Orbán embere az eddiginél is nagyobb épületet építhet a SZOT-szálló helyére

Orbán embere az eddiginél is nagyobb épületet építhet a SZOT-szálló helyére

Több parkolót, magasabb épületet építhet az egykori SZOT-szálló torzója helyén Wáberer György miniszterelnöki megbízott, aki nyáron szerezte meg a Duna parti ingatlant. szotszallo.jpg

Nem kell környezeti hatásvizsgálat ahhoz, hogy a Budapest látképének részévé vált egykori SZOT-szálló helyén magasabb épületet húzzanak fel, döntött nemrégiben (pdf) a Pest Megyei Kormányhivatal.

A rózsadombi beruházás mögött Wáberer György, a magyar logisztika és közúti fuvarozás fejlesztésének elősegítésével összefüggő feladatok ellátásával foglalkozó

miniszterelnöki megbízott áll,

aki nyáron szerezte meg a telket a rajta álló torzóval.

Az ügyre a Szövetség a II. Kerületért Facebook-oldal hívta fel a figyelmet, amely az önkormányzati választásokon együtt indult MSZP-DK-PM felülete volt az önkormányzati kampányban. 

waberer-orban.jpgA kormányhivatal jóváhagyta, hogy

magasabb legyen az épület

és méretesebb legyen a mélygarázs is, így a leendő épületben a kétszintes mélygarázsban 134 helyett 144 autó parkírozhatna.

A II. kerületi balos ellenzék szerint nem helyes, hogy a lakosságot a kormányhivatal nem tájékoztatta, hanem egy aloldalon közzétették a jóváhagyott beruházás paramétereit. Amiatt is aggódnak, hogy a páratlan kincseket rejtő Molnár János barlangnak bántódása esik, így nyilvánosságot és átláthatóságot követelnek. 

pelikánjózsef

Facebook Comments