Orbán Viktor akkora hülyeséget mondott, hogy 2 perccel később kénytelen volt letagadni

Orbán Viktor akkora hülyeséget mondott, hogy 2 perccel később kénytelen volt letagadni

A magyar miniszterelnök pénteken, egy brüsszeli sajtótájékoztatón azt bírta mondani, hogy

a sajtószabadság kérdése, meg a médiapiac kérdése nem tartozik a kormányra.

Most túl azon, hogy ez kimondott hülyeség, mert a sajtószabadság kérdése kifejezetten a kormányra a tartozik, mivel az – mint a végrehajtó hatalom irányítója – van megbízva a jogszabályok betartatásával, és a sajtószabadságot – mint alapjogot – az alaptörvény garantálja.

De túl ezen, ez ellentmond Orbán korábban hangoztatott médiapolitikájának is. Korábban ugyanis azt mondta, hogy a bankszektor, az energiapiac és a kiskereskedelem mellett a média a negyedik olyan terület, amit mindenképpen magyar kézben akar tudni.

Sőt, szerinte a kiskereskedelem kivételével ez már meg is valósult, mondta még a Népszabadság bezárása (“felfüggesztése”) előtt.

Amikor az újságíró arra kérte, hogy fejtse ki, miért nem tartozik a kormányra a sajtószabadság és a médiapiac kérdése, Orbán elmosolyodott, és visszakérdezett:

Nem olyan régen ülünk itt. Mondtam volna ilyet?

Mit jelent ez? Rájött őt is, mekkora ökörséget mondott? Vagy a korai demencia első jele?

(A videót az Eurológus készítette, az összetartozó mondatokat a Kettős Mérce vágta össze.)

Facebook Comments