Korrupciós botrány a 4-es metró körül: a Fidesz is nyakig benne lehet, ezért nem hozzák nyilvánosságra az OLAF-jelentést

Korrupciós botrány a 4-es metró körül: a Fidesz is nyakig benne lehet, ezért nem hozzák nyilvánosságra az OLAF-jelentést

Kétszínű játékot játszik a Fidesz a 4-es metróval. Miközben hol támogatták, hogy elutasították a metró építését, mindig ügyeltek arra, hogy győztesen kerüljenek ki az aktuális vitákból és minden balhét Demszkyre kenjenek. Ugyanezt a stratégiát követik most az OLAF-jelentés kapcsán is.  Csakhogy a stratégia csődöt mondhat, ha kiderül: már rég leosztották egymás között a pénzt az egykori SZDSZ-es és MSZP-s politikusokkal. Elemzés.

orvandemszky.jpg

Ha Dávid Ibolyának igaza volt arról, hogy a kormányon és az ellenzékben lévők 70-30-as arányban felosztották maguk között a nagyberuházásokból, akkor

a Fidesz is nyakig benne lehet a 4-es metró körüli korrupcióban. Valószínűleg ezért nem hozzák nyilvánosságra az OLAF-jelentést a metróépítéssel kapcsolatban.

Dávid Ibolya 2004 tavaszán több párteseményen és interjúban is beszélt arról, hogy információi vannak az állami beruházások túlszámlázásáról, amelyről megállapodás történt a Fidesz és az MSZP mögött álló “keresztapák” között. A volt pártelnök akkori állítása, amely szerint

“kézfogás történt a két nagy párt között azzal a céllal, hogy az állami beruházásokat felülértékeljék, és az így nyert összeg 30-70 százalékát visszajuttassák pártközeli cégeknek”,

különösen az egykori szövetséges, a Fidesz vezetésében okozott felháborodást.

(Nem is csoda, ha megnézzük, mit művelnek mostanság. Akkoriban még osztoztak, mostanra már minden az övék.)

A Fidesz a 4-s metró kapcsán is két kapura játszik.

  1. Minél nagyobbat nyúlni a beruházásból.

  2. Minél jobban lejáratni a politikai ellenfelet és a kudarcokat is az ő nyakukba varrni.

Nyilvánvaló, hogy a metróépítést az MSZP-SZDSZ koalíció vitte véghez – de a mi állításunk az, hogy a Fidesz úgy asszisztálta végig a folyamatot, hogy látszólag ellenezte, valójában azonban nem akadályozta igazán a metró építését.

  • Amikor kormányra kerültek, nem adtak rá pénzt.
  • De amikor elvesztették a 2002-es választásokat, utána is csak szóban ment a vita – a szavazásokon tartózkodtak.

Nézzük meg, mik a fontosabb pillanatok a metróépítésben, amik a Fidesz kettős játékát bizonyítják:

A metró ötlete 1972-ben merült fel, előkészítése 1992-től 2006-ig tartott. Ezalatt a Fidesz egészen 1998-ig, a hatalomra kerüléséig támogatta az építkezést, csak a nyomvonalat kritizálták.  Az építkezés 2006-től 2014-ig, nyolc évig folyt, mialatt a költségek az 1997-es becsült 140–160 milliárd forintjáról körülbelül ötszörösére nőttek. A projekt 2013-as összköltsége a vállalkozói követelések összegével és a tartalékkerettel 452,5 milliárd forintra rúgott.

1992-től 1998-ig csupán alkudoztak arról a nyilvánosság előtt, hogy merre vezessen és mennyiért épüljön a 4-es metró, a kormányzat (színtől függetlenül) és Budapest vezetése egyetértett abban, hogy szükség van a metró megépítésére. Vitatkoztak a költségeken és a nyomvonalon, de volt olyan sajtótájékoztató, ahol a Fidesz konkrétan azt sürgette, hogy induljon már el az építkezés.

Orbánék első húzása az első kormányra kerülésük idején történt.

A Főváros és a Horn-kormány között 1998 áprilisában aláírt megállapodás szerint a projekt nettó költségét 100 milliárd forintra becsülték, melyből a Főváros 40, a kormány pedig 60 % részt vállalt.

