissé tették a lapot. Így.

R.I.P. Népszabadság! Legyen könnyű a föld a magyar demokratikus nyilvánosságnak.

ashwood

Facebook Comments