Orbán nincs abban a helyzetben, hogy kirúgja Farkas Flóriánt

Orbán nincs abban a helyzetben, hogy kirúgja Farkas Flóriánt

farkas-flori.jpg

– Nem volt egyszerű elérni önt. Miért bujkál?

– Nincs mitől félnem, nem bujkálok.

Így kezdődik a Magyar Idők Farkas Flórián-interjúja. Ennél stílszerűbb talán semmi nem lehetne:

  1. még a kormánypropaganda csatolmányainak elől is bujkál,
  2. majd letagadja a nyilvánvalót, és azonnal hazudik.

És Orbán Viktor mégse rúgja ki.

Pedig az az 1,6 milliárd forintot, a Híd a munka világába program költségvetését az európai csalás elleni hivatal, az adóhatóság, és maga az Orbán-kormány, illetve annak egyik minisztériuma, az Emmi is keresi Farkason.

Az Orbán-kormány inkább úgy döntött: visszafizeti a program költségeit Brüsszelnek, csak hogy ne vizsgálhassák tovább az OLAF-nál, hová tűnt  a pénz. Azaz uniós pénzt magyar közpénzre cseréltek, de az a pénz attól még valahová eltűnt.

Farkas szerint nem nála, illetve embereinél. Mindenki más szerint dehogynem. És mégse bukik meg.

A Magyar Idők-interjú annak a jele, hogy Orbán továbbra se engedi el a kezét, “nem ad szabad folyást” a hatósági eljárásnak Farkas ellen. Ugyanúgy, ahogy Rogánnak vagy Matolcsynak neki is a nyilvánosság előtt kell magát megvédenie, a nyomozás meg majd szépen csendben elfolydogál valahogy.

Orbán nincs abban a helyzetben, hogy kirúgja.

  • Egyrészt, mert akkor az ellenzéki siker lenne: támadtak valakit, akit Orbán kirúgni kényszerült. És milyen világ lenne itt, ha mindenkinek, aki vélelmezhetően lopott, bíróság elé kellene állnia?
  • Másrészt Farkas utal is rá miben van az ereje: az ő szervezete mozgósítani tudja a választásra a többszázezres magyar cigányságot. Ezen a pályán mára versenytárs nélkül maradt.

Akát figyelmeztetésnek is felfogható a sikerpropaganda:

A hadjárat az önkormányzati választás után kezdődött, mivel akkor világosan kiderült, hogy mire voltunk és mire vagyunk képesek. Mindenütt, ahol a Lungo Drom jelöltet állított, nagyon komoly eredményt ért el a helyhatósági választáson. A Fidesz után mi szereztük a legtöbb mandátumot! A Fidesz körülbelül 3500, mi pedig 2400 helyet fogtunk, míg az utánunk következő Jobbik csak 468-at. Ez azt jelenti, hogy sikerült a magyarországi cigányságot egy saját közösségi érdekeit felismerő és azt képviselő, kikerülhetetlen politikai tényezővé szervezni.

Ha Orbán kirúgná Farkast, és esetleg bíróság elé is kellene állnia, azt kockáztatná, hogy szétesik a Farkas által egybentartott, magához kötött, uralt és dominált Lungo Drom, és

a Fidesz elveszíti a roma szavazatok százezreit.

A kb. kétmilliós Fidesz-táborhoz képest a Lungo Drom, azaz Farkas által hozni tudott néhány százezer nem csekélység, nem kevés. Annak hiányát megérezné a Fidesz. Ha az ellenzékhez áramlanának, akkor meg pláne.

Farkas tehát miniszterelnöki biztos, ami egyúttal azt is jelenti, hogy szabadlábon is marad. Orbánnak szüksége van rá, nincs abban a helyzetben, hogy csak úgy kirúgja.

Azt viszont Farkas is tudja, hogy közte és a börtön között kb. csak Orbán Viktor áll, és ehhez is tartja magát.

Facebook Comments