Gyurcsány már dolgozik az újabb kétharmadon

Gyurcsány már dolgozik az újabb kétharmadon

Kedden az ATV-ben folytatódott a nagy Gyurcsány-Lengyel László puccs.np.jpg

Niedermüller Péter, DK alelnök: az ellenzék azóta dolgozik a DK elnökének kizárásán, miután Botka László kijelentette, nincs szükség Gyurcsány Ferencre az együttműködésben, mert

több szavazatot veszíthet vele az ellenzék, mint amennyit nyerhet.

Hozzátette: a DK szavazóira szüksége van az együttműködésben lévő pártoknak, csak Gyurcsány Ferencre nincs.

Kétszer találkoztak Lengyel Lászlóval

  • Az első találkozón arról volt szó, hogy ez nem hivatalos megkeresés, hanem egy magánbeszélgetés volt.
  • A második után viszont már abban maradtak, hogy tájékoztatni fogják a DK vezetőségét. Niedermüller elmondása szerint Lengyel László ígért neki írásos anyagokat, amiből végül nem lett semmi.

Lengyel László, Pénzügykutató Zrt. elnök-vezérigazgató: ugyanazt gondolja Gyurcsány Ferenc közéleti szerepéről, mint tíz évvel ezelőtt: már

régen el kellett volna tűnnie a politika színpadáról.

Pártja és szavazói ugyanakkor továbbra is fontos részei a baloldali politikának. Ő maga semmiféle szervezkedésnek vagy szétverési kísérletnek nem része, és nem érti, hogy ha a DK tárgyalni akar Botkával, miért nem teszi.

Hegyesi Beáta, a Párbeszéd elnökségi tagja: pártja nem vett részt semmiféle háttérmegbeszélésen az ellenzéki együttműködéssel vagy Gyurcsány Ferenc szerepével kapcsolatban.

Hadházy Ákos, az LMP elnöke is folytatott megbeszéléseket Lengyel Lászlóval és ellenzéki politikusokkal.

Böcskei Balázs politikai elemző: a Lengyel László-ügy akár indokként is szolgálhat Gyurcsány számára, hogy külön induljon a DK-val a 2018-as választáson.

(via ATV)

Tehát kb. úgy néz ki, 

létrejöhet egy teljes ellenzéki koordinált indulás az egyéni kerületekben, kivéve, ha Gyurcsányt is bevonják.

Ha Gyurcsány is részese az együttműködésnek valamilyen közös listán, akkor 

  • csökken az együttműködésben résztvevők száma,
  • csökken a potenciális szavazók száma,

azaz biztos a Fidesz-győzelem, és – választási rendszer, khm, sajátosságai miatt – az újabb kétharmad. Úgy tűnik, ezt mindenki ugyanígy látja.

Kivéve persze Gyurcsány Ferencet.

(A képen NEM Lengyel László látható. Hanem Niedermüller Péter.)

Facebook Comments