A Fejér Megyei Hírlapnál valaki elégedetlen volt azzal, hogy újságíróból a kormánypropaganda kiszolgálójává fokozták le.
A rendszer elleni külső támadást szinte kizárja, hogy a központi interjú csak egyetlen megyei lapnál módosult. Egy hekker bele tudott volna nyúlni az összesbe, nemcsak a FMH-éba. Ráadásul az online változatokat könnyebb módosítani, mint a printet, az mégse történt meg.
A hatalom tudatos provokációját (lásd még: a Reichstag felgyújtása), az zárja ki, hogy nem próbáltak belőle ügyet csinálni: hacsak a kormánypropaganda leágazásait olvasná valaki, nem is tudna arról, hogy valaki őszintébbé tette Orbán Viktort.
Szóval belső, a Fejér Megyei Hírlapnál dolgozó, Mészáros Lőrinc alkalmazásában álló ember volt. Egy úgynevezett újságíró.
Egy vakond.
Egyértelműen erre gondolnak ott is: a Pannon Lapok Társaságának ügyvezető igazgatója, Kázmér Judit azt nyilatkozta, a belső rendszeren szigorítottak. Szóba se került, hogy a külső védelmet erősítik.
Azaz vége az eddigi gyakorlatnak, hogy a központilag kiküldött szövegeket meg lehet nyitni a deskben, majd utána el lehet menni egy kávét meginni, egy cigit elszívni, vagy fölhívni valakit. Ezután fegyveres őrök vigyázzák majd az Orbán-interjúkat.
Ezeken szerkesztenivaló úgy sincs sok, sőt, semmi. Egyenesen tilos.
- Tollba mondják a kérdéseket.
- A mikrofonállványnak kijelölt újságírónak csak annyi a dolga, hogy diktafonról begépelje a szöveget, amit majd a miniszterelnöki kabinetben írnak készre.
- A riporternek csak a nevét kell hozzá adni (teljesen fiktív nevet mégse írhatnak alá).
- A propagandairodán címet is adnak neki.
- A kiadó betördelve adja tovább.
Mindössze meg kell nyitni a fájlt, beilleszteni a lapba, és már mehet is.
Csak ne álljunk fel az asztaltól, mert akadhat valaki, akit nem elégít ki a robotmunka, hogy egyik napról a másikra a kormánypropaganda kiszolgálóját csináltak belőle –
az ismerősök és ismeretlen vicceinek, rosszabb esetben megvetésének céltábláját.
A Fidesz 5-6 éve megalkotta Európa leginkább korlátozó médiaszabályozását. Az elemei önállóan még – úgy-ahogy – vállalhatók lettek volna, így együtt már azt jelentették, hogy a hatalom mindent megtehet a sajtóval, amit csak akar.
De nem alkalmazták. A törvény miatt ugyan tényleg mindent megtehettek volna volna, és még most is megtehetnének, de a nemzetközi visszhang nem lett volna megfelelő, ha újságokat cenzúráznak, tiltanak be vagy korlátoznak.
Mint Gulyás Gergely, az emberarcú Fidesz-alelnök volt szíves kifejteni a napokban, a hatalom rájött arra, hogy
a sajtót nem az állam tudja leginkább befolyásolni, hanem a tulajdonos.
Ezért az Orbán-rezsim közpénzből felhizlalt oligarchái egyre vásárolják fel a médiát, miközben az állam még költségeket is állja: vállalja, hogy állami hirdetésekkel tömi ki őket. A politikai ellenfél – és mindenki ellenfél, aki nem ők: ahol nem mi vagyunk, ott az ellenség, Pelikán elvtárs – lapjait nem kell betiltani: állami hirdetések hiányában elsorvadnak azok maguktól.
De vannak, akik nem tudják elfogadni az új szabályokat, és olyan szavakat adnak Orbán szájába, amit legfeljebb csak gondolt. Felelőst mindenképpen találnak majd, a logfájlokból visszakövethető, melyik gépen módosult úgy a szöveg, hogy Orbán nem is kíváncsi a zemberek véleményére, de nem feltétlenül a valódi felelős lesz.
Az a legvalószínűbb, hogy nem szabotázs volt (mert mit ért volna el vele a szabotőr? legfeljebb kicsi bors a vezér és vazallusainak orra alá), hanem
csak vicc.
Valaki látott egy nyitva hagyott Orbán-szöveget, és kicsit őszintébbé tette. Hogy úgyis kiszúrja a szerkesztő, az olvasószerkesztő, a korrektor, a tördelő vagy a szedő. És milyen jót lehet röhögni azon, mennyire meg lesznek ijedve, hogy majdnem lement nyomtatásban.
De aki ezzel tréfálni próbált, az túlbecsülte a saját lapját. Hogy annak még működik az immunrendszere, hogy nem jelenhet meg akármi nyomtatásban. De egy központi Orbán-interjúhoz nem mer nyúlni, nem is nyúlhat se szerkesztő, se korrektor, se tördelő. Ezért aztán el se olvassa a lapnál senki. Formálisan imprimálják, de olvasatlanul megy ki egy szöveg. Úgy megy át egy vicc a teljes szerkesztői láncon, mint kés a vajon.
Mert itt félreértés van: egy kormányközelbe került megyei lap – bár ez legkevésbé az újságírók hibája –
nem újság már, hanem csak elérés.