Gergely Zsófiára, a hvg.hu újságírójára rászállt a kormánysajtó (kormánypropaganda). Gergely két bűnt követett el:
- úgy írt valamiről, hogy nem volt ott a helyszínen.
- le mert írni valamit egy homályban mozgó macherről, ami igaz volt.
A szokásos eljárás ezek után az volna, hogy megcáfolják az állításait. De nem ezt tették. Hanem róla, magáról közölt írást a Magyar Idők Egy balliberális moráldíva szenzációi címen, majd a TV2 Tények is két és fél perces(!) anyagot csinált róla, amelyben állítólag ifj. Lomnici nyilatkozott a médiaetikáról.
Jól látják, a TV2 Tények médiaetikáról készít összeállítást. Azok után, amit Sorossal, Puklival, Juhász Péterrel, Spéderrel, vagy legutóbb a hajléktalanokkal csináltak. TV2 és médiaetika. Valószínűleg
nem is tudják, mit jelent a szó, máskülönben nem is mernék használni.
Azt most hagyjuk, hogy Gergelyről kiderült, ott volt a helyszínen, a Spéder-TV2 per tárgyalásán.
(Mert mi történt volna, ha nincs ott? A holdraszállásról csak Neal Armstrong és Buzz Aldrin írhat, mert ők ott voltak, mások meg nem? És mi legyen a gaugamélai (vagy akár a mohácsi) csatával? Jelentkezzen az a történész, aki ott volt, a többiek meg fogják be a szájukat!)
A TV2 Tényeknek (hírigazgató: Szalai-Kökény Vivien) nyilván az a fő baja, hogy Gergely igazat írt a tárgyalásról. Megírta például, hogy a TV2 ügyvédje előbb arra hivatkozott, fontos közérdeknek tekintették, hogy beszámoljanak a médiatulajdonos-bankár magánéletéről. Majd amikor kiderül, hogy az információk torzak és hamisak, már azt mondták, ezek nem tények, amelyek igazságtartalma számonkérhető, hanem pusztán vélemények voltak.
Gergely megírta azt is, hogy Spédernek összesen 5,7 millió forint sérelmi díjat ítélet meg a bíróság, amelyik nem fogadta el a TV2 védekezését, miszerint a bankár “speciális közszereplőnek” tekinthető, ezért a közügyek feltárása érdekében készítettek róla karaktergyilkos lejárató riportot június elején.
És mindezek után, hogy a hvg-s újságíró ezeket leírja, a tényeket, a kormánysajtó moralizálással vádolja. Nincsenek szavak.
De ennél talán még árulkodóbb a másik ügy, amiben bűnt követett volna el: megírta, hogy Várhegyi Attila szívinfarktust kapott, újra kellett éleszteni, de túlélte.
A dolog – és ezzel a hír – igaz lehetett, senki nem cáfolta. De az volt a baj, hogy egyáltalán be mert számolni róla.
A Magyar Idők így írt például:
Van egy 53 éves férfiember, aki végigdolgozta eddigi életét, hol polgármesterként, hol tanácsadóként, hol a kulturális élet egyik vezetőjeként bukkant fel pályája során. Irodáját ma is a legelismertebb modern képzőművészek festményei díszítik. Kultúrember, aki ért ahhoz, amit csinál. Ezt az embert a kulturális életben elismerik, tisztelik, vagy éppen tartanak tőle.
Tehát Várhegyi mellett szól, hogy szereti a modern művészetet. És azért nem írnak róla, mert elismerik és tisztelik.
Vagy éppen tartanak tőle.
De hát ki ez az ember, akitől ennyire félni kell?
- Egykori fideszes országgyűlési képviselő, szolnoki polgármester, a Fidesz első nagyváros polgármestere.
- Az első Orbán-kormányban, 1998-2001 között a kulturális államtitkár, a kulturális szféra valódi ura.
- Posztjáról és képviselői mandátumáról azért kényszerült lemondani, mert a bíróság 2001-ben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt egy év – két évre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélte. A cselekmény különben 2-8 évig volt büntethető, de akkor már Polt Péter vezette az ügyészséget: erős volt a gyanú már 15 éve is, hogy nagyon nem akartak nyerni.
- Miután belebukott a korrupciós-kampányfinanszírozási ügybe, Várhegyi alámerült. De a Fidesztől nem szakadt el. Rendezvényszervezéssel foglalkozott, részt vett a Fidesz kampányaiban, dolgozott a fideszes önkormányzatokban, csak a nyilvánosságág előtt nem szerepelt.
- 2010 után megkapta a köztévét. Nincs olyan írott vagy szóbeli beszámoló, amelyik ne őt nevezné meg a közmédia valódi urának. Néhány 100 milliót maga is kiszedett belőle, de mi az a 80 milliárdhoz képest. Orbán hű katonájaként vezénylete le az így-úgy, de valamennyire mégiscsak működő közmédia direkt propagandává züllesztését.
- Kapcsolódik természetesen a lehallgatási ügy is: azokat a helyiségeket hallgatták le, amiket ő használt, azok az emberek, akiket ő vitt oda. Erős gyanú tehát, hogy Várhegyi emberei tudtuk nélkül lehallgatták Várhegyi tárgyalópartnereit.
Képviselő-polgármesterből a kultúra ura, majd kampányguru, végül a közmédia politikai-üzleti komisszárja.
És neki nem szabad leírni még a nevét sem? Mert tartani kell tőle? Hát mit csinálhat azokkal, akik mégis megteszik? Lehallgatja őket? Cikket írat róluk, meg híradóriportot készített?
A magyarországi kormánypropagandában nem az a legrosszabb, hogy etikátlanok. Hát, milyenek lennének?
Nem is az, hogy hazudnak: Hiszen azért fizetik őket.
Hanem az, hogy bénák. Lúzerek. Alkalmatlanok propagandistának is.
- Egy másik Gergely Zsófiáról tesznek be képet a lejárató anyaghoz.
- Fölhívják a figyelmet arra, hogy a bíróság is elítélte Spéder lejáratását.
- Meg arra is, hogy van egy ember a kormánymédia hátterében, akiről nem ajánlatos írni.
Egy kultúrember. Akitől tartani kell. Aki félelmetes.
Úristen, ezek annyira hülyék, hogy cikket írnak arról, aki arról írt, amiről nem szabadna, és észre sem veszik, hogy maguk is arról írnak, amiről nem szabadna. Ezek nagyon idióták.