1998. november 5-én az első Orbán-kormány viszont kiszállt a 4-es metró építéséből. Egyik napról a másikra 180 fokos hátraarcot csinált a Fidesz, amely addig sajtótájékoztatón sürgette, hogy induljon el már az építkezés. Valószínűleg rájöttek, hogy túl nagyok a költségek és egyszerűen túl keveset lehet ebből lopni. Vagy jött pénz máshonnan. Vagy nem tudtak megegyezni a 70-30-ról az MSZP/SZDSZ-koalícióval. Vagy csak keresztbe akartak tenni Demszkynek és Budapestnek, mert nem a Fidesz adta a főpolgármestert – ezt nem tudjuk.

A Magyar Narancs akkor ezt írta:

„1998 ősze óta veszekszik egymással az Orbán-kormány és a Demszky vezette fővárosi önkormányzat. A választások előtt a Fidesz főpolgármester-jelöltje, Latorcai János az időközben leváltott Katona Kálmán közlekedési miniszterrel egymás nyakába borulva ígérték: lesz 4-es metró, és ők annyira fontosnak tartják e beruházást, hogy fel is gyorsítják a munkát, amint a Fidesz Budapesten is átveszi a hatalmat.”

Nem ez történt. Egészen 2003-ig állt a projekt; Demszky nyilvánosan ostorozta a kormányt a döntése miatt, még be is perelte őket, amit aztán elbukott.

Aztán 2003. májusában a Medgyessy-kormány úgy döntött: ők támogatást adnak a 4-es metró megépítéséhez. (Akkor a terv úgy nézett ki, hogy a Kelenföldi és a Keleti pályaudvar közötti, hét kilométeres szakasz 2008-ra épül meg, mintegy 300 milliárd forintból.)

És itt a második taktikai húzás:

a Fidesz nem szavazott az állami támogatás ellen, hanem – 6 képviselő kivételével – tartózkodtak, amikor az országgyűlés megszavazta az állami támogatást és elindulhatott a metró építése.

Ehhez képest a Fidesz kommunikációja folyamatosan tűz alatt tartotta a metróépítést. Amikor Orbán Viktor és Tarlós István 2014-ben aztán átadták a metrót, nem győzték köszörülni a nyelvüket a szocialista-szabad demokrata városvezetésen és kormányzatokon. De a szalagot azért átvágták ünnepélyesen.

20140328_metro4_438.JPG

A Fidesz stratégiája konzekvens volt:

  • egy pillanatra se vették figyelembe a budapestiek, a közlekedők, a választók érdekeit – ez egyik oldalt se érdekelte;
  • helyette mindig csak azt nézték, hogy éppen az aktuális helyzetnek megfelelően hogyan lehet a politikai kockázatot csökkenteni (ezért hagyták, hogy az MSZP-SZDSZ koalíció építse meg a metrót és rájuk égjen, hogy bénák, ill. korruptak);
  • közben viszont a lehető legtöbbet kihúzni a 70-30-as megállapodás segítségével abból a 450 milliárdól, amibe végül az egész került.

Az OLAF-jelentés a 4-es metróról, álljon bármi is benne, valószínűleg ezért marad titokban: hiszen, ha az Unió csalás elleni hivatalát nem ejtették a fejére, valószínűleg elegendő terhelő dolgot írtak meg benne a Fideszről is. Ha a kormány ezt nyilvánosságra hozná, a saját pozícióját gyengítené, ezért inkább a Polt Péter-féle ügyészségre bízták az ügyet, akik meg továbbították a Nemzeti Nyomozó Irodának.

Ne legyenek illúzióink, az NNI csak Demszkyékkel kapcsolatban talál csúnyaságokat – de azt is csak akkor, hogy ezt a Fidesz fel tudja használni a politikai kommunikációjában. Az SZDSZ és Demszky politikailag halott, tehát túl sok hasznot ebből az egészből nem remélhetnek.   

Az ellenzék és Demszkyék azért vannak most csapdahelyzetben, mert az OLAF-jelentés valószínűleg róluk is lerántja a leplet. Ezért, bár megtehetnék, hogy elkérik a jelentést és nyilvánosságra hozzák, mégsem fogják megtenni. Maximum olyanok, mint a PM-es Jávor Benedek, akinek nem volt köze a metróépítéshez.

Az OLAF-jelentés kétélű kard mindkét oldal kezében. Egyszerre szeretnék a másikat megvágni vele, de saját magukat túlságosan féltik ahhoz, hogy nyilvánosságra hozzák.

Facebook Comments