A civilek vagyonosodását vizsgálják, Rogánét nem (!!!!)

A civilek vagyonosodását vizsgálják, Rogánét nem (!!!!)

Németh „Rezsidémonokkal küzdő” Szilárd tegnap bejelentette: „el fogják takarítani”  a civil szervezeteket az útból (Magyarországról?). Rogán Antal vagyonnyilatkozatát nem vizsgálja a rendszer, mert az “nyilvánvalóan alaptalan”, hogy a helikopterező-luxusórákat hordó miniszter vagyonosodott.

nemethszilard.jpg

Az érvek a civilekkel szemben ugyanazok, mint a putyini diktatúrában: a civileket sorosgyörgyök és még ki tudja, kicsodák pénzelik, ezért nyilvánvalóan idegen ügynökök, akik áskálódnak a Nemzeti Együttműködés Rendszere ellen.

Ennek első lépése, hogy a civil szervezetek vezető tisztségviselőit vagyonnyilatkozatra köteleznék, vagyonosodási vizsgálatot írnának elő velük szemben.

 

Miért gáz ez az egész?

 

A civil szervezetek rendszerint olyan funkciókat látnak el, ahol az állam nem működik: oktatás, szegénység, emberi jogok. Magyarországon számos helyen az állam nem látja el, vagy nem is akarja ellátni a feladatát. Vagy egyszerűen csak inkompetensen vagy iszonyúan rosszul teljesít.

A rendszerváltás egyik legfontosabb demokratikus vívmánya volt, hogy szabadon létrejöhettek civil szervezetek.

Ezeket az állam aztán különféle formákban (adó 1%, adókedvezmények, megpályázható működési alapok, stb) támogatott, mert belátta, hogy a társadalom egészséges működéséhez szükség van a civilekre. Olyan alulról szerveződő, öntudatos polgárokra, akik tevékenyen vesznek részt társadalmi folyamatokban:

  • segítő kezet nyújtanak a lukas szociális háló felett,
  • értéket teremtenek (kultúra, oktatás),
  • védenek olyanokat, akik még a saját jogaikkal sincsenek tisztában,
  • kritikáikkal ellensúlyát jelentik egy túlhatalomnak.

Ahol erős civil szervezetek alakulnak ki, ott a társadalmi kohézió is erős, a demokrácia stabil. Polgárinak mondható a társadalom.

Mára nem túl sok hatalmi ellensúly maradt: az ellenzéki média 90%-át megvették, vagy megszüntették, az alkotmánybíróságot, ügyészséget, állami pozíciókat feltöltötték a saját embereikkel. Valamennyire még a bíróságok és a civil szervezetek képesek rávilágítani a rendszer visszásságaira.

Mindezt a társadalom jó része tétlenül, bénultan, magában vívódva nézte végig. Ha most a meghirdetett új ellenség, a civilek bedarálását, társadalmi ellenséggé, gonosszá tételét is ez a passzivitás fogja végigkísérni, akkor ez az ország visszasüllyed a 50-es évekbe.

 

Rogán vagyonosodását nem vizsgálják

 

Szinte ugyanakkor érkezett a hír, hogy a civileket vegzálni kezdi a kormány, mint az, hogy Rogán Antal vagyonnyilatkozatát még el se hajlandó olvasni a parlament mentelmi bizottsága. Juhász Péter a Rogán Antal ellen vagyonnyilatkozati eljárás megindítását 2016 novemberében kezdeményezte, majd december 8-ig még 108 ilyen beadvány érkezett. Dr. Vejkey Imre, a mentelmi bizottság elnöke egyesítette az ügyeket. Juhászék azt írták, az eljárás megindítását megalapozza a közelmúltban nyilvánosságra került információ, amely szerint a Rogán Antal (rész)tulajdonában lévő balatonlellei ingatlanon nagy értékű felújítási munkálatokat végeztek 2015 ősze és 2016 tavasza között.

„Juhász Péter és 108 társa általi kezdeményezések nyilvánvalóan alaptalanok, mert azok nem felelnek meg a vagyonnyilatkozati eljárásban meghatározott alapvető feltételeknek”

− írta a mentelmi bizottság az elutasító határozatában. Közölték, hogy „a kezdeményezések nem tartalmaznak a vagyonnyilatkozatok konkrét tartalmára vonatkozó olyan tényállítást, amely konkrétan megjelölné a vagyonnyilatkozat kifogásolt részét és tartalmát, egyébként sem a vagyonnyilatkozat tételére vonatkozó jogszabály, sem pedig maga a vagyonnyilatkozati nyomtatvány ingatlan-felújításra, karbantartásra vonatkozó munkálatokra bejelentési kötelezettséget nem ír elő, illetve nem tartalmaz”.

Facebook Comments