Újabb látványos fotókon küzdenek sárral, vízzel és füsttel a Lego figurák

Újabb látványos fotókon küzdenek sárral, vízzel és füsttel a Lego figurák

“Ez volt az Indiana-s kép díszlete. A fotó – persze – lekapcsolt lámpáknál készült, hogy csak a gyufa lángja világítson. Ez okozta a legnagyobb nehézséget. Az ember azt hinné, hogy a gyufa egyféleképpen ég. Hát, most kiderült, hogy mindegyik szál külön egyéniség, különböző fénnyel. Egy komplett dobozt elhasználtam, mire megfelelő fényűt találtam.”

“lábpumpát építettem a homokba, majd az expo közben ráléptem. A robbanást nem lehet kiszámítani, pedig az a legfontosabb mozzanata a képnek. Sok próbálkozás után sikerült rájönni, hogy milyen erősségű nyomásnál, nagyjából hogyan viselkedik az autó, de még így is rengeteg verzió készült, mire minden összeállt. Persze nem csinálnám, ha nem élvezném magát a fényképezést, de mondjuk két óra guggolás a földön (jobb esetben), néha kevésbé romantikus, mint a végeredmény.”

“Akik már a látványtól cukorbetegek lettek, azokat megnyugtatom, hogy nem ebbe a csészébe lesz az összes cukor! :D”

Tisztelet a tűzoltóknak!

before_after.jpg

“A lisztes verzió végül nem került be a sorozatba – hisz ti is látjátok – nem igazán sikerült, viszont a werkje érdekes és több kép is készült már hasonló módon. Adjunk kis tojást hozzá, be a serpenyőbe, már lehet is rántani… :D!”

 A Sötét oldal kísértése

tie_intercrep_v2_k_j.jpg

Háborúban nincsenek győztesek

stop_war_v3_k_j_olv2.jpg

“A szöveg Ps utómunka. Nem akartam a házfalat összefesteni.”

Esti indulás
lampert_benedek_repzi_1_k_j.jpg

A lámpafény Ps utómunka.

 A Samyang lencse kiszállítót váltott

 Vader Nagyúr nem igazán érti a fair play lényegét

werk.jpg

“Így néz ki a motocross-os kép werkje, némi tereprendezéssel. Ez alatt azt értem, hogy a kép hátterében nem lehetett levél, mert a ráeső fény kiégette volna a kép egyes részleteit. A földet pedig úgy kellett alakítani, hogy legyen mélysége, de csak annyira lógjon be a motor elé, amennyire szükséges.”

“az is időbe telt, mire sikerült kitalálni, hogy miként érdemes szórni a földet és a próbálkozás, hogy jól essenek a darabok, még hátra volt.”

Sokk a szerencsétlenség után
lampert_benedek_repzi_2_k_j_2.jpg

“Nyugalom, a legénységnek semmi baja!”

Helló, ősz!

lblegolv.jpg

 A végére egy kis játék! Keresd a LEGO figurát! 🙂

“Amennyiben azt szeretnéd, hogy a faladat díszítsék vagy ajándékba adnád Lego-őrült ismerősödnek, bármelyik képet megvásárolhatod nyomtatásban! 🙂 Két kép megrendelése esetén ajándék fotós lisztet adok! 😀 Érdeklődni lehet: [email protected]

Lampi egyébként azt is elárulta, hogy természetesen folytatja a Legos fotók gyártását. Következő sorozatának pedig mi más is lehetne a témája, mint a Karácsony. Hamarosan ezeket a képeket is közzétesszük.

Képek forrása: Aquila photo

Facebook Comments