Rogán ilyen kíméletlenül még nem leplezte le önmagát

Rogán ilyen kíméletlenül még nem leplezte le önmagát

Az éves rendes parlamenti meghallgatásán – ami neki miniszterként az első – egészen lefegyverző nyíltsággal beszélt.ra_1.jpg

Először is a feladatáról:

beismerte a képviselőknek, hogy neki első, egyetlen és legfontosabb dolga annak biztosítása, hogy 2018-ban Orbán Viktor nyerje a választást.

Az ilyen szokatlan őszinteség azért mégiscsak különös: más miniszterek a közügyek intézését, a mezőgazdaság, a honvédelem, a közigazgatás, etc. sorsának igazítását szokták megnevezni feladatukként, Rogán meg bevallja, hogy kampányfeladatot lát el, tisztán pártérdeket szolgál.

Voltaképpen nem is köztisztséget, hanem párttisztséget visel, csak éppen közpénzből van kifizetve. 

Ilyenformán nem tűnik véletlennek, hogy az általa vezetett ún. Miniszterelnöki Kabinetirodát mindenki – a sajtó, a köznyelv, még a Fidesz is – propagandaminisztériumnak nevezi.

Elmondta ugyanakkor, hogy őt Orbán azzal bízta meg, 

a Miniszterelnöki Kabinetiroda keresse meg az egyetértési pontokat az emberekkel, hogy az emberek többségének a véleményével egyező irányba tudjanak döntést hozni.

Tehát nem volt fontos, mi a valóság, csak az, mit hisznek az emberek annak. Ilyen pl. a migrációs veszély.

De ha már “az emberek” amúgy is hittek például a beözönlő bevándorlókban – hiszen azzal egyetértettek -, akkor mi szükség volt a 15-20 milliárd forintos plakátkampányra? Hogy még jobban egyetértsenek?

Minisztersége nagy sikereiként

Rogán 2 dolgot említett: a családi otthonteremtési kedvezményt és a népszavazási kampányt.

Rogán szerint ugyan “nem mentek el sokkal kevesebben, mint máskor”. De ez egyfelől nem igaz. Másfelől meg máskor (a korábbi népszavazásokon) nem költött a kormány 15-20 milliárd forintot kampányra, és nem volt külön minisztériuma a propagandának sem.

Barátairól

is beszélt, hogy ti. neki Habony Árpád és Kertész Balázs is a barátja, nem tagadja meg őket.

Ami annak fényében különös fejlemény, hogy Kertészt alig 3 hete tagadta le, amikor azt mondta róla, hogy nem is ismeri, vagy csak annyira, mint bármelyik másik önkormányzati képviselőt:

Rogán Antal Belváros-Lipótváros egykori polgármestereként ugyanúgy ismerte dr. Kertész Balázst, mint bármelyik másik képviselőt.

Persze az is lehet, hogy bármelyik másik önkormányzati képviselő is a barátja.

Népszerű ember.

Azt is mondta, hogy azért sincs oka megtagadni a barátait, mert ők nem kapnak megbízást tőle. Amiből 2 dolog következik:

  1. Csetényi Csaba nem a barátja.
  2. Azt elfelejtette megemlíteni, hogy a másik, a médiatulajdonos barátját a pasaparki szomszédján – Csetényin – keresztül állami hirdetésekkel látja el, azaz finanszírozza.

Arról viszont egyáltalán nem beszélt,

hogy miből futja az életmódjára. Ti. hogyan költi a havi fizetése kétharmadát egyetlen táskára, miközben finanszírozni kell a gyerekek óvodáját, a bébiszittert, a bejárónőt és a kutyasétáltatót is. 

Valamint: miként lehetséges, hogy nem halt még éhen, ha a balatoni nyaraló fölújítása többe került, mint az egész évi legális jövedelme?

Facebook Comments