Nála alkalmasabb ember nincs a Fideszben a korrupció kivizsgálására

Nála alkalmasabb ember nincs a Fideszben a korrupció kivizsgálására

Mivel a nyomozás folyik, külön vizsgálóbizottság nem állítható fel, a parlament rendes bizottsága akar vizsgálódni a 4-es metró körüli korrupciós ügyekről szóló OLAF-jelentés ügyében. be.jpg

A vizsgálatot a gazdasági bizottság elnöke kezdeményezte. Ő Tiszta Kezek magyar fideszes megfelelője, a puritanizmusáról és morális hajlíthatatlanságától közismert

Bánki Erik.

  • Ő volt az, aki törvénymódosítást terjesztett be arról, hogy a Nemzeti Bank alapítványainak vagyona veszítse el közpénz jellegét.
  • Ugyancsak ő volt az, aki törvényben engedte meg a Magyar Postának, hogy eltitkolja a gazdálkodási adatait.
  • Továbbá az is ő volt, akinek tavaly két inaktív, halott cége 55 millió forint hasznot hozott. Mondom, inaktív, halott cége.
  • Valamint az is, aki “technikai hibaként” diplomát hazudott magának.
  • Ugyancsak technikai hibaként” egy teljes céget el tudott felejteni a vagyonnyilatkozatából.

Ezek után az biztosan állítható, ha valaki, Bánki Erik jól ismeri a magyarországi korrupciót. Igazi innovátor: nemcsak azért, mert neki az inaktív cégek is váratlanul többtízmilliós nyereséget termelnek időnként, hanem nyelvi-kulturális értelemben is. Már magát a kifejezést is ő találta ki, hogy

elveszíti közpénz jellegét.

Nála alkalmasabb embert nem is találhatott volna a Fidesz egy korrupciós ügy kivizsgálására. 

Facebook Comments