Sajátságos bosszút állhattak Ráhelék a budavári polgármesteren

Sajátságos bosszút állhattak Ráhelék a budavári polgármesteren

Ha kicsit megerőltetjük a fantáziánkat, szép történet kerekedik a budavári önkormányzatnál kitört albérlet-botrány és a korábban bezáratott Zsidai-konyha körül. 

zsidai.jpg

A budavári önkormányzatnál csak a bajok vannak pár hónapja. A Ruszwurm cukrászdával egyik napról a másikra közölte a kerület, hogy 16-szorosára emelik a bérleti díját. Megegyezés azóta sincs, a cukrászda azóta a teraszt sem üzemeltetheti. Perjés Zoltánra, aki a Zsidai Roy által üzemeltetett Jamie’s Italian fölött lakik, kommandósok törtek rá, amikor kifogásolta, hogy az új bérlők hogyan alakítják át a házat. Beperelte a rendőröket, győzött is.

Aztán a HVG megírta, hogy az I. kerületben több vendéglátóipari egységet is üzemeltető

Zsidaiék budavári központi konyhája szabálytalanul működött

és be is záratta az önkormányzat. Zsidai Orbán Ráhel üzlettársa; a szülei még a pártállam idején jócskán megvetették a lábukat a vári vendéglátásban, és a régiségkereskedelemben. Ezért aztán nem hagyták annyiban.

Zsidaiék először támadásba mentek át: megfenyegették az ügyet megíró HVG-t és vitatkoztak a kerületi jegyzővel, mindhiába. A büntetés – még akkor is, ha pitiáner összeg egy ekkora cégnek – maradt. Még a miniszterelnök lányának hátszele is kevés volt ahhoz, hogy újra lehessen nyitni a konyhát. Úgy gondolták rájuk a törvények nem vonatkoznak, sőt, ők oktathatják ki az ellenőrt, jegyzőt, önkormányzatot – mindenkit.

Az eleve hajmeresztő, hogy egy több éttermet ellátó konyhát lehet létesíteni a történelmi Várfalakon belül. Nyilván itt az a nyilvánossággal nem közölt szándék működött, hogy Orbán hivatalát és a többi, a Várba települő minisztériumot Zsidaiék fogják ellátni a rendezvényeken, és más alkalmakkor. Ebből pedig nyilván minden napra jut majd egy-kettő. De az önkormányzat nem engedett és ez lebénította az éttermeket.  

És ekkor jött ki az Indexen az albérlet-botrány.

Bizonyára véletlen volt az időzítés, mondanánk, ha ironizálni akarnánk.

Bár tudjuk, a véletlenek nagyon ritkák.

Gondoljunk csak bele:

  • Orbánnak teljesen mindegy, ki ott a polgármester – úgyis egy fideszes fog győzni,
  • az ellenzék (mint a cikkből kiderült), addig se jutott, hogy valahogy a média figyelmét felhívja a sztorira;
  • a polgármester ezzel a húzással Orbánék útjába került;
  • ezért Zsidaiék csak elmesélték az indexes újságírónak, hogyan mennek a bérlemények a Budai Várban a haveroknak. Ők már nem haverok, nekik nem megy tovább – akkor ne menjen tovább a polgármesternek sem;
  • Ráhel neve így fel se merült, viszont a polgármester pedig nem tudja kezelni a helyzetet – nem fogják újraválasztani, az biztos. De az is lehet, kénytelen lesz lemondani. 

Persze, a mi fantáziánk egészen kivételes és bizonyára nem így történt. Hiszen lehetnek véletlenek is ebben az országban. 

UPDATE ALERT: Mennyire igazunk volt a véletlenekkel kapcsolatban: Mégse Orbánnak, hanem Gyurcsánynak van köze az Várbeli önkormányzati lakások botrányához

Facebook Comments