Mivel kétszeres bukta a menekültválság (érvénytelen népszavazás és sikertelen alkotmánymódosítás), új szlogennel fordul rá Orbán kormányzása utolsó teljes évére. Brutális számok röpködnek, de hazacsábítani a munkavállalókat ez is kevés, már ha egyáltalán végre lehet hajtani az emelést.
Fel kell adnunk Magyarország azt a versenyelőnyét, amelyet az alacsony munkabér jelent – mondta múlt csütörtökön Lázár János. Orbán Viktor lényegében ugyanezt megismételte egy nappal később, majd Varga Mihály állt elő a konkrét számokkal:
- Jövőre 15 százalékos minimálbér-, illetve 25 százalékos garantált bérminimum-emelést és 4 százalékpontos munkaadói járulékcsökkentést ajánl a kormány.
- 2018-ban a minimálbér újabb 8, a garantált bérminimum újabb 12 százalékkal emelkedhet, a munkáltatói járulék pedig további 2 százalékponttal csökkenhet.
- 2019-től 4 éven keresztül újabb 2-2 százalékponttal csökkenne a munkáltatók járulékterhe, ha a reálbérek emelkedése eléri az évi 6 százalékot.
Mielőtt elsikkadna a nagy eufóriában: a kormány tagjai végre elismerték, hogy Magyarországból összeszerelő-üzemet, Közép-Európa Kínáját csinálták. És áttételesen azt is elismerték: azok a százezrek, akik Berlinben vagy Londonban vállalnak munkát,
nem kalandvágyból teszik, hanem a napi betevőért.
Pozitívumként ennyi mindenképp elismerendő. Ha sokkal több nem is.
Ma Magyarországon már lényegében minden gazdasági szegmens szenved a szakemberhiánytól. Rég nem csupán programozókban állunk cudarul, avagy aneszteziológusból, de pincér, ívhegesztő, hidegburkoló és takarító sincs elég.
Komoly tételben épp az utóbbiak hiányoznak. E szakmunkákért pedig 2200-2800 euró közötti összegeket fizetnek a frissen munkába állóknak a Lajtán túl. Vagyis 670-865 ezer forint közötti összegről beszélünk. Természetesen a megélhetés is drágább – de nem ennyivel. Magasan kvalifikált munkáért – szoftverfejlesztő mérnök, orvos – ennek többszörösét kapják kézhez a munkavállalók.
Ezzel bizonyosan nem tud versenyezni 15, de akár 25 százalékos béremelés sem. Az pedig még a populizmus császárairól is nehezen képzelhető el, hogy 400 százalékos bérfejlesztést rendelnének el.
És elértünk a második problémáig, amivel a kedves vezető egyre kevésbé szeretne szembesülni: nem kommunizmusban élünk már/még. Vagyis a kormány hatásköre meglehetősen szűk a konkrét fizetések meghatározásakor.
Rendeletben szabályozhatja a minimálbért (a 8 órás munkáért adható legalacsonyabb fizetést) és a garantált bérminimumot (a középfokú végzettséget igénylő munka elvégzéséért járó minimum összeget). Ezzel is több mint másfél millió munkavállalón képes segíteni a kormány, akik személyijövedelemadó-bevallásuk szerint a lehető legkevesebbet keresik. (És a közel 300 ezer közfoglalkoztatott, akik ennek az összegnek a felét, még nincsenek is benne a fenti számban.) A lényegen azonban mégsem változtat a látszólagos nagylelkűség.
A munkabért ugyanis piacgazdasági körülmények között egy cég termelékenysége, sikeressége, profitábilitása és az adott piaci szegmens munkaerő-kínálata határozza meg. Bár ezekbe is bele tud szólni az államhatalom, semmiképp sem a minimálbér emelésével. Amit egy kormány tehet a vállalkozók – és így a munkavállalók – érdekében:
- csökkenti az adóterhelést,
- segíti a fejlesztéseket,
- segíti a minél képzett munkaerő megjelenését,
- támogatja a beruházásokat,
- csökkenti a bürokratikus terheket,
- kiszámítható üzleti környezetet teremt,
- szabad és egyenlő lehetőséget biztosít az állami (uniós) fejlesztési forrásokhoz való hozzáféréshez.
Lássuk a tervezett intézkedések hatásait a fenitek tükrében:
- a brutális béremeléshez csatolt 4 százalékpontos járulékcsökkentés, mint halottnak a csók. Miközben a minimálbért fizető cégek kiadásai 15 vagy 25 százalékkal emelkednek, adóoldalon elhanyagolható a mérséklés,
- a kutatás-fejlesztésre, innovációra biztosított uniós források ugyanott és ugyanúgy tűnnek el, mint minden más forrás: köz jellegét elveszítve, narancsos zsebekbe ömlik a pénz,
- az oktatás átalakításával rövid távon a jó képzést nyújtó iskolákat teszik tönkre, hosszabb távon pedig megnehezítik már az érettségihez jutást is,
- ma Magyarországon a beruházások mértéke ismét alulmúlja az amortizációét,
- néhány ostoba szabály kiküszöbölésén túl sokat ezen a fronton nem lépett a kormány, még ma is több mint 50-féle adót kell fizetni,
- amikor egy unalmas kedd délelőtt komplett iparágakat tesznek zsebre fideszes haverok, nem lehet kiszámítható üzleti környezetről beszélni, vagyis a haveroktól független vállalkozó majd hülye lesz komolyan befektetni, ha nem lehet biztos a beruházása megtérülésében,
- a korrupció visszaszorításában ez a garnitúra finoman szólva is ellenérdekelt.
A kormány látványos kezdeményezése kizárólag kommunikációs blöff. A munkáltatók ekkora emelést nem tudnak kigazdálkodni azokban a szektorokban, ahol minimálbéren alkalmaznak százezreket. Ha mégis kötelezővé teszik az emelést, legfeljebb
elbocsátásokra számíthatnak a legkiszolgáltatottabbak.
A költségvetés semmit nem kockáztat, hisz amit elveszítene a járulékbevételeknél, bőven kárpótolja a megemelkedett szja.
Az összeszerelő-üzemek külföldi tulajdonosai pedig számíthatnak Matolcsy György közreműködésére: amit emelni lesznek kénytelenek a futószalagok mellett állóknál, azt be is hozzák a forint dinamikus leértékelődésével.
Hogy drágább lesz ettől a plazmatévé? A minimálbéres úgysem vesz.
Az egyetlen nyertes a kormány lesz, amely majd vádlón mutogathat a munkaadókra, akik miatt nem sikerül megegyezni a béremelésről. A profitéhes szemetekkel szemben a kedves vezető lesz a megmentő – már annak, aki ezt még beveszi.
Azonban valódi versenyképesség- és hatékonyság-növelő intézkedések továbbra sem történnek. A dumában – Trump beiktatásáig – világelső marad Orbán, az ország pedig marad sereghajtó.
ashwood