Rogán nem mer Portik szemébe nézni

Rogán nem mer Portik szemébe nézni

roga.jpg

Sajtótájékoztatót tartott csütörtökön Rogán Antal az általa indított Juhász Péter elleni per tárgyalásának folytatása előtt. A 24.hu szerint a kabinetminiszter bejelentette,

nem lesz ott a Portik Tamással való szembesítésen,

Arra hivatkozott: nem kíván asszisztálni Juhász és Portik közös, ellene indított lejáratókampányához.

Nyáron már elmaradt egy szembesítés, Rogán akkor azt ígérte, a következőn megjelenik.

Rogán azt követően perelte be Juhászt, hogy azt állította róla, bűnözőkkel üzletel. Később Juhász kezdeményezésére a bíróság beidézte Portikot, a 90-es évek olajügyeinek egyik állítólagos főszereplőjét, aki 15 év fegyházat kapott a Prisztás-gyilkosság ügyében, hogy szembesítse Rogánnal.

UPDATE: Juhász Péter szerint

  • nem ő indított Rogán ellen lejárató hadjáratot, hanem Rogán perelte be őt
  • nem is lesz ma Portikkal szembesítés.

A propagandaminiszter a helikopteres ügye és a Népszabadság bezárása óta most mert először a nyilvánosság elé állni. De úgy tűnik, fölöslegesen járatta le magát.

A 444.hu szerint azt is állította

nem érdekes, hogy először letagadta, hogy helikopterezett

volna a kvótanépszavazás hétvégéjén, amikor a Népszabadság újságírói erről kérdezték, mert aznap a helikoptert biztosító cégen keresztül nyilvánosságra hozták az utat.

Rogán azt mondta, hogy aznap “magánbeszélgetést” folytatott a Népszabadság újságírójával, az pedig nem számít, hogy ott mi hangzott, neki nincs lelkiismeret-furdalása a történtek miatt. Akkor fontolná meg, hogy lemond, ha a munkája nem lenne eredményes, de mivel a kormány népszerű, ezért ez nem merült fel benne.

Azért nem árt emlékeztetni, az újságírók nem magánbeszélgetéseket folytatnak, hanem ún. információszerző alapinterjúkat készítenek az alanyaikkal.

Hazudni amúgy magánbeszélgetésben se illik.

Facebook Comments