Schmidt Mária szerint Orbán egy elemi erejű népmozgalom élén döntötte meg a kommunizmust és zavarta haza az oroszokat

Schmidt Mária szerint Orbán egy elemi erejű népmozgalom élén döntötte meg a kommunizmust és zavarta haza az oroszokat

Schmidt Mária Orbán Viktornak köszönheti a karrierjét. Az első Fidesz-kormányban a miniszterelnök politika főtanácsadója volt, aztán kapott egy saját múzeumot (vagy múzeumnak nevezett kiállítást), ahol kedvére bánhatott szabadon a történelmi tényekkel.sm_3.jpg

De 2006-ban arra tudott utalni az azóta bezárt Népszabadságban, hogy Jones nem tér vissza. Azaz, hogy Orbán már nem lesz a Fidesz és/vagy a jobboldal első embere. Ez nagy hiba volt.

Az akkori harci lap, a Magyar Nemzet cikket is írt ellene, miszerint Schmidt Mária ante portas. Hogy pártot gründol Áderral, Spéderrel, Stumpffal. 

Schmidt meg azóta vezekel.

Orbán visszafogadta az akolba, maradhatott a Terror Háza élén, 56-os kormánybiztos lett, megkapta a Sorsok Házát, etc. Lehet saját újságja is, megvehette az egykor nívós Figyelőt, és szabadon csinálhat belőle kormánypropagandát.

De folyton bizonyítania kell.

Ez nagyon nem esik a nehézére. Csinálja, amit a többiek.

  • Ha inváziót kell látni Magyarország ellen, akkor azt lát.
  • Ha polgárháborút vizionálni, akkor ő vizionál.
  • Ha puccstól tartanak az Orbán-rezsim ellen, akkor Schmidt is puccstól tart.

De erre bárki képes. Schmidt nem tud kiemelkedni a tömegből. Nem állít elő alternatív tényeket.

Illetve nem állított, egészen eddig.

A közmédia honlapján(!) vezetett blogjában Schmidt Mária elkövetett egy hosszú és zavaros eszmefuttatást arról, hogyan tör hatalomra Soros György.

Éppen csak kimaradt belőle, hogy a dollármilliárdos által finanszírozott szervezetek egyike volt a korai Fidesz, az ösztöndíjas politikusok – úgyis mint rendszerbontó beépített emberek – egyike Orbán Viktor.

Megtudhatjuk viszont a következőket:

Ami ’89–’90-ben nálunk és a térségben, a csodák évében történt, az egy olyan antikommunista forradalmi hullám volt, amiben a nép fellázadt a kommunizmus, és a szovjet megszállás ellen, szabad választásokat és demokráciát követelve. A Szolidaritás, és Orbán igen, de Havel nem állt ennek az elemi erejű népmozgalomnak az élén.

Ez igen. Ezek végre alternatív tények.

  • Forradalmi hullám.
  • A nép fellázadt.
  • Orbán állt az elemi erejű népmozgalom élén.

Ez is megtudtuk hát. Éppen ideje volt. Sajnos Orbán korábban nem tudott arról, hogy 89 a csodák éve volt, és hogy milyen jelentős szerepet játszott ő benne, mert ha tudja, akkor talán az alaptörvény rendszeralapítónak szánt preambuluma se sorolja 89-et még a történelemből kiesett évekhez.

Ha valaki nem emlékszik Orbán elemi erejű népmozgalmára, az biztos áldozatul esett a liberálbolsevik megtévesztésnek. Az aknamunkára mi se jobb bizonyíték, hogy a történelmi könyvekben se szerepel ilyen. Még csak hasonló se. De annál rosszabb nekik. Vagy annál rosszabb lesz.

Az persze külön pikáns, hogy a cikk a Putyin-vizit másnapján íródott. Tudniillik Orbán azóta visszahívta az általa hazazavart oroszokat.

Az biztos valami érzékcsalódás lehetett, bolsevista ármány, hogy az első szabad választáson Orbán pártja alig 9 százalékot ért el, maga a forradalmi vezér meg kikapott az egyéni körzetében, vele ellentétben Václáv Hávelt pedig gyakorlatilag közfelkiáltással választották meg az akkori Csehszlovákia köztársasági elnökének.

Fordítva volt.

Ezután már ezt így fogják tanítani is: a csodák évében Orbán egy elemi erejű népmozgalom élén megdöntötte a kommunizmust és hazazavarta az oroszokat.

Ha valaki mást mond, az rombolja a nemzeti közösséget. Az önbeszülést. Nyilván Soros fizeti. A rezsim ellensége. Jobb volna betiltani. Legalább.

Schmidt hű marad a bolsevik hagyományokhoz: az sem biztos, ami már elmúlt.

Facebook Comments