Szijjártó két lábbal szállt bele az észak-koreai rezsimbe

Szijjártó két lábbal szállt bele az észak-koreai rezsimbe

Megszokhattuk, hogy a tökös cowboy-stílusban kommunikáló külügyminiszterünk mindenkibe beleköt. Most Észak-Koreát választotta, diktátorozott, kommunistázott egy nagyot. Meg is lett az eredménye, Észak-Korea felfigyelt Magyarországra. 

szijjarto_szoul.jpg

Szijjártó Péter december 16-án járt Szöulban, ahol nem vesztegetteaz idejét: jól hangzó mondatokat mondott a kommunizmusról és a diktatúráról. Ilyeneket:

  • ma az Iszlám Állam mellett az jelenti a legnagyobb biztonsági fenyegetést a világra, ha “az észak-koreai diktátor atomfegyver kifejlesztésére vonatkozó tervei sikeresek lesznek”.
  • A helyzet az, hogy “Észak-Koreát egy őrült kommunista diktátor vezeti, aki veszélyt jelent az egész világra”, mert mindent megtesz azért, hogy nukleáris fegyvert fejlesszen ki, és csak az idén huszonnégy rakétakísérletet hajtottak végre az országban
  • Magyarország olyan ország, amely beható és zord történelmi tapasztalattal rendelkezik a kommunista vezetés atrocitásaival kapcsolatban, tisztában van a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság állampolgárainak helyzetével. Magyarországot mélyen aggasztja a hatalmas gyötrelmeket okozó elnyomó politikai rendszer, amely Észak-Koreában több millió állampolgár életét keseríti meg.

 

A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság bécsi – Magyarországra akkreditált – nagykövetsége persze kiakadt a dolgon és magyarázatot kértek. Erre a külügy még jobban visszavágott: szóbeli jegyzékben arról tájékoztatták a nagykövetséget, hogy a december 16-i MTI-tudósítás pontosan tükrözi Szijjártó Péter nézeteit.

A KKM csütörtöki közleménye hangsúlyozza:  “Magyarország teljes mértékben elítéli és a leghatározottabb aggályait fejezi ki a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság nukleáris programjával kapcsolatban, amely nemcsak a Koreai-félsziget békéjét veszélyezteti, hanem az egész régió stabilitását is” – hangsúlyozzák a közleményben.

„Magyarország mint az Európai Unió tagországa új, szigorúbb szankciókat és a meglévők teljes körű végrehajtását sürgeti annak elérése érdekében, hogy elviselhetetlen állapot alakuljon ki az elnyomó észak-koreai rezsim számára” – írták.

Korábban Szijjártó a románokkal és a fél világgal összeveszett már, Észak-Korea csak most került sorra. 

 

Búcsúzóul berakunk néhány fotót az utóbbi évekből, ahogy Magyarország “fejlett”, “nyugati demokráciaként” “aggódik” a keleti diktátorok és atomhatalmak miatt:

orban-and-erdogan.jpg

Orbán és Erdogan

viktor_es_vladminir.jpeg

Orbán és Putyin

Facebook Comments