Szelestey Lajos nemzetközi lapszemléje a B1 blogon

Szelestey Lajos nemzetközi lapszemléje a B1 blogon

Mostantól itt olvashatják.  Rögtön az elsőben Orbán holland és német menekültjei is benne vannak.szl_1.jpg

New York Times                                                                

A lap vezércikke szerint a román szociáldemokraták is úgy tekintették választási győzelmüket, mint a Fidesz, vagy a lengyel Jog és Igazságosság, hogy ti. az felhatalmazást jelent mindenre, ami a céljaikat szolgálja. Viszont a bukaresti kormány legalább nem hivatkozott légből kapott dolgokra, amikor enyhített a korrupcióért járó büntetési tételeken. A parlament megkerülésével hozott rendelet  egyébiránt csak azért volt sürgős, mert már túl sok hivatalosság nézett szembe ilyen váddal, ideértve az ország erős emberét. Ezek után aligha meglepő, hogy százezrek vonultak az utcára, ám hiába vonták vissza a döntést és mondott le az igazságügyi miniszter, a tömegek a kabinet távozását követelik. Az állami korrupció óriási és a tiltakozókat felbátorította, hogy a különleges ügyészség ezreket állított ilyen okok miatt bíróság elé. Köztük van a miniszterelnök is, aki nem is tölthetné be hivatalát, mivel választási csalás miatt kétévi felfüggesztett börtönt kapott és hatalommal való visszaéléssel is vádolják. Dragnea és a többiek a politikai ellenfeleket okolják a megmozdulásokért, ám a románok azt akarják, hogy valóban legyen vége az egész politikát átható és a gazdaság és a demokrácia életerejét kiszívó korrupciónak. 

New York Times/Fox News/AP                               

A jelentés azt emeli ki Orbán Viktor évértékelőjéből, hogy a populista politikus ismét nekirohant Soros Györgynek, mondván, hogy ő és az általa irányított szervezeteket titokban befolyásolni igyekeznek a magyar politikát. A kormányfő, aki egykor maga is Soros-ösztöndíjas volt, semmivel sem támasztotta alá állítását, és nem is nevezett meg egyetlen NGO-t sem. De vezető tisztségviselők korábban már célba vették a Transparency Internationalt, a Helsinki Bizottságot és a TASZ-t. Soros képviselői most nem kívánták értékelni a miniszterelnök kijelentését. Orbán ugyanakkor azt is állította, hogy a milliárdos által fenntartott  csoportok a magyarok és a kormány akaratával szembemenve több százezer migránst akarnak Európába hozni. Megerősítette továbbá, hogy az egész menedékeljárás idejére őrizetben akarják tartani a kérelmezőket, ám a terv  kemény krtikikát kapott emberi  jogi szervezetektől. Az Amnesty International azt közölte, hogy itt egy újabb zavaró lépésről van szó a menekültek démonizálására. A szervezet európai igazgatója úgy értékelte: hogy mindenkit, nőket és gyerekeket is hónapokra konténertáborokba akarnak zárni, az új mélypontot jelent Magyarország egyre rosszabb menekültpolitikájában.

Reuters                                                                     

A kommentár azt kérdezi, Európa vajon a Trump-féle beutazási tilalmat támogatja-e, hiszen a félhivatalos brit külpolitikai intézet, a Chatham House felmérése azt állapította meg, hogy a földrész lakóinak többsége nem kér a muzulmán bevándorlásból. A szerző, John Lloyd, a hírügynökség egyik alapítója azonban felhívja a figyelmet, hogy míg Amerikában ez a nézet már a hivatalos politika rangjára emelkedett, addig Európában egyetlen ország sem folyamodott hasonló lépéshez. Továbbá az új washingtoni kormányzat bizonyítani próbálja a terroristák és a muszlimok közti kapcsolatot, mifelénk azonban a jobboldali populisták, akik egyetértenek ezzel a véleménnyel, még messze nem olyan befolyásosak, mint amerikai társaik. Ám a tengerentúli példa az tanúsítja, hogy ez ügyben azok a sikeresek, legalábbis átmenetileg, akik a kemény bevándorlási politika mellett vannak. Magyarország és Lengyelország is ilyen nézeteket vall, noha nálunk pl. csak nagyon kicsi a muzulmán közösség. Most az a nagy kérdés, hogy az ilyen pártok tudnak-e győzni pl. Hollandiában. Merthogy ezek az erők népszerűek. A fasizmus sötét éjszakája nem jött el sem az Egyesült Államokban, sem Európában, de a félelem és a migránsok elutasítása mindkét helyen kísért. Meglátjuk az idei holland, a francia és a német választásokon, mennyire lehet sötét az éjszaka.

Guardian                                                                       

Az Amnesty International szerint Magyarország egyértelműen megsérti az uniós jogot és a Nemzetközi Menekültügyi Egyezményt, ha valóban bezárja a menedékkérőket. Ez egyben új mélypontot jelentene a magyar migránspolitikában. Az AFP  úgy tudja, hogy a határkerítés mellett konténerekből négy tábort hoznának létre, ezeket katonák ellenőrzik majd. Mind a négyben 150-150 embert tudnak elhelyezni, bár Lázár János 2-300 fő befogadására alkalmas létesítményekről beszélt. Az Amnesty International európai igazgatója úgy látja, hogy felesleges traumát okoz a kérelmezőknek, és csak fokozza szenvedéseiket, ha becsukják őket. Ugyanakkor az Orbán-kabinet még nem bizonyította, hogy az őrizetbe vétel ésszerű, szükséges és arányos intézkedés. Az ilyesmit nem szabadna reflexből elrendelni, csakis a legutolsó lépés lehetne. A szakértő sürgette, hogy az unió határozottan járjon el, amikor a magyarok ilyen felháborítóan megszegik a jogot.

Süddeutsche Zeitung                                                    

Az elemzés úgy látja, hogy a német kancellár Európa jövőjéért harcol. Merkel a héten kétszer is közölte, hogy meg kell teremteni a többsebességes uniót, márpedig róla tudnivaló, hogy szeret rébuszokban fogalmazni, de nem beszél össze-vissza. Így biztosra lehet venni, hogy ez esetben a mindent vagy semmit a tét, vagyis azokkal csap össze, akik meg akarják semmisíteni az EU-t. A közösséget jelenleg két oldalról tépázzák: egyfelől a britek és ez jól jön a magyaroknak és a lengyeleknek, akik a németek szerint ugyancsak ki akarják maguknak csemegézni az előnyöket, a kötelezettségeket azonban elutasítják. A másik oldalon azok vannak, elsősorban Brüsszelben, akik egyre szorosabb összefogást szeretnének. Merkel a máltai csúcson is egyértelművé tette azonban, hogy csak ott szorgalmaz nagyobb együttműködést, ahol közösen jobban mennek a dolgok: a védelemben, a határőrizetben, a menekültügyben. Kaczynski ezzel szemben azon van, hogy megfossza hatalmától az Európai Parlamentet, a Tanácsban pedig ismét bevezessék az egyhangú döntést, azaz újból vétójogot kapjanak a tagállamok. Ezek után mondta azt kvázi a kancellár, hogy aki nem kér a védelemből, az inkább maradjon kívül, és főleg ne gátolja a törekvéseket. Hogy Berlin sikerre jut-e, az pénzkérdés. A következő ciklus költségvetéséről csak négy év múlva kezdődnek a tárgyalások, de az előzetes egyeztetés már az idén megindul.

Kurier                                                                          

Az újság azt tartja a legfontosabb elemnek Orbán Viktor pénteki beszédéből, hogy az ország 7 év alatt felépítette a maga saját politikai-gazdasági rendszerét, amely méretre szabott és megfelel a magyarok ízlésének. Ugyanakkor a menekültellenes politikájáról ismert vezető mégiscsak el tudja képzelni, hogy olyan menedékkérők érkezzenek magyar földre, akiket szívesen is fogadnak, éspedig azok a nyugati polgárok, akiknek elegük van a liberalizmusból, a politikai korrektségből, saját hazájuk istentelenségéből. Vagyis a rémült német, holland, francia, olasz politikusok és újságírók. A továbbiakban a kormányfő a liberális médiát és a nemzetközi emberi jogi szervezeteket ostorozta, mert azok szerinte százezreket akarnak Európába hozni, illetve próbálják szétverni a nemzetállamokat. Juhász Attila a Political Capitaltől úgy véli, hogy az évértékelő abba a nacionalista, populista, új-jobboldali irányzatba illeszkedett bele, amihez Orbán maga is tartozik.  

Le Monde                                                                      

A lap arról számol be, hogy nagyon sikeres az aláírásgyűjtés az olimpia megrendezése ellen. Az elutasítást a legtöbben azzal indokolják, hogy nagy a korrupció veszélye, ezért nem támogatják a nemzeti függetlenséget hangsúlyozó Orbán Viktor államát, nem bíznak a kormányban. A szervező Momentum az akciót ugródeszkának tekinti a 2018-as választásokhoz. Egy felmérés szerint a budapestiek 68 %-a a jelölés ellen van. Annál is inkább, mert a fővárost esélytelennek tartják Párizzsal és Los Angelesszel szemben. Orbán azonban még nem dobta be a törülközőt. Ő amúgy sportbolond. Fekete-Győr András, a Momentum egyik alapítója úgy gondolja, hogy a politikus reményei szerint a pályázat tömöríti majd a sokaságot és eltereli a figyelmet a megoldatlan gondokról, az oktatásban és az egészségügyben. Azt ugyanakkor a hatalom lázas állapotának tulajdonítja az aktivista, hogy Bencsik András hazaárulóknak minősítette az aláírókat. Mert ha lesz népszavazás, azt nem tartják meg május vagy június előtt. De minek kétségeket ébreszteni a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban, noha az csak szeptemberben teszi közzé a győztes város nevét.  

Szelestey Lajos

Facebook Comments